HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Berzsenyi Dánielnek
Széphalom, 1817. február 12.
Széphalom febr. 12d. 1817.

Tisztelt barátom,
Te tehát ma Keszthelytt vagy az Istenek asztalánál, quos inter recumbens purpureo bibis ore nectar. Élj szerencséddel, kedves barátom! én oda nem mehetek, nem csak mert meg nem hívattatám, hanem azért is, mert oda nem illek. Köszönöm a’ levél’ közlését. Már hallottam valamit a’ Helikonról; de ennyit felőle nem tudtam.
Semmi nyomát nem látom e’ leveledben, hogy te azt vetted volna, a’ mellyet én neked Erdélyből is, ’s Septemberi haza jövetelem után is írtam. Sajnálnám ha az eltévedt volna. – Most készítem nyomtatás alá azon útazásom’ leírását. Magyar-országnak ideája sincs Erdély felől, ’s minthogy Útazási Leírásait sem bírjuk, nem csuda ha Erdély inkább Terra incognita mint Europának tőlünk legtávolabb fekvő országai, mellyeknek leírásokat olvashatjuk. Meleg szívvel írom azt, ’s a’ munka már 30 ívet teszen. Az Erdély népe jó nép; kevesebbé*
nép; <mert> kevesebbé
van elrontva mint mi; ’s Erdélyben nem találtam több Dámát, annyival inkább nem férjfit, a’ kivel németűl szollottam volna, mint eggyet; az pedig Magy[ar] Országi leány volt: Gróf Kemény Farkasné szül[etett] Gr[óf] Battháni Kisassz[ony] Vinczének testvére.
Döbrenteivel 33 nap voltam eggyütt; Wesselényivel Kolozsvártt 3 napig, Zsibón és Hadadon nyolczig. Nevedet a’ Hunyadi János koporsója mellett állván leányommal, kimondá ajakom, mert szerettelek volna ott megölelni. Menyegzői gyűrűmet, ’s azt az órát, mellyet a’ Napam atyja, Gener[alis] Gr[óf] Rogendorff Ferencz hoza Párisból, reá tettem a’ sarcophagusra, hogy a’ kőtől becset kapjanak. – Most minden időmet az Erdélyi Levelek foglalják-el. Gróf Dezsőffy Jósefhez vannak intézve. – Hogy hibás híreket ne terjesszek-el a’ Publicumban, ezeknek mindenikét közlöm azokkal a’ kik felől szólanak, ’s képzeled, hogy ez mennyire neveli dolgozásom’ fáradságait. A’ Maros-Vásárhelyi B[iblio]theca felől már vettem Cancellarius Gr[óf] Teleki Sámuelnek levelét, vettem a’ Bibliothecáriusét is. – Döbrenteihez ma méne eggy két ívnyi igen sűrűen írt levelem, utolsó postával egygy[!] eggyívnyi, a’ jövőn ismét 2 ívnyi megyen. Míg e’ munkán által nem esem, addig barátim nem vehetik hasznomat.
Rendes vádok, hogy én írtam az Antimondolatot és az Antimondolat Recensióját. (A’ Téti Plebánus, kit én szívesen tisztelek is szeretek is, azt írja nekem minap, hogy Kölcsei Ferencz költött Kölcsei – talán azt hitte, hogy annak neve alatt én lappangok). Én sem az Antimondolatot, sem az említett Recensiót soha nem láttam lenyomtattatásokig, sőt soha nem elébb, mint midőn lenyomtatva ’s elszélesztve voltak. Engem phlegmámból ezek az emberek ki nem vesznek. Én semmi más Veszprémi Tudósnak*
Jav ebből: Tudósról
nem szoktam írni, mint Ruszeknek, ki már nem Veszprémi, hanem Keszthelyi Tudós. Tudományos harczra kelni, oh arra kész vagyok; de nem soha mocskokra. A’ Neologismusról most készűl eggy írásom; de abban nem felejtem-el, mivel tartozom mind magamnak, mind a’ Publicumnak.
Láttad e a’ Kisfaludi Apr. 14d. 1816. Ruszekhez írt levelét? Azt Ruszek velem nem közlé, de igen mindennel mással, ’s másait hagyta venni, valaki akarta. Eggy illyen mása hozzám is eljött. Nekem nem adhatnak ellenkezőim szebb satisfactiót, mint midőn magokat így festik.
Élj szerencsésen, kedves barátom. Örvendeztess-meg ismét leveleddel. Innepem van nekem mindég, valamikor azt veszem.
örök híved
Kazinczy Fer[encz]

Itt közlöm két legutolsó poetai dolgozásomat.

Branyicska.
Hunyad Vgyében.
Báró Jósika Jánoshoz.
A’ hely Cardinális Martinuzinak birtoka volt. Még áll kapolnája.

Martinúzinak itt áll kápolnája, ’s az Útas
Áltnéz a’ Maroson, ’s áldva sohajtja nevét.
A’ kápolna ledől, de az Útas nézi hol állott,
’S a’ bibort-viselő nagy Papot emlegeti.*
emleget<é>i. Ráírással jav
Tűnnek az esztendők szeretett nagy! ’s tűnsz te is eggyszer:
A’ Maradék keresi ’s nem leli nyomdokodat.
Oh, mikor elmegyen itt, bár ezt is mondja: Kazinczy
Itt lele férjfit*
férjfit<,>
ez hely’ jó Ura’ karja között.


Döbrentei írja, hogy ez kőbe metszetik, ’s a’ kápolna’ oldalában fog állani, melly mellett a’ kertben én az akkori Fő Ispánnal, most Guberniális Consiliariussal eggy szép napot éltem-el.

BUCZI EMILHEZ.
expiarista Aldozó Pappal, ki most Gróf Kornis Ignácznénak gyermekeit neveli.
Zsibón voltam vele és Kolozsvárott.*
A HEZ utólag toldva a névhez, amely eredetileg a mondat része volt; e javítással együtt azonban nem történt meg a mondat szerkezetének átalakítása is.

Kedvelt híve, Buczim, Weselényinek, a’ te barátod
Hogy te magad hallgatsz, hogy hallgat Kornisod, érzi. fajdalmasan érzi. Gr. Kornis
Szólj, mint vagy te? miként vagyon ő? Mihály 20 esztdős ifju.
szólj, mint vagyon anyja? (Gr. Teleki Anna) Ez nem tanítványa Buczinak.
Nagy disze Erdélynek, nagy dísze a’ Teleki háznak,
’S hív (a’ nemzethez) mint atyja (Károly, Erdélyi Thesaurarius)
kinek hamvvedr[é]t*
hamvvedret em.
tiszteli jó ’s rossz.
Mint van Kenderesink? (Gubern. Consiliarius) az az új Fabriciusz, a’ ki
Szíve’ érzéseitől nehezebben hajolhat-el a’ hogy
Fenn ösvényétől az egek’ nagy dísze hajolhat;
’S a’ ki, midőn a’ fergetegek rá rontanak, ámbár
Némúlást javasol neki a’ lelketlen okosság,
Azt teszi a’ mit az ész, a’ tiszt, ’s széplelke parancsol,
’S tilt a’ haszna-leső, ravasz és lelketlen okosság.
Mint Feketénk (Ferencz, eggy 70 esztdős Úr) a’ nyájas öreg, kinek élete halkkal
’S hasznokat-hajtva fut-el, valamint a’ völgy ere, melly itt
Szent ligetet serdít, (adolescere facit, ex serdűl, sicut ex cserdűl fit cserdít)
ott szomjú holdakat öntöz.
Emlékeztek*
Emlékez<n>tek Ráírással jav.
e meg rólam, vagy már is eloltá
A’ szeretett vendég’ képét a’ nem nagy időcske?
Hol múlatsz te? Kolozsvártt é, a’ városi füs[t]*
füs Tollhiba, em.
és
Lárma között vagy Szent-Benedeknek csendes ölében?
Távol ugyan Döbrenteitől, de Tihóra, hol eggy nagy-
Fényű férjfi (Cserei Miklós) szokott bíztos kebelébe fogadni,
’S a’ nekem is kedves fejedelmi Zsibóra tekintvén?
Két hava múlt-el már hogy az eltávozni-szokatlant
Kedves honja megint elzárta; de nem fog-el engem
Gyermekeim szeretett keskeny köre, nem fog-el író-*
<író> író-
Asztalom úgy, hogy benneteket ne sohajtsalak, oh ti
Hirtelen elreppent szép nyolcz napok, isteni éjek!
És mikoron hátára veszen Brüce-om, eggykor az Erdély’
Első ifjáé, ’s az enyém már, – ángol atyának
’S Stambuli kanczának szép gyermeke – ’s rázza rövidre-
Metszett kis farkát ’s hattyúnyaka’ gyenge serényét,
’S játszva, szökelve, nyerítve viszen Kázmérba napamhoz,
’S eggy pár szép szemhez, közelebb Házára-Mikónak, (Mikóházára)
’S ifjúvá teszi a’ kit az évek’ sullya lenyommaszt:
Oh akkor lelkem eggyütt van véletek a’ kert’
Szent csorgója körűl, hol az holdnak mágusi fénye
Játszva tekinte reánk az olasznyár ’s fenyvek’ homályán,
És ott, a’ hol ezüst habjait a’ vad Szamos önti,
’S rőth Brüszöm anyja után szökdelleni kezde, legelső
Perjéjébe harapdálván, a’ szarvasok’, őzek’,
Fáczánok’ mezején – kívánnám éltemet itt el-
Tölteni közttetek és a’ kik hozzátok hasonlók.