Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Épen ma annak esztendeje, hogy engemet a’ Tekintetes Úr becses levelére, ’s nemes Barátságára méltóztatott! – Ma, ma virradt fel reám az a’ szerencsés reggel, melly a’ leg hathatósb elevenséggel képzelteti; sőt újra érezteti velem, – mind azon örömöt, mellyet a’ Tekintetes Úr kegyessége öntött vólt szívembe, – mind azon szerencsét, mellyel a’ Tekintetes Úr Barátságában dicsekedhetem. Méltóztassék pedig el hinni a’ Tekintetes Úr, hogy én az alatt az idő alatt is, a’ mellyen sullyos kötelességeim csak nem minden érzékeny levelezésre meg némítottak, – nem csak el nem feledkezém kötelességemről, mellyel a’ Barátságnak tartozom: hanem inkább egész nyughatatlansággal vártam mind azon szempillantást, mellyben forró indúlatomat a’ Tekintetes Úr előtt ismét ki buzogjam. – Hogy azomban azt még is szinte eddig halogatám, – ennek azon kívűl, hogy pályám csak egy fertálynyi időt is alig enged, – fő képen még az is oka vólt, – hogy mind addig nem akarék levelemmel alkalmatlankodnom, míg Pesttel ha csak valamennyire is meg nem ismérkedem. Mostan tehát, a’ midőn mind félesztendei exámenimen által esvén, szabadabban tekinthetek hátra, mind pedig némelly isméretséget is teheték, leg első tisztemnek tartottam azt, hogy a’ Tekintetes Urat állapotom felől tudósítsam, – melly tudósításomnak veleje mind öszve is ide megyen: – kosztom, ’s szállásom vagyon Consiliarius Szilassy úrnál, azon a’ juson, hogy az ő Nagysága leg kisebbik fiát nevelem, vagy minthogy ketten is vagyunk, még most csak tanítgatom. – Pályám, mellyet vagy egy hóld-nappal Pándon való mulatásom miatt, – későbben kezdhettem, mint kellett vólna, – fő-képen az elején, nagyon sullyos, és sok tudományokban, – a’ hol tudni illik memorizálni kell, – nagyon gyerekes: mindazáltal olly szép, olly gyönyörű, ’s olly nemes, hogy czélomat ugyan sohasem, – késedelmemet pedig csak már is bánom. Egyéb aránt a’ mi a’ Városban való ismertségemet illeti, erre nézve is dicsekedhetem avval hogy Tekintetes Szemere Pál, és Horváth [!] István Urakat szerencsém vólt legyen, már néhányszor, személyesen tisztelnem. –

Verseimről, mellyeket már csak nem a’ sajtó alá is el készítettem, mind eddig nem mondhatok egyebet: hanem hogy azoknak, míg leg alább egy kis pihenést vehetek, a’ ládám fenekén kelljen állniok. – Egyéb aránt engedelmet kérvén a’ Tekintetes Úrtól, hogy illy sokáig vesztegelék, – ’s igérvén sűrübb Levelezésemet, – maradok