HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kölcsey Ferenc – Kazinczy Ferenchez
Álmosd, 1814. április 3.
[Álmosd, 1814. ápr. 3.]
Tek[intetes]. Kazinczy Ferencz Úrnak
Kölcsey Ferencz forró tiszteletét!

Tót Mihály, kit Uram Bátyám Debreczenben meg nem találhatott, levélkém elött, mellyet hozá nehány napok elött írtam, már búcsút vett hívatalátol, ’s hosszas lakhelyétöl. Úgy lehet hogy őtet többé látni nem fogjuk.
Hogy én Draveczkyné Asszonnyal Bécsbe nem mentem, annak okát könnyű volna kitalálni, nem is úgy, nem is ollyankor esett a’ hívás hogy elfogadhattam volna. A’ múlt Januarban készűltem Kállaival felmenni, már szekeret is fogadtam ’s környülményim megakadályoztak. Soha semmit úgy nem fájlaltam, ’s haragomban lovakért hánytam-el a’ pénzt, mellyel azon szép útat kellett*
szép [f.í. beszúrva - világosabb tintával: útat] kellet [th. emend.]
vala megtennem. Ha nekem testvéreim nem volnának, lenne bár kissebb jószágom mint a’ most engem illető rész, vagy ha testvéreim mások volnának, mi boldogúl és haszonnal foghatnám tölteni ezen életet, mellyböl nekem kétség kívül már nem sok van hátra! Örökre fájlalom, hogy Pesten Procuratori Censurát adni ezelött négy évvel időm nem lehetett azért mert tutorság alatt voltam. Bár mílly ellenkező lett légyen is a’ törvény’ száraz stúdiuma lelkemmel, de legalább könnyebben tehettem volna majd, hogy Ide, hol most laknom kell, ne jöjjek. A’ mitöl már akkor előre féltem, megtörtént. Ollyan útra tetettem, mellyen én munkálni ’s használni nem tudok, nem tudhatok. Az én belsőm tűzzel telyes, de külsöm, ezen nyomorúlt alkotmányu test, mindenre alkalmatlan. Szerfelett puha vagyok, ’s ezen rövid látásu szem, ezen többnyire zúgó fej azt teszik, hogy félve lépjek minden társaságba, hol nagyon ismeretes emberekre nem találhatok. E’ nélkül régen kerestem volna itt a’ Vármegyében magamnak hívatalt, csak hogy munkátlan ne legyek.
Miért nincsen Debreczen csak ollyan is mint Pest? Vagy miért nincsen Debreczenben csak öt vagy hat szeretetre méltó,*
mélto [th. emend.]
liberalis túdósnak lakhelye? Milly örömmel fogadtam volna mintegy négy év elött az Intést, hogy ott egy Professori cathedrát*
Professori <....> cathedrát
elfoglaljak! Én a’ köznép’ praeiudiciumait, hála, régen elvetettem, ’s örömmel fognám még most is valami ollyasra adni magamat; de Debreczenben élni, O, azt ne adja az ég!
Egy szép Lyány, azt mondá a’ múlt télen, hogy planumokat előre készíteni nem jó, ’s hogy szoktassa magát a’ szív, mindent úgy fogadni, mint az a’ sorstol nyújtatik. Ezt teszem darab idő olta, de fáj nekem, ha így kell lassanként inkább inkább eltompúlni. Ne féljen édes Uram Bátyám, nem folytatom a’ panaszt. –
Szemere, talán Februarban, íra nekem valamit a’ Mondolat felöl. Azon kicsínyt, melly Sz[ent]Györgyinek munkája öt vagy hat év elött, ha jól jön eszembe, Debreczenben láttam volt. A’ többit nem, ’s látni nem is óhajtom. Palinak nehány hetek előtt Lasztóczra írtam, ott áll valami a’ Bessenyei’ képe eránt is. Kértem őtet, hogy azt tudassa Uram Bátyámmal ’s talán eddig tudatta is.
A’ Pataki Ifjúnak verseit gyönyörrel olvastam. Ollyan Lelkek nincsnek Debreczenben. Tót László nincsen poetai*
Tót László [f.í. beszúrva: nincsen] poetai
szellem nélkül, de telyesedik talán bene azon óhajtásom hogy a’ görög verselésröl a’ görög Írók’ magyarázatjára menjen-által. Egy poeta fő alkalmatosbb Homért és Pindart magyarázni, mint az a’ sok száraz Philologus, kiknek jegyzéseiket vagy méreggel vagy nevetéssel kell olvasnúnk. Azon Studiumot én is óhajtottam volna magamnak, de itt könyveket nem kaphatok ’s pénzért hozatni csak gazdagoknak való. Óhajtom azt is, hogy Tótnak magyar versei azon szellemben írattak légyen mint a’ görögök, ezek szépek ’s egyszerűek mint az Anthologiai darabok.
Bár több Ifjú*
Ifjú [jav. e.: Ifja]
Íróink is tanúlnának görögűl. A’ Deák Litteraturának, főkép a’ deák poetáknak studiuma nem viszen olly jó útra mint a’ görögöké, ezt sok tapasztalás tanítja.
Én felette köszönöm Édes Uram Bátyámnak az illyen tudósításokat, ezek nélkül azt sem fognám tudni mi történik nemzetünk’ culturájával, annyira elvan itt az ember zárva mindentöl. Az egész környékben nem tudok senkinél hogy Litteratur-Zeitung járna. A’ Debreczenbe járót vagy meg nem kaphatja az ember, vagy nagyon csonkán. Két év elött talán hat vagy hét évröl*
evröl [th. emend.]
való tudós Újságot szedtem-fel a’ Bibliothecábol, ’s nem volt egy év is tetemes csonkaság nélkül bekötve.
Döbrentei utólsó levelében azt írja, hogy verseim közűl a’ Költöt és a’ Schwaermert tegyem érthetőkké, hogy 2dik füzetében kiadhassa. Neki egy szót sem írtam-vissza ezen pontról, de esküszöm hogy én kevesebb homályossággal írni nem tudok. Elhiszem, a’ mit ő mond, hogy darabjaim mind nagyon homályosok, ’s ezért nem is akarom őket Publicumnak*
őket <..> Publicumnak
adni, ’s örvendek, ha, mivel Verseimet nem corrigálom-meg, nekik helyt nem ád. Kért hogy dolgozzak prozát Muzéumába ’s tárgyakat is adott, igértem munkámat, ha jó időm leend. Megvalllom, hogy könyülményeim miatt, írogatni kedvetlen vagyok.
Régen várom Pali’ levelét, az a’ Létai nagyon rossz Posta hívatal miatt a’ küldött leveleket is igen későn vehetem. Döbrenteinek Februar 25dikén írt sorait Martius’ 23dika körűl vevém, ’s Kolozsvártol eddig három nap legfelebb el kellett volna jönniek.
Eljen szerencsésen Édes Uram Bátyám, ’s ne szűnjön-meg szeretni.
Almosd. April. 3dikán 1814.

Irjon édes Uram Bátyám hamar. Két hónap olta barátaim*
barátaim<tol>
közűl egyik sem írt többet egy levélkénél. Ezen elhagyattatásban betegebb vagyok mint a’ ki nyavalyákba fekszik.