HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Ungvárnémeti Tóth László – Kazinczy Ferencnek
Sárospatak, 1814. március 8.

Drága Tekintetes Úr!
szívemből, lelkemből szerettem és tiszteltem Uram!
Nekem elől a’ latán, majd hat esztendővel ez előtt a’ görög, hárommal pedig a’ német nyelv annyira el foglalta minden Figyelmemet, szorgalmamat, hogy a’ magyar könyvekre miattok, még tsak nem is ügyelhettem. Ide járúlt azon előitéletem, mellyet bennem részint a’ mások oktalan beszédjeknek adtam hitel, részint a’ magam tsekély tapasztalatja szűlt, és nevelt, hogy az anyai nyelvünkön íratott könyvekből sem tudományt gyűjteni, sem ízt színi nem lehetne. Annyira vitték bennnem ezen anyai nyelvemtől idegenkedést főképen Gleim, Schiller, Klopstock, ’s több német Poéták, hogy még azt is meg tagadtatták velem, hogy magyar vagyok.
Egyszer (épen második esztendeje foly most) kezembe ád Rhédey Klára Kis Aszszony, a’ kinek öttseit most már a’ harmadik esztendőben nevelem, egy magyar Könyvetskét. Szívképző Regék, – ez a’ tzím vólt a’ Könyv homlokán. Kezdem olvasni, – már tetszik, el végzem, felette tetszik. Szép, tsínos, velős! Távol legyen tőlem minden alatson, tsapodár hízelkedés, ollyan kedvem jő a’ magyar nyelvhez, hogy már nem tsak nem szégyelném magyar vóltomat; hanem még ditsekedném is Kazintzival, nyelvemmel, ’s nemzetemmel. Kevés idővel ezután meg ismérkedtem az örök emlékezetű Révai tudós Grammatikájával is, melly a’ nyelvnek minden szépségeit fel fedezé előttem, annyira, hogy már írni is merészelnék rajta. El kezdettem azért még Eperjesen hol mi apró darabokat dolgozni, részint mértékes, részint folyó beszédben, mellyeket mind ez ideig folytaték Patakon is, – itten, a’ hol azen esztendőben minden Oskolai terhek alól kivévén (sőt egészen izolálván) magamat, mint tsupán tsak házi nevelő, magános tsendben éldegélek. Vólt vólna ugyan nekem az a’ tzélom, hogy valami kevés Fizikát, és Matézist járnék itten hevertemben, úgy mint szabad Halgató (a’ jövő Novemberre Pestre készűlök az Universitásba, Cseresnyés Sándor barátommal, hogy orvosi Tudományt tanúljunk) de ezt a’ nemes Oskola meg nem engedé. Mellyel én azt nyertem, hogy tsendesebben dolgozhattam, és már kilentz, vagy tíz árkusnyi munkátskámmal készen is vagyok, azon kívűl, hogy még azt ki nem simítottam, de a’ mit Húsvétig bizonnyal el végezhetek. Ezen szándékomra nézve fel tettem magamban, hogy kőlteményeimet, minek előtte közre botsátanám, meg fogom a’ Tekintetes Úrnak kűldeni; hanem valami bohó, írígy, és alatson lelkű embernek a’ munkája, az a’ sületlen Mondolat nevű könyv, mellyet sok alattomban, ’s kuttogva ólálkodó hitvány lelkek a’ leg nagyobb örömmel, ’s gúnyoló vigyorgással fogadtak, – meg változtatta egészen szándékomat. Az tetszett vólna tudni illik már most, hogy a’ millyen véletlenűl esett amaz orozva sértegető Nyomorúlt’ szatirája szűlte, vagy szűlhette boszszúság, szinte ollyan reménytelen lenne az én igaz betset, és érdemet ditsérésem a’ Tekintetes Úrra nézve. Reám nézve is jó lett vólna pedig ez annyiban, hogy leg alább nem nevezhetne az írígy nyelv a’ Tekintetes Úr’ sem tsapodár hízelkedőjének, sem bérért szolgáló védőjének ha ugyan igazán el mondhattam vólna azt, hogy a’ Tekintetes Úr az én tzélomban épen semmit sem tudott. Ezt akartam vólna én; de kénytelen vóltam meg szegnem tzélomat ezen két fontos okaimért.
1-ször. Szeretném ezen egynéhány görög verseket bé iktatni könyvembe, – nem úgy mint textust; hanem mint ugyan annyi magyar darabnak mását (copia) tsupán a’ levél alljára, jegyzet formán. Meg kűldöttem ugyan én már ezeket, még hat héttel ez előtt Eperjesre is, Professor Karlowski Úrnak, a’ ki nagyon jó Görög; de mind ez ideig meg nem kaptam tőle az ítéletet reájok, nem tudom, miért? Itt pedig Patakon, ámbár Tanítóim vóltak is többnyire ezen tudós Férfiak, nintsen bizodalmam egyik Professor Úrhoz sem, hogy nyílt szívemet, ’s szabad nyelvemet jóvá hagyná. Bátorkodtam azért, a’ Tekintetes Úrnak, mint igaz magyar Tudósnak, mint minden jó íz, és tudomány míve’ kedvellőjének, pártfogójának, ’s elő mozdítójának alkalmatlankodni ezen alázatos kérésemmel: Méltóztassék a’ Tekintetes Úr meg hányni ’s vetni ime’ Verseket, ha vallyon meg érdemlik é, hogy napfényt lássanak, vagy nem? Mellyik jobb, ’s mellyik maradhat ki? Meg vagyon é bennek az igaz Hellenismus, vagy sem? Jól vagynak é fel tétetve a’ hangjelek, (accentus) vagy nem? – Ez a’ két utóbbi pont leg nagyobb nehézség előttem. Hangjelek nélkűl írni (így látszik érteni Rambach) vagy igen nagy Tudós merészelhet, vagy a’ tudatlan kénytelen. amaz nem vagyok; ennek pedig nem örömest akarnék tartatnom.
2-szor. Nagyon szegény vagyok. Nints annyi pénzem, hogy a’ könyvet magam költségén ki adhassam. Nints barátom, a’ kitől két három száz forintot tsak kőltsön kérjek is. Nints Jól-tévőm, a’ kinek munkámat ajánlhassam. Ezen utólsóbb tekintetben reá tettem ugyan én a’ tzélt Nagyságos Vajai Vay Ábrahám Úrra, a’ kinek, reménylem, két három száz forint épen semmi sem vólna, ha ugyan bizonyos lehetne a’ felől, hogy nem egészen kedvetlen ajándékot tehet általa a’ Községnek; (ismérem Ő Nagyságát, tudom nemes ízét, nagy lelkét, 's a’ Poézisz eránt szeretét) hanem mivelhogy Ő Nagysága engemet nem ismér, félek, ne hogy mint valami szemtelen gyimgyom Versfirkáló, meg vettessem. Kérem alázatosan azért a’ Tekintetes Urat, méltóztassék vagy engemet Ő Nagyságának, vagy nekem más útat, és más módot ajánlani. A’ Tekintetes Úr tanátsa szent lesz nekem, mert hiszem, hogy az bőlts lejend. Még ez is kérdés előttem, hol, ’s ki által kellene könyvemet meg visgáltatnom (értem a’ Királyi Könyv visgálót) ha Kassán akarnám azt ki adni. Ezek az én alázatos kéreményeim, mellyekhez járúl még ezen utólsó: Méltóztassék a’ Tekintetes Úr engemet ezen dolgok felől még az Ünnepekig, az az míg Patakon vagyok, tudósítani. mivel úgy akarnám, hogy a’ munka mindjárt Husvét után sajtó alá menjen, és már Pünköstre, vagy kevéssel Pünköst után, ki is jőjjön. Egy részét fogják tenni könyvemnek az Ódák, és epigrammák, mellyekhez tartoznak a’ görögök is. azt, még régen fel tettem magamban, bár mi képen jőjjön is ki a’ munka, a’ Tekintetes Úrnak ajánlom. Ezzel, alázatosan engedelmet kérvén alkalmatlan hoszszú levelemről, ajánlom magamat a’ Tekintetes Úr szíves Kegyelmébe, óltalmába, ’s maradok
a’ Tekintetes Úrnak, S. N. Patakon,
Martiusnak 8dik napján. 1814dik esztendőben
alázatos szegény szolgája,
Ungvár Németi Tóth László mk.