Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Ezen órában veszem Uram Bátyámnak Jun’ 2d. és 12d. írt igen kedves leveleit. Én legközelebb a’ Beregszászi Postán (mely a’ Munkácsinak csak filiája) tettem-fel egy nehány rendeket Uram Bátyám’ számára, ’s azokban írtam, hogy leveleimet Munkácson, Beregszászon által Csekébe vehetem. De a’ Posták’ regulátlanságok miatt mindég hamarább és bizonyosabban vehetem a’ leveleket úgy a’ mint ezen maiakat vevém.

Sok gyönyörrel olvasám az Úti történeteket. Kulcsárt, úgy a’ mint itt festve van, már régen, sőt az első meglátás olta ismerem. Horvát egyszer nekem maga megvallotta, hogy Ő azért nem szeret Uram Bátyámmal levelezni, mert az Uram Bátyám’ leveleit szerteszéllyel olvasgatják. Döbrentei, azt a’ mit Helmeczinek írt, már nekem is sokszor írá, utólsó levelében ezen sorok vagynak

„Ha látni fogod Algarotti’ munkáját a’ Muzéum’ IVd. füzetjében, látni fogod, hogy én a’ Neologizálásnak, külföldtöl kölcsönözésnek ellensége nem vagyok. Péteri Takács és Sághi mellett nem fogok, rettegő nem vagyok. – – –, hanem a’ nyelvvel igen szabadon, vakmerősködve sem akarok bánni. – – – szabad kúrtítnom a’ szót, szabad idegen fordúlással élnem, de vigyáznom kell, hogy a’ nyelvet még is ki ne tekerjem, ’s az Ususra is kell ügyelnem, mert kinek írok?

Én perelni veletek nem akarok, ha némellykor nem egyezem is. Szabadon akarok választani, ennek amannak parteyjábol a’ nélkül, hogy denevéreskedni^* akarnék – (Hiszem hogy ezért még is híven fogsz szeretni) ’s kívánok magamnak is útat csinálni.” –

A’ Békének Istene mentsen-meg engem, hogy valakinek barátságát a’ Philologia miatt megvessem, de attol ismét a’ józan ész oltalmazzon-meg, hogy a barátság miatt oly^* principiumokat vegyek-fel, melyekről nem vagyok meggyőződve. Az, a’ ki Calvinistaságbol vagy Papistaságbol, vagy akarmely más tekintetekböl is ez vagy amaz részre tud hajolni, abban a’ sectariusi lelken kívűl azt is gyanítni lehet, hogy talán nem tud semmit is principiumoknál fogva, ’s azt hiszi hogy a’ hit’ külömbözése nem egyéb hanem partis studium, vagy auctoritas.

Uram Bátyámnak egész leveléböl nyilván ki jő, hogy az egész Litteraturában a’ Nem rettegő Neologismus’ részén Mi négyen, Uram Bátyám, Pali, Helmeczi és Én egyedűl maradánk. Azonban szabad legyen kimondanom, hogy egyedűl ez a’ rész még is a’ legerősbb, mert egyedűl épűlt philológiai principiumokon, a’ többek közűl az egy Horvát Pistán kívűl senki sem gondolkozhatott a’ nyelvröl systematice, ’s ő belőle ’s az ő pricipiumibol mi leszen? a’ Német Adelungnak sorsábol könnyű lenne megjövendőlni.

Ha az Ossián’ előbeszédében valamit akar Uram Bátyám az e’ félékröl mondani, úgy Kolbe, igen nagy szolgálatokat fog tehetni. Az én Principiumim a’ Magyar Neologizálás’ dolgában ezek:

1., Azon Irásomban melyet a’ múlt ősszel Uram Bátyámnak felolvastam (ezen először Palitol talált)^* négy pontokra húzatik a’ Neologizálás: Az idegen Phrasesekkel való élésre, A’ szókúrtításra, A’ szóformálásra, A’ szóalkotásra. Az első pontra tartoznak az Inversiók is, a’ harmadikra a’ szók poetai öszveragasztása (verba composita), valamint a’ derivatio, és az analogiai formálás.

2., A’ Magyar Nyelv, pleno et optimo Jure, Occidentalis nyelv. A’ flexiók nem teszik a’ nyelvnek természetét, hanem csak formáját. A’ nyelv’ természete semmi nem egyéb, hanem a’ Nyelv’ képzékenységének (Bildsamkeit) útja. Az az, arra, hogy a’ Nyelv’ természetét kitanúlhassuk azt kell tudnunk: mely út az, melyen a’ nyelv képeztethetik, és eleitöl fogva képeztetett? Milyen syntaxis az melyet a’ nyelv elfogadhat és eleitöl fogva elfogadott?^* Ezen kérdéseket ha a’ Magyar nyelvre alkalmaztatjuk, a’ jön-ki, hogy a’ Magyar Nyelv semmi mostan élő keleti vagy nyúgoti nyelvhez nem hasonlít, legalább nem hasonlít úgy mint a’ Némethez. A’ franczia, olasz, spanyol nyelvek mint egy egyszerre állottak-elő a’ Római és barbarusz’ nyelvek’ chaoszábol. A’ Római nyelv elromlott a’ barbarusznak ajkain ’s ezen barbarusz köznép leve^* szerzője a’ deákeredetű Nyelveknek, melyek osztán csak hamar tudós kezekre menvén által, csínosittattak ugyan, de meghagyattak a’ magok származási természetekben, ’s nem adatott nekik több képzékenység mint a’ mennyit a’ régi deák nyelvnél ’s a’ Scholastica Philosophiánál fogva eleitöl bírtanak. A’ Magyar Nyelv, valamint a’ Német egy Míveletlen Nemzetnek eredeti nyelve vala, bővsége itt az Európai új Ideák közt épen úgy nem volt, mint meghatározott syntaxisa az Irók’ nem létében nem lehetett. Ime tehát az első lépés melyet a’ Magyar nyelvnek tennie kellett, az vala hogy a’ körűlte lévő Németektől és Tótoktol szavakat kölcsönözzön. Erre elég Documentum csak maga a’ Latiatuc is. Azonban a’ Német és Tót nyelvekböl való kölcsönzés inkábbára a’ nép’ dolga volt, lássuk a’ Tudósokat. Mind a’ Németek, mind a’ Magyarok Keresztyénekké lettenek, és így belépett hozájok a’ Papok által a’ deák nyelv. A’ deákul tudó Papok egyedűl való Tudósok lévén és első Tudósok lévén, ők kezdették tehát egyedűl és először mind a’ Német, mind a’ Magyar nyelvet képezni. Innen van már, hogy mind a’ két nyelv a’ deák szabad syntaxist vette-fel, hogy mind a’ két nyelv inversiós nyelv. Innen magában kijön a’ Magyar Nyelv Occidentalismusa annak első míveltetésétöl fogva.

3., Abbol hogy^* a’ Magyar nyelv mint a’ Német a’ deák szabad syntaxist vette-fel, ’s hogy a’ Magyar nyelv mint a’ Német Inversiós nyelv, következik, hogy mind kettő egyeránt vehet-fel idegen phraseseket, fordúlatokat, sőt a’ Magyar sokkal inkább mert a’ hol a’ Német négy Inversiót tehet, ott tehetűnk mi negyvent. Innen kell már azt megmagyarázni, miért mondjuk mi azt, hogy a’ Magyar nyelvnek természetében fekszik a’ neologizálás? Ez az oka, hogy a’ mi régi Iróink, sőt a’ Neologismusnak mostani legmérgesbb ellenségi is, a’ nélkül hogy tudnák miért? minden lépten nyomon kölcsönözés és Inversio által neologizálnak. Én a’ Debreczeni Új énekes könyvből is sok Neologismust jegyzettem-ki. Ezen jegyzéseim is Palinál vagynak.¹

4. Annak meghatározására, hogy ez vagy amaz szollás Idegen és nem magyar, annak kellene elébb meghatároztatnia, mi hát az eredeti Magyar szollás, Magyar syntaxis? Mi tehát azt mondjuk, hogy Magyar Syntaxis mindezideig nincsen, és jövendőljük, ’s akarjuk, hogy Magyar Syntaxis soha se is legyen. Ez az állítás melyben magúnkat legkeményebben megvethetjük. A’ Magyar nyelv még philologus kezek alatt nem sokszor volt; a’ Magyar nyelvnek még igen sok oldalain homály lebeg; a’ Magyar nyelvnek még grammaticalis sajátságai is sok részben ismeretlenek. Még az a’ kérdés is fenn maradtt e’ szerént: mennyire lehetne még a’ Magyar nyelvet vinni a’ Grammaticai úton? Annyival inkább fennmaradtt az a’ másik: Mennyire lehetne a’ Magyar nyelvet vinni a’ Syntaxisnál fogva? és milyen sok oldaluvá lehetne még ezen az úton tenni a’ nyelvet?

5. Azt, hogy a’ Magyar nyelvnek a’ Neologizálás épen természetére tartozik, hallgatva vagy nem tudva meg ismerik az ellenkezők is, mert íme Debreczen is neologizál, neologizál Himfy is, Döbrentei is, ha pedig Schedius magyarúl írna soha senki inkább nem neologizálna mint ő.² De azt mondják, a’ mi Döbrenteinek soraiban ezen levél elején áll: Nem kellene oly sokra menni. Kérdem: mi a’ sok? mi a’ kevés? Én itt is azt hiszem a’ mit a’ philosophiában.^* Én azt hiszem, hogy a’ progressio^* véghetetlen, ’s a’ ki egyszer egy új gondolatot új szóval, vagy új szóllással ki tenni szabadnak vélt, mi oka van szabadnak nem vélni a’ második, és harmadik gondolatnak hasonló kitételét is? Az ilyen ellenvetésekre épen úgy nem lehet felelni, mint a’ hogy a’ Chrysippusi Soritesre nem lehet, ’s azzal, hogy egy helyet megállunk még meg nem fejtettük a’ csomót. De van még is a’ Döbrenteiék ellenvetésekben valami igaz, de a’ mit ők magok nem látszanak tisztán érzeni. Mi az oka ugyan is, hogy némely új szó, némely új szollás inkább tetszik ’s inkább megmarad mint egy másik? Döbrentei azt mondja: az Ususra is kell vigyáznunk. De épen az a’ kérdés: mi teszi azt, hogy ez úsusba jőjön, az pedig ne? Felelet: nem analogia, nem grammatikai Richtigkeit, ’s több e’ félék teszik azt, hanem bizonyos aesthetikai szellem, mely vagy jólhangzás,^* vagy rendesség, vagy frappant-ság által csinálja az effectumot. Így jött-be a’ Pamlag, midőn Révainak sok jó szavai elfeledtettek, így a’ példátlan formatióju Ifjú a’ fiúbol. stbb. Ilyen a’ francziában, hogy ezer közűl egyet említsek a’ beaucoup-val való phrasica élés, holott a’ multusbol lett moult sokkal jobb volna, ’s ezzel^* még Montaigne^* élt a’ maga írásaiban. Ide tartozik a’ Garve’ mondása is: hogy hijában rakjuk-meg a’ Grammatikákat ’s Lexikonokat új szókkal, bár jók legyenek azok, de nem vétetnek figyelembe. Egyedűl a’ szerez az újságoknak tekíntetet, ha Nagy Irók által jól alkalmaztatnak.³

6. Usus? Én mindég azt kérdem mi az a’ Magyar nyelvben? Quintilian’ idejében volt usus a’ deák nyelvben a’ mi puristáink’ értelmekben, épen úgy mint Franczia Országban volt. De a’ régibb deák nyelvben is volt-e ilyen usus? Mennyi külömbbség nincs nem csak Pacuvius és Lukretius, nem csak Lukretius és Virgilius, de az egy időben virágzott két barát Varró és Cicero közt is? Azonban a’ deák nyelvben segítette az usus’ birodalmának felállását az, mert a’ nyelvnek dialectusi nem voltak. Hol az usus a’ Görög nyelvben? Hol az usus a’ Németben? A’ Magyar nyelvnek nincsenek ugyan dialectusai, de vagynak igen sok provincialismusai. Osztán a’ Magyar nyelvnek classica Litteratúrája hol van még? A’ köznép csak nem csinálhat usust, annyival inkább mert a’ Népnek ususa mértföldenként változik.

Mintegy ezek a’ főbb pontok, melyeken az én neologismusom nyugszik, ’s míg ezek meg nem lesznek czáfolva addig se^* Péteri Takács se más ne kívánjon hódolást. Állítsanak ők más principiumokat, melyek a’ philologiának mélyéböl legyenek merítve, mutassanak oly constructiókat melyek eredeti magyar syntaxisbol folynának, ’s ha nem tudnak mutatni, hallgassanak. Vagynak Idiotismusai a’ Mi nyelvünknek is mint a’ Németnek is vagynak ’s ez az idegentöl kölcsönözéssel nálunk is úgy megállhat mint a’ Németeknél. A’ mi az új szavakat illeti, ezeknek nincsen annyi ellenségek mint az új szollásoknak. A’ Kurtitás által nyert szavaink nagyrészént a’ köznépnél most is megvagynak, vagy legalább régi íróinkban. Itt nálunk ezerszer hallom: a’ viz’ sebje, az az, sebessége a’ sebesböl kúrtítva,^* stöbb ilyen. Osztán az új szavakért könnyű, igen könnnyű megfelelni. Mert ha nincs, mit tegyen mást az ember, mint hogy kerítsen valahonan.

A’ közlött szavakat sok örömmel olvastam. Máglya vagy Mágla tulajdonképen öszverakást teszen. A’ mórtéglát vagy ki nem égetett téglát Máglának hívják ugyan, ’s így nevezi ezt Pr[ofesszor]. Sárvári a’ maga még ki nem nyomtatott Architecturájában, de csak improprie neveztetik így azért mert egymásra rakatik, az az, mágláztatik. Máglázni ez a’ Mesterséget űzőknek szava, ők magok az íly téglát nem is hívják Máglának.

Vész a’ közönséges értelemben a’ veszedelemnek törzsöke. Vész, vagy vesz perit és periculum, mivel igen sok szavaink egyszersmind Nomenek és Verbumok. De Verbőcziben a’ Piscina neveztetik vésznek. Ezt a’ Vész szót a’ Verbőczi’ értelmében itt is mondják.

Abora nálunk oly négy ágasan álló fedelezetet jelent mely alá szénát szoktak rakni.

Ez a’ levél Beregszászbol a’ Munkácsi postán megyen, bár el ne tévedne. Vatert most nem küldhetem, mert a’ környűlmények megváltoztak ’s inen Patakra most senki sem megyen. Várok alkalmatosságot, hogy elküldhessem.

Könyveim a’ napokban érkeztek-meg, köztök leltem Jac[obus]. Tollii Epist[olae]. Itinerariae. Az ötödik epistola Magyar Országrol tanit. Az útólsó Gróf Zrini Miklósról a’ Poetárol. Uram Bátyám ennek verseit ki akarja adni, úgy az életét is meg kellene írni ’s arra ezen Tollius’ Epistolája datumokat adhatna. Ha akarja Uram Bátyám a’ Zriniről szolló levelet megküldöm. Zrininek a’ Ne bánts-át is jó lenne kiadni, hogy így minden munkáji együtt lennének. A’ Ne bántsban van ezen szó Tősér, vagy Tőzsér, mely Kupetzet, vagy is Marhával kereskedőt jelent. Tolliusban van a’ több képek közt az álomnak azon képe is, melyhez hasonlót Uram Bátyámnál^* láttam. Egy szárnyas gyermek Oroszlánybőren aluva, jobb kezében melyel fejét köríti mákkal, a’ balban melyet elnyújt kűrttel.

Palinak írtam Baytol a’ sógorátol, ismét nehány rendeket a’ Beregszászi Postán. Bár^* láthatnám őtet ’s vele beszéllhetnék. Én itt élek és nem élek, mint szokott a’ tudni kívánó ember oly helyen, hol semmit sem, vagy igen keveset tudhat-meg. Döbrenteinek utólsó leveleként eddig talán a’ Muzéum’ 3d. kötete is megjelent. Nem tudom a’ Csokonai Recensióját mely kötetbe veszi-fel. Ha megjelen a’ Recensio, tudassa velem Uram Bátyám mit ítél. Döbrentei sokkal nincs bene megelégedve, még azzal sem hogy Berzsenyiről^* az mondatik: hogy Ő elérte azt a pontot, melyet már nehezen fog felűlhaladni. Azt mondja hogy B[erzsenyi]. ez által megsértetik, ő pedig sajnálja, hogy barátja megsértetik. Mely fonákság! Nem arra szolgál-e az igaz barátság, hogy némely dolgot szabadon megmondhassunk egymásnak?

A’ M[éltóságos]. Grófné kezeit csókolom. Éljen szerencsésen Édes Uram Bátyám!

A’ Himfy’ Journálja! még az volt a’ híjunk, hogy Journálunk nem lévén, Journalt állítsunk, és azt árendába vegyük. ’S így megyen osztán-elő a’ Litteratura? Miolta a’ franczia Journalok arendába kezdettek volt adatni, volt-e egyéb Franczia országban féltudóson kívűl? Nekünk most is annyi a’ féltudósunk, hogy számát sem tudjuk.^*