Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Martius’ végső napjai olta ez harmadik levelem Édes Uram Bátyámhoz. Egyet már régen elíndítottam, másik, nem minden szívfájdalom nélkűl, öszvetépetett, ezen harmadiknak óhajtok jobb sorsot.

Nehány napok előtt a’ szomszéd NagyArbol Papi gyűlésekröl jöttem haza. Ott vala a’ Gyarmati Cath. Esperest Hamborszky is, ’s tőle Bilkeiröl tudakozódtam kiről azt írá Palink, hogy Szatmárra költözött ’s az Antimondolat’ kézírata más hasznosb philologiai jegyzetekkel együtt nála vagynak. Hamborszkytol ezeket tudom.

Régen vártak Szathmárra egy ifjat Peströl, ’s az nehány hetek előtt meg is érkezett, de neve nem Bilkei hanem Pap Ferencz, jeles ifjú, mintegy huszon-egy éves. – Ezen tudósításra elakadtam, ’s Helmeczinek elkereszteltetése jutott eszembe, ’s azon pillantatban feltevém, hogy Uram Bátyámhoz folyamodjam ’s B[ilkei]. eránt magamat útba vezettessem. Ha ez a’ Pap Ferencz B[ilkei]… lenne úgy kettős nyereség hárámlana reám, egy mert Litteraturánkhoz ez által valamennyire közelebb eshetném, más mert a’ tévejgésben^* levő kézíratok megkerűlnének. Beszéllt az Esperest valami Biliekröl is, mint olly ifjúrol ki nincsen talentum nélkűl, de a’ disciplina alol kicsapongott ’s elszökött, de Püspök Klobusiczkytöl vissza fog parancsoltatni. Az Esperest megelőző barátsága szerént ígérte, hogy addig is míg én magam Szathmárra mehetnék onnan számomra tudósítást fog hozatni, de minthogy könnyen megeshetik, hogy Pap és Bilkei két külömböző személyek, úgy engem a’ Pap el nem igazíthat, hanem Uram Bátyám.

A’ NagyArban öszvegyült Papok közt két poetáskodó Atyánkfijára találtam.

Egyik azon Szabó András kit Uram Bátyám csak írásaibol, én csak személyéböl ismerek. Idős, nagyobbára ősz, ’s úgy látszik szegény. Nagy Szekeresi Predikator volt, onnan Csenger Újfaluba rendeltetett nem messze Károltol, most ismét változott de még nem tudom hova. Sok affectiót mutatott erántam, tudakozta ha vagynak-e Német verselőim ’s nevezetesen Schiller, azt mondá hogy Arpaideszen dolgozik, de panaszlá, hogy könyvei nincsenek. Mit érjen ez az ember nem tudom, gyanítom hogy az Arpaidesz azon szerencsétlen tudománybol veszi kezdetét, mert Csokonai is azt akart készíteni. Kért, hogy levelezését fogadnám-el.

Másik Kis Áron^* egy Ifjú Pap Naményban (denem Vásáros Naményban hol Lónyayék laknak, hanem^* itt a’ mi Vmegyénkben tőlem nem messze), eleven, ’s nem minden elme nélkül. Ennek egy csomócska verseit minap Kis Szekeresen Domahidi Uraknál láttam, ’s azon versek méltók hogy felőlök beszélljek Uram Bátyám előtt. Három nemében írattak a’ poesisnek, Epigrammák, dalocskák ’s Horátzi Ódák. Az Epigrammák épen olly rosszak valának mint a’ Bürgeréi németben. A’ dalocskákrol sincs mit mondanom, de a’ Horátzi Ódák első tekíntettel mutatták, hogy nincsenek vocatio nélkűl^* íratva. Ezek épen úgy vagynak Horatzbol általvéve mint a’ Horatz’ ódáji Görögböl ’s a’ Menágiuséi Horátzbol. Egy, melly Szabó Andráshoz vala intézve különös Impressziót csinált bennem. Descriptión kezdődött ’s a’ végén valóságos Horátzi makacssággal csapott-ki. Ez az ember ifjú lévén még sok válhatna belőle, ha jó kezek közé akadna. Egy Kis János ellen írt expostulatiója mutatja, hogy Ő is Csokonainak vak imádóji közé tartozik. E’ nehezíti az ő haladását a’ jó ízlés útján. Mert ha Bürgert méltán feddette Schiller az alacsony kifejezések miatt, bizony Csokonait százszorta méltóbban^* lehet. Az is megjegyzésre méltó ezen Kis Áronrol, hogy írásaiban kecs ’s más újítások találkoznak. Nem igaz-e a’ mit régolta hiszünk, hogy a’ mi ügyünk elébb utóbb minden tudós és tudatlan Adelungjainknak (hogy Gotschedeinket ne említsem) ellenekre is triumphálni fog? Minden tanúlni ’s haladni szerető ífjú a’ mi útonkon fog a’ pálya felé törni.

A’ Papok – in actis suis visitationalibus – nagy dícsérettel (ne mondjam, enthuziasmusszal) emlékeztek György Józefröl a’ Németi Paprol. Neki tulajdonították a’ Németi iskolák’ nagyobb virágzásokat is. A’ róla olvasott hosszú Litániabol ez is fejemben maradtt, hogy a’ Németi lakosok ezen kedves Papnak új esztendei ajándékúl tíz köböl búzát és száz Rftot vittek a’ fizetésén kívűl. Úgy látszik hogy Györgyöt közönségesen szeretik, de minden bizonnyal még sincs sok ellenségek nélkűl. Ő a’ fijának, mint tudja Uram Bátyám, két nevet adott. Ezt valaki besugta a’ Superintendentián (Debreczenben!) ’s a’ Szatmári Tractus’ Seniorához végzés jött, hogy a’ bevádoltatottat dorgálná-meg. De ez a’ Senior in petto megtartotta a’ végzést úgy-mondják ’s Györgynek nem csinált kedvetlenséget. Nem érdemli-e ezen Andecdotácska – a’ 19dik százbol – hogy az Apomnemoneumák közé írattassék? Nehezen érünk, nehezen!

Végzem ezen Papi gyűlésröl szolló protokollont, engedje az ég, hogy másszor jobbakkal ’s méltóbbakkal jelenhessek-meg. Éljen szerencsésen Edes Uram Bátyám ’s ne tartson válaszaira méltatlannak, ha rólam akar valamit tudni, nem mondhatok egyebet Ovídnak azon distichonjánál

Ezen szörnyű állapotban egyedűl a’ hasonlíthatatlan Baylenek olvasása vígasztal. Hetek olta nem tudok rajta kívűl semmit olvasni, ’s ez a’ társaság reménylem hogy csak halálommal fog elhagyni. Csak az a’ nagy baj, hogy nincs erőm leírni a’ gondolatokat mellyek olvasásakor^* seregestöl tolakodnak fejembe. De lesz talán még jobb idő is, osztán jobb semmit sem írni mint valami rosszat. Mit csinál az én Emílem? Nincsen^* nap mellyen róla nem gondolkoznám mert engem minden érdekel a’ mi Uram Bátyámhoz tartozik.