HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Berzsenyi Dánielnek
Széphalom, 1817. október 18.
Széphalom Octób. 18d. 1817.

Kedves barátom,
Visszakapám Tud. Gyűjt. Kötetecskéjit, ’s sietek felelni leveledre, noha minapi levelemet hamarább kell venned mint ezt.
Kölcsei nem csak gorombán nem bán veled, sőt minden sorából személyednek szíves tisztelete szóll, de sokban veled és velem nincs eggy értelemben. Az Ajánlás volna e üres darab? Csak ott kezdem azt, a’ hol Plátót emlegeted: Plátói nyelved etc. etc. Hiszen ott dolgok állanak az Óda legutolsó betűjéig; ’s mi lesz dolog, ha az is csak üres kép mint a’ Laterna magicáé? Nincs e illyen ezer meg ezer az ő kedves Göthéjében, Homérjában, Klopstockjában, Pindarjában? Jó, hogy Pindárt recenseálván, azt nem mondja majd, a’ mit e’ napokban valaki, hogy a’ ki ollyat ír és úgy ír, gyanúba hozza magát, hogy részeg volt mikor írt. – ’S Poeta e az, ha az Æstheticusokat in succum et sanguinem ette és itta is meg, a’ ki ezt: A’ ki a’ Múzát veszi úti társúl Laterna Magicai játéknak nézi? – Durva Jambusokba öntött declamatio? Kölcsei nekem eggyszer azt mondá, hogy a’ hexameter fecsegővé teszi az Irót. Igy most a’ durva jambus. Nekem pedig ez a’ durva jambus nagyon illőnek tetszik az olly komoly philosophiai dolgok’ előadására, ’s mint az Archilochuszé csapkod, úgy ez igen a’ maga hangján dorgál, a’ maga hangján tanít. Kölcseinek ez a’ grávis lépése, ez a’ didaxisi tónus fascinálja a’ vigyázatlan Olvasót. Én is tisztelem Recensiójit; nekem nagyon kedvesek; de nem úgy tisztelem mint Pest tiszteli, a’ mint hallom. A’ Recensens is mondhat nem igazat, mint a’ recenseált Író, ’s ez a’ gravis tónus gyanús előttem.
A’ mit lap 103. Lessingből mond, épen védelme a’ Poesis e’ korcsnemének. Inkább jó Epistolát, mint rossz Ódát ’s rossz Drámát ’s rossz Epicumot. Én bizony a’ Horátz’ Epistolájit nem tartom méltatlanoknak a’ Horátz’ nevére, ’s vannak neki Epistoláji mellyeket inkább szeretek mint némelly Ódáját. Ezt el ne feledd neki mondani ha igazán szándékod hogy neki felelj.
Hogy én a’ Zrínyi-nemű verseket szeretném dalainkból kirekeszteni, tudod; azt egyedűl az ollyas nemnek tartanám, a’ millyekben Kis írta a’ maga Epistolájit ’s Csokonai Dorottyát. De hát a’ te Szerelmed l. 30., hát a’ te gyönyörű Psychéd, hát a’ Kemenes-alja rossz darabok e? Minden bizonnyal a’ te rímetlen költeményeid a’ jobbak, ezek fogják nevedet halhatatlanná tenni a’ legkésőbb maradéknál is: de Kölcsei még is sanyarúbb mint lennie kellene. Én egyedűl azt óhajtanám, hogy nem sok idő múlva újabban add-ki Verseidet, ’s némelly darabjaidat vagy egészen kihagyd, vagy hátúl vessd eggy csomóban. Matthisson ezt az elsőbbet tette a’ Zürichi Kiadásban 1800 körül; az újabb Kiadásban minden nem rossz darabját felvette, ’s nekem ez az újabb Kiadás épen nincs olly kedves mint az elsőbb volt.
L. 98. azt mondja Kölcsei, hogy Bessenyei etc. etc. megmutatták, hogy a’ hol valami nincs etc. etc. Ez oda csap a’ mit feljebb monda, hogy Kisf[aludy] és te magatokból szedtetek, nem imitatio által lettetek az, a’ mik lettetek. – Való e ez? Te legjobban tudod, ha lettél volna e az a’ mit benned velem eggyütt Kölcsei is csudál: de hogy Kisfaludi az Olasz Poeták által, nevezetesen a’ Petrarca Sonettjei által lett azzá a’ mi lett, még pedig nem csak a’ formában, hanem a’ dologban is, azt merném állítani. Nem csak Virgíl leve Homér által, hanem Zríni is (a’ mint K[ölcsey] mondja) Tasso ált[al], sőt magát Homért is az előtte éltek csinálták, mint Göthét, és mindent, mindent a’ ki még nagy volt. Lassd Herdert a’ Helmeczi Ertekezésében valahol. Valamik leszünk, mind az imitatio ált[al] leszünk.
Döngécsel nekem igen jó. Ertem, mihelytt hallom. A’ méhe is mentve lesz előttem, mihelytt tudom, hogy úgy is mondatik.
De élj szerencsésen, kedves barátom. Légy nagy és nemes még haragodban is. Nem vesztünk a’ haraggal, ha az nemes.