Szephalom Június elsőjén 1818.
Berzsenyinek, az itt menő Anticriticával.
Kedves barátom! Ugy jártam mint Perillus; tulajdon bikámban pergele meg, a’ mint ugyan én hiszem, Téti Plebánus Horvát Endre Úr. Ezt mutatja pompás lépdelésű beszéde, ezt az, hogy ezen gáncsait két Levelében már előmbe is raká. Vagy ő az én Recensensem, vagy sokan dolgozák azt, de a’ toll még is az övé. Hidd-el, édes barátom, ezen Recensiójokat azoknak a’ kik arra a’ geniális gondolatra jutottak, hogy Vármegyémmel rám Interdictumot vettessenek, de a’ melly még is csak genialis gondolat marada, a’ legnagyobb nyugalomban vettem. Rossz démonjok íratá azt velek. Még az is jó hogy személyemet, erkölcseimet támadták-meg. Lássa az Olvasó, hogy a’ gáncsolás zavaros
*gáncsolás <le> zavaros
lélek’ Munkája. Nagyon szeretnék azok az Urak, ha a’ királyi pálcza az ő kezekben volna, ha ők határozhatnák-meg, mint szabad írni, mint nem. Akkor Faludi és Rajnis lesz fő példánk, hogy
tiszta Magyarsággal írjunk. Félnek a’ Német ízléstől. – Én most is nagy barátja vagyok, ’s örökké az maradok, a’ Recensióknak. Azok tördelik le rólunk a’ letördelni valót, ’s gondosabbakká tesznek az írásra. De ha hasznosok akarnak lenni, másféle készűletű embernek kell állani a’ Recensióhoz mint N. Úr.
Herder a’ Görög Anthologiából eggy ide tartozó Epigr[ammá]t fordíta le. Áll az Tomo X. pag. 133.
Lerne die Lehren der Schule; doch gleich der Leukothea Binde,
Bist du am Ufer, so wirf sie in die Wellen zurück
Hallgassd a’ Mester szavait, jóra inte. De fátylát
Mint Leukothea, lökd vízbe, ha partra kelél.
Ezt mondja a’ Szépíró a’ Grammaticusnak. De az ezt nem érti. –
Gróf Desőffi Jósef barátom nagy örömét leli abban hogy minden hírem nélkül perel velem a’ Publ[icum] előtt. Igy bánt az Erd[élyi] Muzéumban, így most a’ Tud[ományos] Gy[űjtemény] V. Kötete’ végében. Meghagyom mindennek a’ maga útját, de én magam ha barátommal vagy ollyannal perlek, a’ kit becsűlnöm lehet, mindég látatom elébb a’ mit ellene vagy felőle nyomtattatni akarok. Socratesz azt mondá hogy semmit nem tud. Isten látja lelkemet, hogy én nem tudom azt mondani magam felől, hogy a’ Miatyánkot nem tudom, noha a’ X Parancs[olato]t és a’ Hiszeket még máig sem tudtam megtanulni. Van tehát valami, a’ mi felől mondhatom, hogy ezt tudom. Socratesz minden tudókkal volt körül véve, ’s midőn azt mondta h[ogy] ő semmit sem tud, szava nem szerénység volt, hanem kevély és metsző szó. Herczeg Eszterházi elmondhatja hogy ő szegény. Ez a’ szerénység eggy Epigrammát csináltata velem. Bár megnyerhetné javalásodat.
Félre a’ Gőgössel! Maga van! nincs senki kivűle.
Egy őrűlt újabb Berkeley. – Szánni lehet.
Félre,
Szerény! nem
vagy*
vagy <(…ő nincs.)>
mert más is
volna, ha
volnál;
Ismerem a’ zengést! – szánni, mosolygani kell.
Vagy te: de más is van; törpébb ez mint te, tetősbb az:
Úgy hiszed és mondod. – Légy te barátom, Igaz.
Weg mit dem Aufgeblasenen. Er ist allein da; ausser ihm ist nichts da. Ein wahrer wahnsinnig geword[ener] neuer Berkeley. Er verdient daß man mit ihm Mitleid habe. – Weg mit dir Schein Bescheidener! du bist Nichts; denn wärst du etwas, du müßtest zugeben, daß auch ein anderer etwas ist. O ich kenne den Sang des Vogels! – Du fűhlst, Gerechter, daß du etwas auch bist, aber du fűhlst, daß auch andere etwas sind; jener Zwerg gegen dich, jener fast ein Riese. Dieses sagst du, wenn es nöthig ist, dass du es sagst, doch du sagst es ohne Stolz, und so fühlst du auch im Herzen. Mein Freund werde du.
Nem vettem Recensiódat v[agy] feleletedet, mellyet SzentMiklósy tőlem elvont. Élj szerencsésen.
Kérlek,
*A szöveg innentől a verzó bal margóján.
írd meg nekem, én és Csokonai melly nemű fát kapánk Keszthelyen. Sorbust e mi is? vagy mit?