Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Aug. 8dikán napam, Sept. 25dikén testvér húgomnak férje megholtak, ’s ez a’ kettős halál képzelheted melly bontakozásba hozta dolgaimat, ’s ki fogsz menteni, hogy későcskén felelek. –

Kölcsei eggy Vicze Ispánokat adott ház’ gyermeke, ’s velem Álmosdi birtoka által atyafi, így atyafi Vice Palatinus Péchy Imre bátyámmal is. Lakása Csekén volna Szathmárban, de 2000 f[ori]ntban arendába adta birtokát testvéreinek, azután a’ Contractust eltépve adta vissza nekik, hogy bírják jószágát, ’s adjanak neki a’ mit adhatnak. Szemerével Pestre ment-le, hogy ott valamit kezd, de még maga sem tudja mit. – Ennyit kérdéseidre.

Verseidnek Recensiójából a’ Redactio kihagya valamit, de abban tégedet nem érdeklett. Azt mondá ott, hogy a’ Magyarnak usque renatas Literas (Rajnis, Szabó, Révai, Ráday, Orczy) nem volt Zrínyin kivűl Poetája, hanem csak Verselgetője, ’s a’ Magyar poetai szellemben kevesbbet kapott mint még a’ Morlách is. Ezt én ugyan így hiszem és vallom: de a’ Pestiek, kik irtóztató hazafiak, ’s az igazat sem akarják megvallani, ha az fényt nem vét reánk, meg nem emészthették.

Verseidnek Recensioja nincs nálam; kiadtam olvasni, ’s vissza nem kaphatom. Ismered a’ könyvkölcsönözőket. Emlékezem hogy felőled sok jót és sok nem jót mond. Nevezetesen téged azok közzé számlál, a’ kiket nem az imitatio hanem a’ természet teve Poetává, és hogy Verseidben ifjú arcz, öröm, könnyűség van elöntve mint Homérén, Göthéén. Nem gondolok én azzal, hogy ő vagy akárki akár engem akár mást megcsapkod; higyd-el, édes barátom, mindenikünkben van csapkodni való; attól sem félek hogy az írástól, olvasástól elidegenít; lesz mind Író, mind Olvasó, ’s a’ korbács használ mind az Írónak mind az Olvasónak. Azonban Kölcseit én is nagyon elkeseredve találtam ez idén Lasztóczon múlattában. Neki semmi sem jó, még az sem jó, a’ mit eddig csudált, ’s azt hiszi hogy épen nem haladunk, hogy Literaturánk épen nincs, ’s nem is lesz.

Most Homért fordítja görögből ’s Hexameterekben, a’ legapróbb vonásokig, és így képzelhetetlenűl steif, de a’ melly nem csak nincs nagy érdem nélk[ül], hanem ha majd darabosságait letördeli, ollyan lesz, mint a’ német, mellyet Voss dolgozott. 3 Könyve már kész.

Ha jól van e öszve hasonlítva Homér, Euripides, Göthe, Schiller? azt kérded. – Itéletem szerént a’ négy nem eggy. Schiller ollyan mint a’ ki mindég a’ theáteren lépdell, a’ Cothurnus nehéz lépdelléseivel: Göthe csupa szerelem lépdellése, még midőn cothurnizál is. Homér, Eurip[ides] és Göthe eggy formák: nem Schiller. Úgy tetszik Kölcsei többet olvasta a’ Német Æstheticusokat mint szükség volt. Belőlök merítette az objectiver Dichter és subjektiver Dichter ideájit. – Kölcseiben én nagyon szeretem azt az érettség, azt a’ nem sietés colorját: de két elsőbb Recensiójával jobban meg voltam elégedve mint a’ tiéddel. Végtére nagyon el tudnám únni azt a’ didaxis’ tónusát, ’s állításai sok helytt csak félig igazak.

Én téged arra kérlek, hogy feleletedből ki ne tessék a’ magad védelme, hanem csak az ügyedé. Személyünk nyer, ha az ügy nyer, ’s veszt, ha ez veszt, ’s az utolsó esetben még hiuságunkat meg is kaczagja a’ világ.

Az igaz, ada nekünk az Isten Nyelvtudósokat és Stílust ’s Versírást tanítókat. – Kultsár minap megtámada az Elisiókért, ’s 5 okokat horda-fel annak megmutatására, hogy az én szerencsém (hogy az ifjabbak szeretnek) szerencsétlenségére van a’ nyelvnek, ’s mind ezt azért mert én elidálok, holott mások nem elidálnak. Okai nem nyomnak annyit mint a’ pehely, ’s még abban sem mond igazat, hogy én Kalmártól tanultam az elisiót, mert Kalmár 5620 hexametereiben eggyszer sem elidált, hiatus pedig^* minden sorában van. Rá rezzenték, mert a’ Trattner vacsorájánál adatám-által válaszomat, hogy a’ vendégek (itt határoztatik-meg, mi menjen-bé a’ TudGyűjt. Darabjaiba) hallják, ’s legyenek tanúim, hogy Kultsár semmit sem monda, ’s a’ mit beszél, garázdálkodás. Az egész szót azért ejté, mert a’ Kisfaludi hada nem szenvedheti a’ divergálást; Literatúrai pápistasággal azt akarja hogy mindnyájan eggy hiten legyünk.

Most a’ fia (nem fija) mellett perorál, ismét úgy, hogy valamint azon kell csudálkozni, hogy az, a’ ki Rhetorices Professor volt, nem tudja hogy a’ hiatus még prózában is hiba, úgy azon is kell, hogy a’ ki Révai után Magy[ar] Nyelv Prof[essora] akart lenni, de épen Czinke által hátra tolatott, azt nem tudja, hogy a’ fi (magában és compositio nélkül) nem is szó,¹ ’s a’ fia j nélk[ül] úgy hiba mint kocsia, mie, Palffia, Dezsőffie, Bessenyeie volna az. – De illyen emberek mindég voltak és lesznek. Tűrjük őket a’ hogy lehet, ’s a’ Kalvinista Zsoltárból énekeljük ezt: Öröködbe, Uram, pogányok jöttek.

De élj szerencsésen, és szeress, ’s éreztessd leveleiddel hogy szeretsz.