Széphalom Febr. 9d. 1815.
Kedves barátom,
A’ mi Patakinkat – hogyan mondjam ki? – elkapta a’ halál. Képzelem hogy a’ hír úgy fog téged is leverni mint engemet. – 24 órája hogy tudom, ’s még magamhoz nem tudok térni. – Ime ezt írja Döbrentei:
Kolozsvár Jan. 24d. – E’ hónap 18d. érkezett-be a’ mi két nagyon szeretett barátunk Wesselényi és Pataki. W[esselényi] teljes egésségben: P[ataki] hurutos hidegleléssel. Harmadnapra tüdőgyuladássá lett az; most pedig tegnaptól fogva typhusban szenved ’s szűntelen phantazíroz. Elszomorított bennünket betegsége. Tegnap estve a’ Doctorhoz menék W[esselényi]vel hogy ki vegyük belőle, szegény barátunk[na]k mint létét. Vállat voníta, ’s veszedelmesnek mondá a’ szűntelen fantazírozást. Azonban vígasztalt azzal hogy pulsusában nem talál rendkivül való verést. Reszketek ha elgondolom, hogy meghalhatna.
Januar. 25dikén 12 óra tájban éjfél utan. – Lehetetlen volt ma elküldenem levelemet. Miért? látni fogod. P[ataki] elesett. Nincs többé. Ma estveli 6 óra tájban holt meg. – Ne kívánj többet hogy írjak, a’ könyek elöntik szememet. Temetése 28dikan leszen. –
Barátom! ez a’ halál nagyon reám rezzente. Boldog a’ kit elkészűlve talál. Ha én véletlenűl halnék meg, rettenetes sok fél munka maradna utánam, mellyet idegen kéz soha sem pótolhatna ki, mert sokat el nem értene, sokban nem tudná azt a’ mit csak én tudhatok. Ez a’ Pataki halála nekem jó leczke; minden időmet arra fogom fordítani hogy elvégezzem a’ mihez fogtam. Sok nem nyomtatás alá való, hanem csak gyermekeimnek hagyatik. – Elj szerencsésen, édes barátom, ’s rezzenj-meg te is, és, a’ mit Virág mindég tanítgat, Élni siess!