Széphalom Novemb. 8d. 1815.
Szeretett barátom,
Mi sok holnapok olta megholtunk egymásnak. Én csakugyan jobb vagyok náladnál, mert hamarább mégyek hozzád, mint te énhozzám. De valamint az én hallgatásom nem erede elhűlésből, úgy hiszem hogy te is nem azért hallgatsz, mintha barátságod erántam fogyni kezdene. Élesszük-fel azt ismét, édes barátom, ’s engedd nekem azt az örömet, hogy a’ leglelkesebb levelek a’ mellyeket venni szoktam, ismét lángoltathassanak.
Én April. 10dikén feleségemmel és legidősbb leányommal eggy útat tevék Bécsbe, ’s onnan Június első napján érkeztem-meg házamhoz. Midőn feleségemet a’ Helmeczi társaságában általvivem Budára, hogy ők ismerjék azon két szoba’ ablakát a’ mellyben 1794. Decemb. 19dike olta 1795. Sept. 27dikéig lakattattattam, a’ hideg nap annyira elhűté a’ feleségem’ gyomrát, hogy egész útja alatt betegeskedett, ’s sok nap ki sem mehete a’ házból. Visszajövőben Győrből Tétig jöttem-le, azt forgatván magamban, hogy onnan Pápára, Zirczre, Veszprémbe, ’s ha lehet Keszthelyre ’s Miklára menjek; de mind az a’ nagy elgyengűlés a’ mellyben feleségem épen ezen vidéken érzette magát, mind a’ Téti Takács tanácsai, hogy fordúljak-vissza, Pápait és Drétát nem lelem, ’s a’ Duna mellett lovat mingyárt kapok, felétek meg fog ölni a’ várakozás és bosszúság, megváltoztatták útamat. Ha megint meglátom azt a’ várost a’ mellynek azt óhajtom, hogy valamelly Tündér kapja-fel ’s tegye Pest mellé, tulajdon lovaimon mégyek, ’s útamat Sopronynak, Dukának, Nagy Bajomnak, Miklának ’s Keszthelynek fogom vehetni. Iróink köztt talán csak Berzsenyi az és Himfy, a’ kit én még nem láthaték. Helmeczit, Bilkeyt, Téti Takácsot, Horvát Andrást és Pápayt most végre láttam, ’s láttam Téten azt a’ nyugalmas fedelet is, melly alatt Himfy született.
Bécsi útamról szólló levelemet közleni fogta veled Sárközi barátunk, és így a’ Potentátokról ’s Bécsnek füstjéről, gazdagságairól, lármájáról ’s vétkeiről hallgathatok. – Azok helyett olly dolgokról szóllhatunk, a’ mellyek közelebb érdeklik szíveinket. – Engedj helyt eggy tréfának legelébb, ’s jusson eszedbe hogy atya vagy, ’s illik atyának lenned.
Ötödfél esztendős fiam minap jó kedvében dalla az asztalnál. A’ gyermek alant űlt; vánkost téteték alá. A’ gyermek előtt a’ szó ismeretlenebb vala mint a’ párna. – Vánkos? Vánkos – Lángos! monda, a’ nélkül hogy tudná mi a’ rím. Nézzd, nézzd a’ poetát! kiáltá anyja. Mindnyájan neveténk. Még vendégem is. – Emíl azonban nem szűnt-meg teljes torokkal danolni. Czigány, hozzd a’ baraczkot, ezt dallá mindég, önn magától, mindég, meg mindég. Kértük, hagyná abba, de nem akaránk ártatlan és nem illetlen kicsapongásaiban megháborítani. A’ féket megrántani mindég nem okosság. – A’ gyönyörű selbst gedichtete sor addig folyt szájából, hogy eggyszerre csak kipattan a’ másik sor, melly, reménylem, javallásodat mind poetica mind æsthetica mind moralis tekintetekben meg fogja nyerhetni: – Kifúrom a’ hasadot. – Bár ez a’ semmi szikrája volna a’ benne talán lappangó poetai talentomnak! –
Hát te, hát életed’ boldogítója, hát gyermekeid mint vagytok? mit csináltok? ezek mit engednek reményleni? Te mit dolgozol? Messze haladál e azon próza-munkádban, mellynek első ívét én küldém vissza Neked?
Én Ossziánt adám-ki ez idén, az az inkább Bécsi útam olta ’s várom a’ Publicumtól és Somogyi Gedeontól a’ koszorut értte vagy a’ kárhoztatást. – Az Antimondolatban semmi részem, Sept. 14dikénél elébb nem láttam a’ nyomtatást, a’ kézirást nem soha; az az első betűn kezdve az utólsóig a’ Szemeréé és Kölcseyé, – azt kivévén hogy a’ vad! igen igen vad! elbérmálást nekik más adta. Ezt sajnálom ’s szégyellem. De mivel sajnálni késő, azt mondhatom Somogyi Gedeonoknak – nomen enim hoc singularem casum non habet – hogy vicem pro vice. – A’ petulantiácska talán elhagyja az embert ezen tűkör után, ’s úgy látszik, hogy a’ Keszthelyi Abbas Plebánus a’ kezénél lévő ex[em]pl[áro]kat többé nem osztogatja ki mint tulajdon mívét. – Egyéberánt Szemere nagy szikrát kapa ezen írása által a’ dolgozásra. Miolta ez megjelent többet dolgozott mint az előtt négy eszt[en]deig, és most excellenter. Nincs tudósabb Philologusunk mint ez és Kölcsey; ’s minthogy a’ kettő igen szereti egymást, a’ kettő ollyan mintha eggy volna.
Én most Zrinyinek Sirenét és Ne bántsd a’ Magyarját adom-ki. Olvastad e Ruminak Monum[enta] Hung[arica] nativo sermone scriptájit? Olvassd-meg, kérlek, és szeressd őtet, látogassd-meg Keszthelyen.
Élj szerencsésen, kedves barátom! Mint a’ szép híves patakra A’ szarvas kívánkozik, Lelkem úgy óhajt válaszodra ’S utána ohajtozik. Igy énekli ezt Szent Dávid után az én Ecclésiám.
Ölellek szíves tisztelettel.
Kazinczy Ferencz
Olvastad a’ mit Prof. Zsombori mond az Erd[élyi] Muzéum 3dik füzetében? Az a’ Társaság mit fog tenni? az Iró kezét kapja-meg? vagy az Olvasó ítéletét tiltja-el? Én azt hiszem hogy sem eggyiket sem másikat, hanem Bábel tornyát akar építeni.