HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Kölcsey Ferenchez
Széphalom, 1815. október 2.
Széphalom, Octób[er 2. 18]15.

Edes Uram Öcsém, kedves barátom,
Az a’ tartalék hogy leveleim nem találnak eljutni az Uram Öcsém kezéhez, engem restté teszen az írásra; Azolta pedig hogy Szemere barátunk haza érkezett Surányból, egyéb ok is teve azzá. Épen akkor vevém a’ Trattner és Helmeczi leveleit, hogy Trattnerhez Postán küldött Temorámat elvesztette az inasa míg a’ Censorhoz vivé. Ezt tehát újra kelle dolgoznom. A’ Zrínyi ne bántsd a’ Magyarját mintegy lopva hozám-ki a’ Pataki Bibiliothecából, ’s sietnem kelle leírásával. Végre ezen is keresztül esém, ’s hasznomra fordítom az első szabad pillantást.
Eggyütt megyen ezen levelemmel Postára a’ Debr[eceni]. Orvos barátomnak szólló válasz, eggy rettenetes levelére. Ez a’ szeretere-méltó ember elhitette magával a’ mit minden Puriszta elhive, ’s nekem cathedrai térítést tart, derék kefélésekkel. Jól írá Uram Öcsém a’ Somogyi Parentatiójában, hogy ez a’ hang soha sem hagyja magát feledtetni. Sokat mond Horátzról, Virgilről etc. Hallja Uram Öcsém is, és tanuljon, mint én. „Horátznak előhozni szokott szabadságai poetai szabadságok, és ki tudja nem poetai vajudó fájdalmai között vetemedett e elsőben azokra? ’S akkor ezen salto mortalékba belé szeretvén, vagy az előbbenieknek szorultságból tett véghez vitelit maszkirozni akarván, nem azért ereszkedett e mind többekre? Ellenben Ciceroban nem hivságnak, hanem valóságos modestiának és értelmes meggondolásnak nézem, hogy a’ Horátztól javasolt licentia sumta pudentert nagy maga mérsékléssel vette elő. Tudta ez a’ beszéd*
beszed [th. emend.]
mechanismusának és technicájának nagy mestere mi szabad az Orátornak, mi a’ Philolosophusnak, mi a’ Poetának, és hogy mert, a’ mennyi illett ennek szájába adni,*
szájába [f.í. betoldva: adni]
bizonyitja Erasmusnak ezen kifejezése: quod Cicero ita reddere ausus est. Hogy is ne mert volna az a’ nagy lélek (csak hallja Uram Öcsém mint ragadja-el a’ hideg Purisztát az entheus furor) melly hazáját végső veszedelmiből a’ közönséges törvények hátra hagyásával is megmenteni bátorkodván a’ Haza attyának nevezetit érdemlette? Ezek legyenek az újabb írókra is bizonyos tekintetekben alkalmaztatva; azt a’ sarkalatos jegyzést azomban soha el nem felejtvén, hogy a’ Deák mi[kor]*
A levélben a zárójellel jelzett szakaszon hiányos a papir.
megszorúlt, nem Vandalus vagy Géta szomszédjához, hanem az Asszony Annya a’ Gőrög hazához folyamodott kölcsönért vagy ingyen fejébe, ’s annak konyháján sült kenyérhez nyult, legfeljebb is kesernyés fekete héjját lehámozván. Ez az a’ mit a’ Magyar az újabbakra nem alkalmaztathat, mivel csak úgy illene hozzá, mint a’ krumpli a’ töltött káposztára; szalonna annak és kolbász az ékessége.[„] (Hát nem à la Debreczen beszéll e?) – Ezek után a’ Yorick és Eliza leveleiből kiszedi a’ gyomjaimat, és mind szememre hányja, még a’ typographiai erratákat is, példának okáért Annak élessze ő receptjeit. pro Annak ossza ő élesztő receptjeit. (Doctorrol van a’ szó.) Eggy helytt íme ez áll:
„Kitisztongatni. – Szabad legyen alázatos tudatlansággal kérdenem, mi okon jön az N ebbe, és több hasonló szókba. 49. a.”
Erti e Uram Öcsém ezt az alázatos tudatlanság említését?
Imhol erre a’ felelet: „Ezek a’ te szavaid, a’ kisimított erkölcsü, széplelkű baráté. Lássd, illyenre viszi az embert a’ villongás és a’ nem alázatos nem tudás, hanem annak hivése, hogy az ember maga botolhatatlan ellenben más –. Felelek tehát. A’ tisztongatásban épen úgy jön elő az N betü, mint a’ szoroNgatásban, szollongatásban, szállíntásban etc.
Az én válaszom értelme ez: 13 esztendő olta mindég perben vagyunk. Én Incattus vagyok, te vagy az Actor; nem én háborítlak téged a’ tiédben, hanem az enyémben engem te. Én mingyárt láttam hogy mi ketten egymást meg nem fogjuk soha téríteni, és így mindég ki akartam síklani kezeidből, te soha nem eresztessz. Már minap kértelek, hogy hagyjuk abba. Nem használt. Mire való ez a’ per? miért hozzuk kísértetbe a’ barátságot, hogy kedvetlent mondjunk ’s mondhassunk? hogy eggyikünk a’ másika előtt úgy jelenjen-meg mint a’ ki búcsút adott az eszének? Azt akarod e éreztetni velem, hogy dolgaimhoz te is értesz? Én arról soha nem kételkedtem, de csak a’ mennyiben eggy ehhez nem készűlt jó fej érthet, mert a’ dolog Stúdiumot kíván. Vagy a’ mocsoktól akarsz megmenteni? Kérlek, ne szeress inkább engemet mint én szeretem magamat. Sit fas liceatque perire. – A’ társasági élet’ törvényei is azt kívánják, hogy a’ más orvosolhatatlan vagy orvoslani nem kívánt vétkein suhanjon el szemünk. Jól mondá Kölcsey az Anti Mondolat elején, hogy ez nem az Iró, hanem a’ hely vétke. Győrben te ezt nem tetted volna. – Ha Debreczenbe eggy Bajmester jőne ’s ott volna valaki a’ ki jól ért a’ vagdalkozáshoz, nem volna megbántás, ha ez azzal egyszer kétszer öszve mérné is karjait, ’s szabadon ugyan de kéméléssel kimondaná neki hogy szúrásait, vagdalkozásait hibásan ejti. De nem nevezed e garázdának ha esztendőről esztendőre küzdeni fog akarni vele, ’s nem magának köszönheti e, ha ez végre megmutatja neki, mi a’ Mester mi a’ Dilettánt?” – Ez a’ kedves barátom engem nagyon elkínzott a’ maga Debreczeniségei által annyi esztendők olta, és ezt mind azért, mert neki is ki vagyok mi vagyok. Ha még is fog perleni akarni, felelek neki, de úgy hogy a’ philologiai czikkelyre nem eggy hangot is. Rettenetes ember az a’ Debreczen!
Helmeczi írja hogy Trattner eggy S[ipos]. J[ózsef]. betükkel subscribált munkát kapa nyomtatás alá: Ó és Uj Magyar név alatt. Helmeczit és Pethét kefélik benne a’ kegyetlenségig. H[elmeczi]. kérte Trattnert hogy nyomtassa. Forrani kell, ugy mond, hogy valaha kiőrlődjék.
Uram Öcsém felette jól tenné, ha Novemberben ide jönne vagy Szemeréhez. Mit csinál Szatthmárban? elrontja, eltemeti magát. Lakjék Uram Öcsém közttünk hol itt hol Péczelen. ’S kivált Péczelen, – mert közel Pest, az pedig igen nagy szerencse, és helyben a’ Ráday Bibliothecája. De lakjék itt is, mert itt is van könyv, közel Patak, ’s adok én dolgot Uram Öcsémnek. Eljen Uram Öcsém, míg tart az élet.
Én e’ szót csinálám minap éldellem, ich geniesse. éldellet, Genuss. – A’ Meuchelmordot szeretném orgyilknak mondani, de gyilk gyilok dolch. – Zrínyi a’ Harnischt (a’ pánczérruhát, az az karvasat, lábvasat*
lábvasat [a „láb” utáni néhány betű jav., nem állapítható meg miből]
) fegyver deréknek, a’ Kürasst kuraczélynak írja, mert nála az aczél inkábbára y végezetű. – Helmeczi ezeket írja: kényelem, kényelmes Commoditas. – ízom, izmos musculosus – szilos, szilalmas fest, mert szilánkos fa, nehéz töretü fa. – ortály, ortályos veszekedő. – Fohász, pro fohászkodás,*
fohaszkodás [th. emend.]
Gróf Dezsőffy Jósef szava.
Uram Öcsém fogta hallani a’ Dr Gyarmathi Sámuel Lexiconának és a’ Mártonénak ’s a’ Szabó Dávid Kisded szótárjának hírét. Ennek igen nagyon örülök.*
örülök. <Feledém mondani> Az avas
Az avas szalonnás és foghagymával evett káposzta végre is kikop a’ módiból, és helyébe krumplival bemorzsalt császárhúsú, tőlgyü vagy nyelvü kaposztát fognak felrakni az asztalokra. – A’ mi Szemerénk most nem tölti heverve becses napjait; az éjeit külömben sem töltötte úgy.
Virág Benedek kiadá a’ Horátz Epistolájit. Himfynek Hunyadija most nyomtattatik. Az én Ossziánomnak kész fele. A’ 8dik kötetbe a’ Bölcsek köve, a’ Salamandrin, Boufflers és Rigó lészen.
Erdélyben Farkas*
Erdélyben <eggy> Farkas
Sándor és Füzesi Jósef nevü ifjak támadtak, a’ kik minket szeretnek. Mind a’ kettő szépen ír. Döbrentei köszöni Uram Öcsémnek hogy eggy §t közle velem az ő leveléből. Őtet leveré a’ világosság. Ezt írja: – A’ kinek meleg érzése, szabad-repkedésű, teremtő fantaziája van, csak az érezheti a’ nyelvnek az érzés lebegéséhez szabattatni szükséges változtatását. Beregszászit természete szárazabbnak szülte; ő száraz Grammaticus lehet, de nem jó ízlésű, nem teremtő. Ezért*
Ezert [th. emend.]
voltak Klopstock, Wieland, Göthe megtámadva, ’s ezért lesznek a’ szabad*
lesznek <ezek> a' szabad
emelkedésű lelkek azoktól, kiket az érzés nem segít, nevetve. Mert nem de nem csak azt értjük jól, azt foghatjuk-fel helyesen, a’ mihez atyafiságos lélek vagy érzés bennünk is vagyon.
Emil poetai talentomot kezd észre vétetni magában. Igen régen nem vala már szó a’ háznál a’ rímekről, ’s midőn minap párnát teve alá az asztalnál az inas, felkiált: Vánkos, Lángos. (a’ Vánkost az inas mondá.) A’ gyermek repetálgatá a’ két szót ’s tetszett neki az eggyező hang. – Ugyan azon ebédnél mintha belé szállt volna valami, ezt éneklé: Hozzad Czigány, baraczkot. Csak ezt a’ sort éneklé sokszor. kértük ne szaggassa fülünket. Akkor ezt veté utána: Ki fúrom a’ hasadat, ’s öszve köté a’ két sort. – Mondjon Áment reá Uram Öcsém.
Ölelem forró barátsággal.