HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Kölcsey Ferenchez
Széphalom, 1815. december 18.
Széphalom Dec. 18d. 1815.

Édes Uram Öcsém, kedves barátom,
E’ szomoru napokban mi is csaknem eltespedünk. Hát Uram Öcsém hogy ne tespedne? Nem kellett volna megvetni hívásunkat, töltöttük volna eggyütt a’ telet, ’s tanúltunk volna egymástól, buzdítottuk volna egymást. A’ mi Palink Januárban megyen Pestre. Ritkán látom, mert a’ szüreten eggy holnapig múlatott; itt volt a’ minap, de rossz órában. Némelly fonák jegyzéseket csinált, mellyekre én nem szóllék ugyan, de képem mutatta hogy csudálkozom az ítéleten, ’s nagyon rosszúl esett neki a’ csudálkozás’ mínája. Én megvetéssel szóllék az Erd[élyi]. Muzéum 3dik Füzetében álló Zsombori Értekezése felől ’s ő azt állítá, hogy nem rossz ’s magyarsága hasonlít a’ Virág Benedekéhez. Azután nem szerette hogy én Baróti Szabót kevesebbnek nézem mint Révait, mert ő most a’ két Szabó Dáviddal van tele, ’s én azt mutatám meg, hogy Szabó Dávid épen azon esztendőben kezdé a’ Metrica poesist, mellyben Szabó Dávid, ’s a’ Révai Versei versek, a’ Szabó Dávid versei csak verssorok. Szabó Dávid mert, de ő mind úgy mint Grammaticus mind úgy mint Poeta sokkal sokkal kevesebb mint az én Hérósom. Való, hogy Révai is eltévesztette néhol a’ dolgot: de ki nem téveszti? Ezek kapatának kevéssé öszve bennünket; én tűzbe nem jöttem, de Pali nagyon le vala verve, ’s félek, hogy irritabilitása szerént sokáig fogja érzeni, a’ mit érzeni épen nem kellett volna. Én tudom mi történt közttünk: de én nem érzettem ’s nem érzem. Az volna még szép, ha eggyikünk azt kívánná, hogy a’ másika azt higyje a’ mit ő.
Én eggy holnap olta azt próbálgatom, ha lehetne e nekem Literaturánk’ mi*
nekem <a> Literaturánk’ <a’> mi
időnkbeli lépéseinek történeteit írnom,*
írnom, [jav. e.: írni]
de nem lehet. Magamról kell szollanom, az pedig nem megy. Kísértetbe bizony nem jövök magasztalni magamat; de minekutána úgy dolgozom*
dolgozom [jav. e.: dolgozok]
most a’ hogy most írok, a’ legszerényebb mód is nem magasztalás e? Recensio formájában dolgozám a’ mit dolgoztam. Hadd maradjon; talán idővel lesz haszna. Minthogy Pali Zsomborit és Beregszászit a’ szüret alatt Lasztóczon hagyá, sőt minekutána a’ két könyv a’ miolta megérkezett mindég nála volt, e’ kettőhöz még nem láthattam, azolta egyéb foglalt-el. Veszekedni eggyikkel sem fogok, de felelni fogok, ’s az nem nehéz az illy Iróknak. Beregszászira ezt írám a’ mostani dolgozásomban mellyet említék: „Bár a’ homályos szemü Patriarchának történetével eggyütt (azt mondja B[eregszászi]. hogy a’ Magy[ar]. Irók annyira elronták a’ nyelvet, hogy a’ régi Magyar erre*
erre <az Ezsau> a’ caligans
a’ caligans oculos Izsák szavával kénytelen felsohajtani: Ezsau keze de Jákob szava) az a’ szent könyv, melly e’ történetet beszélli, arra is emlékeztette*
emlekeztette [th. emend.]
volna a’ tisztelt férjfit, hogy Uzza, meg akarván tartani a’ feldőlés veszedelmétől az ő segédére nem szorult frigyládát, idétlen és vakmerő hűsége miatt halállal büntettetett”. –
Gróf Desőffy Jósef nekem 7a Xbr. 1815 ezt írja Kassáról: „Az ide zárt kis bolondságot neked általam Pethe küldi. Nem rossz.” – Elijedtem, mingyárt tudtam mi lehet, mert ismerem Pethét. Eggy 16 lapnyi hexameterekből álló versezet. Czímje Ludas Matyi, eggy Eredeti Magyar Rege. Négy LEvonásban. Bécsben 1815. Motto: Quamvis sublimes debent humiles metuere, Vindicta docili quia patet solertiae. Jámbor Olvasó. E’ munkácskának ki legyen szerzője, ha kérded, nem tudom; a’ bizonyos, hogy az én kezeimbe csak így jött Név nélkül; nekem eggy szomszédom hozta az erdő-hátrol vagy honnan hogy jó lesz rajta nevetni majd borozás közben. Igaz is, mert rajta nem eggy két Vídám estvéket tölténk,*
töltenk [th. emend]
még Martzi kanász is a’ ki nagy Az se tanult soha, sokszor majd megütötte a’ guta, ugy röhögött: No ilyet soha Gazd Uram, ugymond, még a’ 70dik nagy apámnak lelke se hallott. Etc. Etc. Etc. Ez a’ Praefatio 1 lap. Subscriptio: Irtam – JOBBOTTHON, eggy kancsó Jankai mellett A’ KIADÓ.
A’ Rege ez: Ludas Matyi az anyja ludjait vásárra hajtja. Döbrögi Ur megszollítja, ’s minthogy süveget nem von megvereti. Matyi bosszút liheg, ’s az erdőbe csalja, ott jól elveri. Chirurgusnak öltözik, jól elveri, elveri 3szor és negyedikszer is, ’s leczkét ad neki hogy többször is lesz verés, ha nem használ. A’ gondolat jó, az oeconomia jó, a’ stílus miserabilis, a’ prosodia is az, a’ moralitásról nem szóllok. – Én Pethének soha nem írtam. Azt nem feledheti hogy a’ Képzelmészt nem szeretem. A’ Mondolatisták tüzelék-fel. Kétszer szolla a’ Nemzeti Gazdában ellenem, ’s hallgattam. Most írni kellett:
Kis Szánthoi Pethe Ferencz Urnak,
több Tudos Társaságok tagjának,
K[azinczy]. F[erenc]. tisztelettel teljes idvezletét.
Most veszem, Uram, Gr. D[essewffy]. J[ózsef]. Urnak levelében*
leveleben [th. emend.]
Ludas Matyidat. Látom, neheztelsz; de nem értem, mi bánt, kivált minekutána tűzedet eggy két nyomtatott leveleidben elég nagy részben kihagytad lélegzeni. En hozzád, tanító Munkák írójához,*
írójahoz, [th. emend.]
magam múlattatók dolgozója semmi nemében nem közelíthettem az öszveérésnek,*
oszveérésnek [th. emend.]
noha a’ Róma Földmivelőji*
Foldmivelőji [th. emend.]
és a’ mi Mitterpacherünk úgy írtak, hogy tolloknak csínos volta miatt a’ szép-Irók*
a’ <szebb> szép-Irók
seregébe is számítathatnak; érdemeidet szívesen tisztelem, fényednek szívesen örvendek. Ha talán azt vennéd megbántásnak, hogy nekem némelly szavaid*
szavaid <jóknak> nem tetszenek
nem tetszenek, úgy a’ botlás a’ te feleden volna és nem az enyémen, mert nyomtatott dolgozások felől kinek kinek szabad jól rosszúl ítélni. Az én szavaim sem mindennek tetszenek; de én bántás gyanánt nem veszem ha valaki vagy másnak vagy nekem magamnak is kimondja, hogy azok neki jóknak nem látszanak, sőt hogy rosszak ha rosszak. Ha talán ebben bánthattalak meg, arra haragod a’ bosszúnak más nemeit is választhatta volna: meg kellett volna mutatnod hogy a’ szó jó szó, ’s én nem tudok ítélni, vagy azt cselekednéd a’ mit azok szoktak, a’ kik magokat a’ bántásoknál és bántóknál*
bántoknál [th. emend.]
nagyobbaknak érzik. Azt neked Uram mondhatom, hogy nekem minden illy szebb kevélység nélkül,*
nelkül [th. emend.]
melly azonban így is kevélység,*
kevelység [th. emend.]
épen semmibe nem kerűlt, hallgatni a’ Máté Szalkai Válaszára és a’ Mondolatra, és hogy én L[udas]. Matyira sem fogok felelni, ’s e’ levelemet is egyedül azért írom, mert annak a’ ki nekem küld valamit, akar melly végből kűldötte bár, tartozom v. köszönettel vagy legalább annak tudatásával*
tudatásaval [th. emend.]
hogy vettem. Tudományi dolgok miatt szabad versenygeni; az a’ tudomány előmenetelére nézve néha*
neha [th. emend.]
még szükséges is: de a’ Maradék tudni fogja ki volt a’ garázda ’s a’ vastag, ’s ez benünket fékben tarthatna midőn indúlataink elelragadnak. En ugyan úgy hiszem, hogy Te, megértvén hogy én Currenst soha nem bocsátottam (noha azt lehet ollykor szégyen nélkül is) sajnálni fogod hogy tüzed egy vastag és igazságtalan*
igazsagtalan [th. emend.]
tettre ragadott-el, ’s vádolni fogod magadat hogy könnyebben hittél azoknak, a’ kik elméd sajátságával visszaélni akarnak mint hinned illett volna.
Elj szerencsésen, Uram. A’ szerencse koronázza igyekezeteidet. –
Széphalom*
Szephalom [th. emend.]
Xbr 14d. 1815. – Ludas Matyi a’ Mátéval rokon név.

Veszprémi Kánonok Horvát János, eggyszersmind Rudinai Apát, nagy eloquentiájú Úr nekem minap eggy levelet írt. Ha ugymond a’ mostani kor igazságtalan is koszoruját homlokodra feltenni, büsztödet vele megkoronázza. A’ levélben példány van és hála és holmi egyéb.
Kisfaludi minap a’ maga verseit felolvasta eggy elöttünk*
eggy [f.í. betoldva: elöttünk] ismeretlennek
ismeretlennek. Ez az eggyik versét admirálta. K[isfaludy]. tűzbe jött, ezt kiáltotta: De biz*
De [f.í. betoldva: biz] az ebadta
az ebadta mind szép. – Ezt igen humoristisch beszélli nekem a’ minapi levelében B[erzsenyi]. ’s azt mondja a’ Zsombori Prof. Ertekezésére, a’ mit Kisfaludi monda a’ maga Verseire. Eggységet keresni (ugymond Berzsenyi) tudatlanság stílusunkban, holott individuálisabb*
individuálisabb [jav. e.: individuálise]
semmi sincs.
Ime kész Trattnernél mind a’ 9 Kötetem, de én 5nél többet még nem bírok. 6, 7, Osszián 8. Szalamandríne és Egmont. Ezt az utolsót épen most végzi, ha tudnillik még nem kész. – SzentMiklósi írja, hogy ő és Vitkovics azt ítélik hogy Osszián szép, de rajta megtetszik a’ siető kéz. Én ezt nem igen látom, legalább nem inkább mint egyéb darabjaimon. Ossziánt Döbrentei excellensnek mondja két levelében, és nem provocálva. – Szemere és SzentMiklósi Marmontelemet úgy nézik mint a’ summum bonumot, Döbrentei pedig hogy francziább mint lenni kellene. – Szemere és Kölcsey Ossziánt tartják jónak, Gessznert nem. – Helmeczi meg nem foghatja hogy a’ Szalamandrínt és a’ Repülő szekeret hogy dolgozhattam holott semmit sem érnek. SzentMiklósi Yorickot eggy galád írásnak nézi, Stipsics Censor pedig annak a’ minél az egész 9 Kötetnyi Gyüjteményben nincsen jobb. Én ezeket úgy írom, mint tudni méltót, minden érzékenység nélkül.
Hát Uram Öcsém mit csinál? mit dolgozik, mert Kölcseynek dolgozni kell. – Nagy Fer[enc]. az Iliás XVI Könyvét csinálja.
Adieu édes Uram Öcsém.
Az ide zárt Epistolát ez éjjel végzém. Ez Helmeczinek vala szánva,*
szánva, <de hiszen> érti
érti Uram Öcsém az ott megmagyarázottakat Magyarázat nélkül is.