HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Ungvárnémeti Tóth László – Kazinczy Ferencnek
Bécs, 1819. március 13.
Bécs. Mart. 13dikán 1819.
Nagy Érdemű Férfiú
Kedves Barátom!!

Becses leveledre, mellyet csak e’ folyó hónak hetedikén vettem, mind eddig nem válaszolhaték iskolai dolgom szorgos volta miatt. Épen nyolczadikban vettem fel egy beteget sullyos nyavalyában, a’ mellyet 9dikben szóval meghatároznom, 10dikben historia-formában le is kellett írnom. Azóta a’ betegség könnyebbűl, ’s dolgom is vele kevesedik. Exameneim 22–24dik körűl fognak lenni, és igy most is dologban vagyok; de barátságod sokkal kedvesebb, ’s érdemesebb nálam, mint sem hogy válaszomat az Exameneken túl halaszthatnám; leveled pedig akár mikor jövend (még ha az examen alatt adnák is kezembe) idvezletes vendégem. Csak írj azért, a’ mikor időd, ’s írni valód vagyon, sőt irj, a’ mint Cicero kéri barátját, ha semmi írni valód nem volna is. Örvendetes nekem minden leveled által meg bizonyosodni a’ felől, hogy te élsz, még pedig a’ Hazának használva, ’s engem szeretve élsz. Hallottam, hogy a’ mi* nagylelkű Honn védünk, – a’ Te nemes szívű Grófod éltednek hatvanados korát szép versekkel idvezlette: örűltem mind kettőtöknek ’s óhajtanám látni még ma is az idvezletet. Igy pótolhatja-ki egy kettő, – a’ kárt, ’s a’ veszteséget, mellyet rajtunk az elpártoltak néha gonoszságból, gyakran csalatkozásból tehetnek! –
Tulajdon itéletem (mellyet kivánsz), görög verseimről a’ tieddel úgy vélem meg fog egyezni. Leg kedvesebbek azokban nekem is általában az odák, – különösen a’ Pindariak, – ’s azok között a’ negyedik (a’ mit jegyzetimben is meg vallék) ’s kár, hogy nem előbb kezdék hozzájok: alkalmasint az egész könyv azon a’ hangon szólna. Az első oda kedves azért, mert benne téged ábrázollak, a’ mit csak az fog elérthetni, a’ ki téged ismér, ’s tudja, mi tisztelője legyek neked. Hermine is kedves munkám, ’s talám legtöbbe került, a’ mennyiben a’ magyar ideákat nehéz volt által-hellenizálni. Ebben az Odában legtündöklőbb, ’s legnyomosabb jegyzeteket mulathat az itélő, ha mind a’ két lapot egymáshoz hasonlítja. Sapphói Odáim, úgy látszik, azért tetszenek, mert az olvadozó Költőné gyengéded érzeményihez közelítenek. Az Anákreoniakról a’ jegyzetekben áll értelmem. Epigrammáimat, el hiszem, hogy nem könnyű érteni, – mert sokban azok közűl szánt szándékkal vagyok homályos. A’ mellyeket kinevezél, nekem is tetszenek; de szépek azok is, a’ mellyeket a’ Görögök mustráúl mutattak-bé. – Az idyllek, ’s az Epistolák nem rosz darabok; de azért szólj ezekről is, ’s mondd szabadon, a’ mit rólok itélsz.
Viener[!] allgemeine Literatur-Zeitung Febr. 27dikén (29. szám alatt) a’ magyar Drámákat itélgeti. Első neki a’ Tétényi Leány, mellyet nagyon megdicsér; második Hunyadi János, mellyről igy szól: Läszt sich zwar unterhaltlich lesen, allein die Anlage hat viele Mängel, und das ganze Drama musz miszlungen genannt werden. – Harmadik Hunyadi László. – Herr B. Virág, der trefflichste lyrische Dichter der Magyaren wollte in diesem Drama ein Gegenstück zu Kisfaludys Johann Hunyadi aufstellen, und zeigen, wie dieser sein Drama hätte schreiben sollen. Schade nur, dass H. Virág diesen seinen ersten Versuch im dramatischen Fache ohne hinlängliche Kenntnisz des magyarischen Theaters geschrieben hat. Azután az Esküvés (Gombos Jósefé[!]) – mit Feuer und Wärme geschrieben. Schade dass der magyarische Styl nicht rein, und correct. – In der Sammlung der belletristischen Werke des vortrefflichen magyarischen Dichters Franz von Kazinczy findet man sehr gelungene magyarische Übersetzungen Göthescher Schauspiele. – Ungvár-N. Tóth László versei – Unter den übrigen trefflichen Poësien des jungen Dichters findet man auch eine gelungene Tragoedie – Narcis betitelt. –
Tóth.