Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Ezen fertályban veszem Uram Bátyámnak levelét. Az idegen írás és pecsét a’ levelen szinte megtévesztettek, ’s annál nagyobb volt örömem, midőn a’ felbontáskor az óhajtott kezet megismertem. Palinak levelét Lasztóczrol nehány napok előtt vevém, ’s válaszomat, mint írá, Péczelre índítám. Ott már két levél vár tölem reá, ’s Uram Bátyámhoz küldött csekei levelem is eddig Széphalmon van.

Testvéreimmel osztoztam, ’s csupán a’ kirendeltt deputatiót várom, ’s dolgainknak azonnal vége szakad. Én Szathmár Vmegyei jószágunkba^* megyek ’s gazda leszek, ’s ezt azért, mert külömben azon jószág pusztúlásra jut ’s kissebb testvéreim szenvedni fognának. Ha még ott van Pali, ezt méltóztassék Uram Bátyám ő vele is tudatni. E’ miatt az én pesti útam a’ télen elmúlik, mert a’ pénzzel gazdálkodnom kell; de tudassa vele Uram Bátyám azt is, hogy dolgaink azért nem szakadnak félbe, ’s mihelyt én irásaimat ’s a’ könyveket ő tőle megkapom itt is fogom folytatni dolgozásaimat, olly csenddel, és komolysággal mint a’ széphalmi vagy péczeli Író asztal mellett, csak hogy talán kevesebb lélekkel, mert a’ lelket ébresztők távolabb fognak lenni.

Vater és Pázmán asztalomon hevernek, ’s mindeddig meg nem illetve. Az utólsóbol elég Jegyezni való lesz, mert az igen szép Irónk, de még is Illyéssel nem mérkőzhetik. Kár hogy ezen két Irónkra nézve is azt kell kiáltoznunk, a’ mit Lucretz mond: tantum relligio &c. Ha Pázmán és Illyés Báróczinak, vagy csak Sylvesternek lelkével bírtak volna, vagy bírhattak volna, minő ízlet, minő csin ömlött volna általok a’ maradékra! De melly^* nagy köz Calvin és Petrarcha közt, ’s mellyiket lehet pedig inkább és szebb értelemben Reformatornak nevezni, azt-e a’ ki izlést adott a’ tudományban, vagy a’ ki vallásbeli tudomány helyet más vallásbeli tudományt?

Mosolygva olvastam a’ philologicus discursusrol szolló rendeket a’ V[ice]Ispánnal a’ kártyás Urak között. Valóban sok gradusa a’ Culturának attól a’ ki képzelni nem tudja mire való a’ tudomány, az irogatás, addig a’ ki már ezt érti, és ismét addig a’ ki úgy ír mint Gőthe vagy Kant? Az illyen gradatiók elkerülhetetlenek a’ leg cultiváltabb nemzetben is; ez a’ miénk a’ bőség és még egy más valami által elromlott,^* ’s most már a’ bőség és szükség közt egy különös állapatban lebegő nemzet, mit várunk mi így ’s mit várhatúnk?

A’ múlt hetekben Megyeren (Szathmár Vm.) Izsák Lajossal, a’ volt Fő Sz[olga]Bíró Izsák Gáspár, ki a’ V[ice]Ispán Izsák Sámuelnek testvér bátyja, fijával találkozám. Beszéllék^* vele ’s egyszerre csak azt kérdé tőlem; miért írta Kazinczy az ismeretes epistolában ezeket ’s meg ezeket? Mosolygtam az Ifjún, ’s feleltem játékos csapongásokkal, de a’ mellyeket ő el nem értett. Szájábol hallottam azokat csak nem szórol szóra, mellyeket már az előtt a’ Hőgyész munkácsi levelében Széphalmon olvastam. ’S ez megerősíti azon állításomat, hogy az alakos Hőgyész nem egyéb, csak a’ kit én Uram Bátyámnak jelenték. Nevetve^* hallottam azt is általa, hogy a’ Hőgyész-poéták, és Hőgyész-philologusok Virágot, a’ papista és neolog Virágot nem szeretik, vagy szeretni nem tudják. A’^* Ha valamely képíró etc. a’ Megmenik a’ bércznek közepette reménytelen ember etc. nevetséges dolgok ezeknél. Én azt mondám, hogy Virág megmutatta, hogy ő úgy^* is tud írni, hogy ha valamelly, és meg menik-ember nincsen soraiban; ha tehát némellykor illyeneket ír, azt minden bizonnyal akarva csinálja, és igy oknál fogva; ’s épen ezen okot kellene kitalálni. ’S ezt azért mondtam, mert az ember Hőgyész után magyarázatot kért a’ neologismusok felől, ’s elhült, hogy magyarázat helyet a’ kitalálás’ útjára igazíttatott. –

Valóban triumphusa a’ szép ízletü embernek, ha míveiben a’ tudatlanság gáncsoskodik; mert a’ gáncs azt bizonyítja, hogy a’ gáncsoló a’ tárgyban nem leli fel magát, ’s az neki felette van. Nem tudom kimondja, hogy óhajtja^* ha a’ tudók becsűlik mívét, de örűl ha a’ nem tudók is becsűlik. – Én azt hiszem, hogy a’ melly országban a’ cultivált rész praeponderál, ’s a’ nem cultivált rész is igyekszik legalább hasonlónak amahoz láttatni, ott a’ nagybecsű mívek közönségesen tiszteltetnek, amazokrol meggyőződésnél fogva, ezektöl, hogy tudatlanoknak ne lássanak. De a’ hol a’ Nem cultiváltak a’ Cultivákra [!] nem hallgatnak, ott ők^* mindég a’ jó mívek ellen declaralják magokat. Így láttam én embereket a’ mi magyarjaink közt, kik imádták Kotzebut és Csokonait, ’s Shakespear és Kisfaludi előttök ostobák voltanak. ’S igazok van, mert a’ ki Kotzebueban találja-fel magát, telyes lehetetlenség, hogy magát Shakespearben is feltalálhassa. ’S nem maga-e az illyen ember magának mértéke minden lehető dolgokra nézve? Az a’ Hamlet, minden originalitásával, minden tüzével, minden humorával stbb, micsoda az? Én azt nem tenném, én azt nem mondanám, az a’ magaviselet megfoghatatlan! De ez a’ Svéd^* Kapitán a’ fekete kenyérrel zsebjében, vagy a’ szép lyány’ lábainál; ez a’ Villiam ki a’ szerecsenért olly buzgón praedicál; ez a’ Maxwell ki igaz Angol nagyszívűségböl a’ Tamesisba ugrik, ’s az a’ jó lelkü zsidó ott ki neki aranyat ’s tépett contractust vét lábaihoz! O az Isteni scénák! Mi így sírúnk, mi így lehetnénk nagyok, mi már ollyak is vagyúnk képzeletűnkben,! melly érzelem, melly^* sejditések! O az az édes Kotzebue!

Úza, úgy hiszem, tegnapelőtt indúlt Erdélybe Zsomborival, hol az innepet fogják töltögetni. Kállaimtol a’ napokban vevék levelet. Ő a’ Második Székel gyalog Regementnek Audítora, ’s Moldvának szélein Kezdi Vásárhelyen lakik. Valóban csapás ennek a’ szeretetre méltó embernek olly félre lakni mindenektöl, kik ő vele együtt érezhetnének,^* de bizonyoson hasznoknak kell azon lakással egybe köttetve lenni, mivel ő azon Regimenthez maga kérte magát tétetni.

Éljen szerencsésen édes Uram Bátyám! A’ Méltóságos Grófné’ kezeit csókolom, ’s a’ szép kicsinyeket. A’ telet hogy fogom tölteni, nem tudom, de tavasztol fogva egy leszek Szathmár Vármegyében azok közűl, kik ott nem gyakran jelennek-meg: az olvasgató gazdák közűl. És íme! Magam is ki fogok az epistola ellen kelni. ’S megmutatom, hogy az én nevem ne álljon a’ Hőgyész’ válaszában hijába:

csak az átkozott válasz Író azzal a’ gonosz német nevüvel ne tett volna egy sorba!

Csokonainak kiadása Mártontol nálam van, ’s recenseálni fogom a’ Döbröntei’ számára, ha ugyan kell még neki recensio, minekutána Kisfaludirol azt a’ gonosz Scholiont csinálta.