Széphalom Januar 13d. 1817.
Edes Uram Öcsém, kedves barátom,
Miolta Septemb. haza jővék Erdélyből, hányszor mondám magamnak, hogy valaha Uram Öcsémhez is kellene írnom! Annyira belé nem tudtam jőni az írásba, annyira el valék foglalva minden által, hogy a’ gondolatot soha sem tudtam teljesedésbe hozni. Az illy út egészen kilöki az embert a’ maga punctumából, ’s sok idő telik belé, míg magunkat ismét ott leljük a’ hol lennünk kellene, a’ hol már voltunk.
Tegnap estve vettem az ErdMuzéum 5dik Fűzetét. Annak fő dísze az Uram Öcsém szép nyolczsorú éneke a’ Phantaziához. Azt nem győzöm csudálni. Az egész Fűzet csaknem mindenütt jó darabokat ád. Szemerétől nincs benne semmi; ő nem is dolgozik most semmit. Pedig hogy feleségecskéjét Anyává tevé valaha. Májusban jő-fel Lasztóczra lebetegedni.
A’ Muzéumnak én most a’ Cicero Catilinaris 4 beszédjeit küldém, mellyeket Erdélyi útam előtt Májusban fordíték-le, azolta pedig újra dolgoztam. Minthogy a’ mi Puristáink szégyellik Cicerót úgy nem szeretni, a’ hogy Egmontot, Ossziánt és Yorickot nem szeretni nem szégyellik: ezt bántani nem merik majd, pedig ez ugyan azon szellemmel van fordítva. ’S én ezen ravasz czéllal fordítám.
Most Erdélyi utazásomat írom Levelekben, hogy így minden apróságokat elmondhassak. A’ Levelek Gróf
*Grof [th. emend.]
Desőffy Józsefhez vannak intézve. Ugy hiszem hogy azokat kedvesen veszi majd a’ Publicum. – Erdélyt el nem németesedett jó nép lakja. Szeretném ha ott születtem volna.
Azután a’ Neologismus Apologiája lesz legfőbb Munkám. Helmeczi sok jót monda a’ Berzsenyi Versei előtt e’ részben.
Trattner a’ Messziás nyomtatását halasztja.
A’ Téti Plebanos Horvát András eggy hosszu ötödfél árkusnyi levelet íra nekem. Expostulál. 43 gáncsai köztt talán eggy sincs a’ mi megállhatna. Én nem tudom mi leli azokat a’ Túladunaiakat. De ugyan harsognak ám ’s még nekik van feljebb.
Ajtayt Károlyban láttam September 7dikén. Ugyan ott láttam Mándi Imrét. ’S a’ két Vice Ispánt. – Azt hallom, Uram Öcsém muzsikáltatja magát míg mások templomban vannak. Nagy a’ panasz.
Bár nékünk valaha az a’ szerencsénk adatnék hogy ismét meglássuk Uram Öcsémet. Sok mutatni valóm volna. A’ Tuladunaiakkal való historiákat mind eggy Kötetbe raktam ezen csuda titulus alatt
A’ Glottomachuszok.
1816.
Kisfaludinak is van benne eggy rémítő levele a’ mellyben Magyarságomnak palam publice és solemniter ellene mond, Báróczit kaczagásra méltónak mondja, kivel ő szolgálaton kivül hármat sem szóllott, ’s előre tudja hogy az én elkülönösödött finnyás ízlésemnek az ő Hunyadija tetszeni nem fog. Ezt a’ levelet Ruszeknek írta, nem nekem. Velem, ugymond semmi dolga.
Éljen szerencsésen, édes Uram Öcsém. Ma 13 levelem megyen postára, ’s ezen végzem napi munkámat.