Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Tartalék nélkűl szollhatni egymás közt, az Édes Uram Bátyám a’ barátság legszebb örömei közé tartozik. A’ mondó neki ereszti magát érzéseinek, ’s nem szükség rettegnie, hogy mondásai roszúl vétetnek, vagy félre értetnek. Így tanúljuk egymást igazán ismernünk, nem pedig úgy ha a’ kopott pénzhez hasonló sima társalkodót játszodjuk.^*

Uram Bátyám nem bánja, hogy a’ czimborával levelezett, mert Uram Bátyám az által sokfélének tudására jutott. Bár legyen! ha Uram Bátyám ezeket olly igen kívánta tudni, ’s olly igen szereti, hogy tudhatja! De ha azok a’ levelek valaha, Uram Bátyám holta után meg fognak is jelenni, mit fog a’ Maradék – az a’ mi maradékunk – érezhetni, gondolni, ítélhetni, a’ mi triumphussá változtassa ezen élet’ szenvedéseit, áldozatjait? Nem, a’ maradék előtt leendő hir, becsűlet érdemli ugyan, hogy azért minden becsűletes ember fáradjon, tűrjön, de egészen arra támaszkodni,^* de többet várni attol, mint kell ’s lehet, ez az, a’ mi már igen sokakat megcsala. Az a’ hit! az a’ remény! de mit érdemel tehát a’ jelenlét? O heiliger Epicur!

Jusson eszébe Uram Bátyámnak, hogy Gotsched idejében is volt czimbora, ’s hogy az az egyenes lelkü Lessing, az a’ nyilt fejű Bodmer és Klopstock és Wieland és Lange szintúgy kaptak, ha nem Mondolatot is, de legalább annál nem kevésbé mérges pasquillusokat. Az akkori levelek is ki vagynak nyomtatva és – elfeledve. ’S nem vagyunk e sokszor megvallani kénytelenek, hogy Lessing is érdemlette némellykor a’ prügelt, bár többnyire igaza van?

Hogy Horvátot bántsa Uram Bátyám? ’s mire való is volna az? ’S legyen úgy, hogy H[orvát]. érdemlette a’ szeretetet, mert őtet Szemere és Vitkovics is szerették. De H[orvát]. az Uram Bátyám utóbbi Pesten létekor nem maga tanácsolta-e, hogy Uram Bátyám leveleket szerte széllyel ne írogasson? ’s nem maradt-e adós minden válasszal? Még is Uram B[átyám]. neki a’ múlt télen is írt? Egmont, Egmont! és nem kellett vala e általlátni, hogy a’ Kisfaludy embertelen levelének csak nem minden pontjai igazságnak vétettek? hogy az ártatlan, könnyűlelkű ember barátárúlónak – ’s pénzért (hah a’ romlott lelküek!) árúlónak – tartatott? hogy a’ barátság keresést alacsony hízelkedésnek nézték?

Én ugyan kevélyebb vagyok, mintsem azért hogy bizonyos híreket vegyek, más előtt csak láttassak is megalacsonyúlni. Ezt hittem mindég ’s ezt fogom. Enyém a’ menthetetlen hiba, hogy ezt régen el nem mondottam haszonnal, vagy haszon nélkűl – legalább nem vádolna e’ szív, hogy a’ barátság eránt hütlen valék. Ennyit a’ levelezésekről, nem többet egy szót is!

Az Erdelyi levelek, mellyeket ez a’ levelhordó visszavisz, valóban szépek, ’s higyje nekem Uram Bátyám, hogy ha valaha ezen mi Litteraturánk virágzani fog, akkor ezen levelekröl fogják a’ Kazinczy nevét emlegetni, midőn sok más dolgozásai elfeledtetnek. A’ ki életét idegen mívek fordításában töltögette nem tanúlja-meg a’ maga erejét egészen ismerni, ’s ez az oka, hogy talán Uram Bátyám, a’ IX Kötet mellett ezeket kevésbre becsűli mint az azokban foglaltakat.

Azt írja U[ram]. B[átyám]. nem képzeli mint lehetett volna Gessner, Marm[ontel]. és Yorick stilusa nem egyforma? Ha ez azt teszi, hogy a’ három író stilusának nem is kellene külömbözőnek lenni, ugy csudálom az Uram Bátyám értelmét. De bizonyosan azt hiszi U[ram]. B[átyám]. hogy azoknak stilusok a’ maga individualitásában meg van hagyva. Én úgy vélekedem, hogy a’ fordítás úgy jó, ha az Írót a’ maga eredeti szinében tehetjük által a’ mi földünkre. Ezért fordítják a’ Verselőt versben, szorosan megtartván még a’ versnemet is. Egy Homér Prozában épen olly kicsíny nyereség volna mint Gessner versben. ’S Homér sima Hexameterekben épen olly rosz, mint Ariosto durva Alexandrinekben. Virgil, Horatz, Catull követtek, nem fordítottak. Nincs könnyebb mint követni, az originalt megszépíteni, ezt Stolberg is tehette Homerral, de az Originálnak minden sajátságait – a’ lehetségig – felfogni, ezután küzde Voss; ’s ezért az ő míve jobb a’ Stolbergénál. Úgy jön eszembe, hogy V[oss]. az ούλομένην-t sem hagyta-el.

Singe – den Zorn –

Ihn der verderbend – – unnenbares Weh – –

Ezt csak azért mondom, mert úgy vélem, hogy a’ nyelv csak olly fordításokkal gazdagúlhat, mellyek az Original’ színét megtartják. Újabb oldalt, hajlékonyságot, színt kap a’ nyelv. Gessner czifra, ’s ezt Szemere és Én 1814ben is mondánk, de U[ram]. Bátyámnak akkor is, mint most szabad volt más értelemben lenni. Marmontelt én most is legjobbnak tartom. De Yorick sokat veszteni fogott azzal, hogy Francziábol jött-által. Minthogy nekünk humoristicus írónk nincs, a’ Y[orick]. fordítójának próbát kellett volna tenni, ha a’ nyelvnek ezen oldalra nézve vagynak e kincsei? Én azt ohajtanám, hogy a’ hol az Originálban hűves van, ott a’ fordításban se álljon egyéb. Mert rosz könyv nem érdemel munkát, a’ Nagy Irót pedig úgy kellene minden kicsinységeiben előnkbe állítani, mint a’ Koronaőr Telekit a’ mente alatt által vett pálczával, ’s a’ posztó überockal Naláczit.

Hogy a’ IX K[ötet]. Horv[át]. által recenseáltassék, azt mi nem szeretjük. Pali tett holmi készűleteket, ’s akartam én is kezdeni, de most mi nem nagyon jól fogunk lenni az irói kedv’ tekintetében. Várnunk kell időtöl. – De azon örűlök, hogy a’ Symphonia nem lehet symphonie, mert bizony az illyeneket phantasieimet lehetetlen botránkozás nélkűl nézni. Ha az illyenek eltörűltetnek, bár az alabaszter, theater, tempel, candelaber is eltörűltessék. Én a’ MuZa ellen nem szollok, sem az USZ ellen, mert én ugyan Musát, truimphUSt írok, de soha sem olvasom úgy mint Czinke a’ maga Pilatusát, és Jesus Christusát.