Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Ma délután egy ágyra dőlve olvastam a’ harmincz éves háborúnak történeteit Schillerböl. Visszatettem magamat a’ Reformatiónak vérengző korába ’s mind azon írtóztató eseteket végig futván elmémmel, azt kérdeztem magamtol, mi jobb? a’ gonoszt elszenvedni-e, vagy a’ jó után újabb gonoszokon keresztűl törekedni? ha lehet e reményleni hogy az emberiség ezen az úton a’ maga boldogságához közelítsen? és ha lehet e az emberiség’ egyik korát a’ másiknál boldogabbnak állítanúnk? Ezen gondolatok közt nyújták kezembe Uram Bátyámnak April’ 16dikán küldött kedves levelét, ’s elfeledtem az egészet, hogy egy magányos Barátnak sorsába annyival több hévvel interessáltassam.

Az iszonyú baj, hogy a’ levelek innen felette későre jutnak ’s ide felette későre érkeznek-el, de rajta segíteni nem tudok. Annyi igaz, hogy az Uram Bátyám leveleit Beregszászbol haladék nélkűl veszem, mert leveleimnek idehozatások felől ott rendelés van téve.

Semmi nincs előttem kedvetlenebb hír, mint ha Uram Bátyámat betegeskedni értem. Hányan vagyunk, kik fiatal korunkba firkálgatunk ’s majd elfeledjük a’ tudományokat, a’ nyelvet ’s a’ pórnéphez lesűlyedünk? Uram Bátyám merész lélekkel futotta végig a’ pályát ’s futni még most is nem szűnik ’s ki ne kívánjon Uram Bátyámnak hosszú tartós egészséget? Én sokáig akarok élni azon reményben, hogy midőn egykor Eugenie és Thalie, midőn az én Emílem ’s Antonín a’ boldogító oltár előtt fognak állani Uram Bátyám a’ zöld öregségnek minden örömeivel fogja őket szemlélni. Adja az ég, hogy ezen reményem ne foszoljon-széllyel, mint sok mások! – Szeretnék egyszer ismét Széphalmon lenni, ’s látni a’ szeretetre ’s tiszteletre méltó Grófnét a’ maga’ legszebb foglalatosságai közt. Egy ílly tekíntet sok évnek únalmait elfeledtetné.

A’ mit Teleki Lászlórol ’s az Ó és Új Magyarrol olvastam nevetésre, a’ mit Trattnerröl útálatra índított. Annyira igaz tehát, hogy a’ pénzkereső lélek minden forma alatt alacsonykodásba veszti-el magát. Én nem vagyok Hérósz, én csak az índúlatoknak embere vagyok ’s illyen öszvejövéskor készebb volnék a’ Litteratura’ ügyét egészen elhagyni mint sem Trattnernek egész existentiáját egy tekíntetre ’s egy gondolatra is többé méltóztatni. ’S az a’ Kulcsár! nem csalt engemet az első tekíntet, mert én őtet soha sem tudtam szeretni.

A’ Segédeket jó volna kinyomtatni, kivévén a’ Garve’ két értekezését. Garvénak nyilván nincs igaza, mert ő Sem nem poeta, sem nem Metaphisicus csak Popular philosoph. Soha sem lehet a’ Német nyelv olly tetőn, hogy neki szükség legyen a’ Non plus ultrá-t elébe mérni. Gőthe és Voss nem Garve!

Döbrentei megtért, azt ma vett leveléböl látom, de Dezsőffy bizonyoson olly dologba ártotta magát, mihez nem tud. Ne tegyük a’ Nyelvet a’ Grammatika’ Sclávjává? Nem affectált hangja e ez a’ Genienek? De Homér és Shakespear másként voltak szabadok, másként ismét az a’ Római Császár ki azt mondá: isti lurcones Grammatici nobis regulam non praescribunt. Így van a’ dolog a’ dialectusokkal élésre nézve is.^* A’ Görög nyelv’ ’s a’ mi nyelvünk dialectusai közt nincsen semmi hasonlítás. Osztán millyen volt a’ Jóniai Görög’ dialectusa Homér’ korában? Hát ha, mint Wolf és Beckers hiszik az Iliászt ’s Odÿsszeát nem Homér hanem a’ Homerídák külömböző emberek, külömböző helyeken énekelték? Osztán nem kell-e azt meggondolnúnk miben áll a’ nyelv’ csinosodása? Campe is adott tanácsot a’ Németeknek, mint kelljen a’ dialectusokat használni, de másként mint D[essewffy]. –

Jól esett, hogy Czinke ismét kapott! haragszom, valahányszor eszembe jön, hogy az a’ nyomorék ember még is a’ Nemzet’ első kathedráján űl. Hát az, hogy Palatínnét Folnesics tanítja? Valóban szép öszvejövetel ugyan azon udvarnál Kleinmann és Folnesics! Miért nem űlhetek én Pesten, vagy akarhol, hogy Litteratori hírek után ne kellene évekig várakoznom, ’s könyveket kaphatnék? Mint osztanék illyenkor korbácsokat, millyeket még a’ Római Úr sem osztott Rabszolgájinak!

A’ nyomtatványokat hálás örömmel vettem, legelébb is Egmontot ragadtam ’s az isteni két dalt kerestem-ki, melly reám szokatlan, hév érzeményeket borít minden újabb látáskor. A’ Die Trommel gerűhret úgy van fordítva, minél jobban nem lehet, de a’ másikat Freudvoll und leidvoll, jól tudtam én, hogy azt lehetetlen fordítani. Megengedjen Édes Uram Bátyám, de midőn a’ Magyart akartam olvasni, kénytelen voltam csak a’ Németet mondani-el magamnak.

Roscius a’ Comoediás ’s Arbuscula a’ Comoediásné közt igen nagy a’ külömbség. Abban az időben (Cicero és Antonius’ idejekben) három Nevezetes Míma volt Rómában. Egyik Cythéris az Antonius’ kedvelttje, kit a’ poeta Gallus Lycoris név alatt énekelt, ’s ezen Lycoris az ki Virgílnak, úgy tetszik, utolsó Eclogájában énekeltetik. Másik Orígo kiről Horátz Sermon. Libro 1. Sat. 2. úgy emlékezik mint valami Marsaeus’ szerettéröl: Ut quondam Marsaeus amator Originis: Harmadik ez a’ szóban forgó Arbuscula, kiröl Horatz az Uram Bátyámtol felhozott helyen emlékezik. Említi ezt Cicero is Ad Attic. Libr. 4. cp. 14. Quaeris nunc de Arbuscula. Valde placuit. Ludi Magnifici et Grati c. Ezt tudtomra minden Commentatorok így állítják, ’s ezen három Lyányt egy társaságban hozzák-fel. Bayle a’ maga’ hasonlíthatlan Dictionnairjében Art. Lycoris. Arbusculát Origoval ’s Cytherissel együtt Mímáknak mondja. Az én vén kiadásu Ciceromban is (1606) T. 3. p. 352. a’ fennhozott szavaknál. Arbuscula mellett ezen jegyzést találom ruina¹ et meretrice. Horátz nálam két féle van. Egyik a’ Collectio Pisaurensisban jegyzések nélkűl, a’ másik Des Prèz’ jegyzéseivel a’ Dauphin’ számára. Itt a’ Marsaeus amator Originis alá e’ van jegyezve – – Tres eo tempore fuerunt insignes meretrices, Origo, Arbuscula, Cytheris. Hanc Lycorim &cet. Sat. 1. 10. pedig azon sorokra

így kezdi a’ jegyzést: Mima illa cum a plebe – explodebatur. Ezek szerént az Arbuscula Epigrammban ’s annak jegyzetében két hiba van. Egyik mert a’ férjfi Roscius a’ lyány Arbusculával felcseréltetik, másik mert az Arbuscula név mellé ez a’ költött név adatik Roscia, mellynek onnan egészen el kellene maradni.

Én csak úgy volnék szenvedhető állapotban ha Barátimtol gyakor ízben vennék leveleket, tudósításokat. Mert nem tudni írtóztató állapot, ’s hasonlít a’ fogjukban éléshez. A’ Tisza ismét dúzzad, ’s ha kiömlik ezen levélnek még több napokig kell itt maradnia, ha nem ömlik ugy holnap után Beregszászba lesz. Ölelem Édes Uram Bátyámat forró szeretettel.

Talán Ernestinél is in clavi ad Ciceronem lesz valami Arbusculárol, de nálam Ernesti’ kiadása nincs. Horátz’ Commentatorit Patakon sorra lehet nézetni.