Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Enyém lett volna a’ barátsági kötelesség, hogy neked Nemes Férfiú! az idegen földön hol, ’s hogyan léttemet mennél előbb tudtodra adjam; de engem a’ Te lelkednek messze-ható munkássága valamint ez előtt gyakran, úgy ezennel is érzékenyen meg pirított késedelmemben. Örvendenem kell valóban szerencsémen, hogy benned egy olly emberismerő Barátot találtam, a’ ki nem vétkes ugyan, de legalább hibás ollykori elnémúlásomat kész kimenteni, ’s kegyes megbocsátani. Újabb jele szíves emlékezetednek, – a’ két Epigrammácska, ’s azon barátságos szorgoskodásod, mellyel az ellenem duzzadó irigység habjait egyszerre lecsilapítád – ismét új ösztön hál’adatos szivemnek, hogy téged tiszteljelek, ’s szeresselek egyszersmint. Jótévő törvénye a’ lelkiség világának, melly a’ hasonló lelkeket édes sympathiával vonja együvé! Mi boldogtalannak érzeném én magamat, ha a’ tarka csoport felett felemelkedve minden Mester, ’s minden barát nélkül kellene az ég öblében bolyonganom. De te jobban ismérsz engemet, mintsem hogy mélyebben tárogassam előtted keblemet. –

Tiszteletes Vályi Nagy Ferencz Professor Urat egész nyájaságal tisztelem, ’s add tudtára neki, hogy a’ mit mondtam valaha ellene, fájdalommal, de kénytelenségből kellett mondanom. Legalább azok által, kiktől felőle tudósítást vettem, nagyon el volt árúltatva előttem. Tisztelem az érdemet mindenben, mert magam is tulajdon érdemen kivánok böcsűletet szerezni; de épen ezért minden méltatlan sérelemre felette érzékeny vagyok. Káros az emberi szívben az illyen gyengeség; hanem igen természetes, ’s gyakran fentebb rangra emeli az erőt, a’ midőn a’ kárt haszonnal pótolja. Én ezen jeles Tudósunkat levelemmel fogom megtisztelni, mihelyest meg értendem, hogy az amnestiára hajlandó. Nagyon szeretném azt is, – ha Professor Somossy Úrnak itéletet nekem meg írnád. Tőlem ez a’ jeles Tudósunk is nagy tiszteletet érdemel, ’s volt szerencsém leczkéin ha nem nagy előmenetelt is, legalább nagy tüzet kapnom a’ Görög nyelv tanúlásában.

Téged pedig Édes Barátom valamint szivesen kérlek, úgy nagyon örömest hatalmaználak-meg a’ Görög könyvnek megítélésére. Ezt a’ szerencsét annak óhajtotta, még első megjelenésekor Szemerénk, ’s én még most is óhajtom! A’ mi a’ görögséget illeti – annak lelkébe senki mélyebben nálad bé nem szövetkezett; pedig csupán ez abból critica alá való! Mert nem elég az én Könyv-ítélőmnek egy két görög phrásissal előállani, ’s azt az enyémnek egyike vagy másika helyett reám tukmálgatni. A’ lelkét, a’ lelkét kell jól meg róni: mert a’ lélekből ömlik-ki a’ testre is minden szépség. Én mióta azon verseket hült kebellel olvasgatom – a’ görögség lelke ellen alig találok benne egy két hibát, leg alább azokon kívűl, mellyek a’ Toldalékban ki jelentettek. A’ szóra nézve – egy kettő helyébe szeretnék mást tenni. Illyen az Epistoláknál a’ felűlírásokban είς helyett a’ πρός háromszor! Illyen a’ στιγματοφορέων – στιγματοφορος helyett (Epigr. XX.) ’s ezekhez hasonló csekélységek. A’ Critica nem csak a’ hibát feszegeti, hanem az érdemet is megböcsűli; ’s nem csak az érdemet böcsűlgeti, hanem a’ hibát is kimutatja: mellyért csupán akkor sért, mikor csak sérteni akar, ’s mikor ollyantól jön a’ dicséret, a’ ki maga nem méltó dicséretre. Részemről a’ mi tőled jő, – mit Mesternek itélete – nem fog sérteni, ’s nem fog a’ dicsérettel alázni.

Professor Márton Jósef Úr, ’s Igaz Sámuel, kik téged tisztelnek, nekem is szives barátim, ’s társaságokban az ő házoknál többnyire minden ünnep-vasárnapokon ártatlan vígsággal mulatjuk magunkat. Cseresnyés itt is velem vagyon, ’s gyakran mondogatja előttem, hogy ő mennél jobban ismérgeti a’ tarka csoport gyávaságát, – annál inkább tiszteli sokszoros hazafiúi érdemedet. – Ölellek csókollak, Nemes Férfiú!