Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Édes Uram Bátyám szeret engem. Ezen közelebbi levél mennyei gyönyörrel öntött-el, olly mennyeivel, millyet itt a’ földön elhordozhatúnk. Hálát Nemes férjfiú, forró hálámat! A’ ki nékem szerelmét nyújtja, az nagyobbat, szebbet, szentebbet nem nyújthat, ’s olly férjfiúnak szerelme ki szenvedett és vérzett, ki nemeseket szeretett, és nemesektöl szerettetett, mindenek felett van. Egy illyen ember mondhatja telyes büszkeséggel, a’ mit az Isten a’ szép, kedveltt Tyrónak mondott: Menj haza, ’s ne mond e’ titkot senkinek, én Poseidon vagyok.

Mint hevűltem, gondolván útamat Széphalom felé! de Uram Bátyámnak testvére oda mostanában nem megyen. Majd csak Januar’ végével, ’s akkor talán Én is megyek, addig megtartom a’ csomót magamnál. Hogy Uram Bátyám tőlem tanúljon? Soha sem pirultam ezen complimentért úgy mint most. Mit tudok én, mit tudhatok én, itt a’ falun? Kitöl kapni könyvet? kitöl egy intést, egy új-mutatást? Debreczen is felette szegény. Mi itt csak a’ XVIdik száz philologiai tudományával bírúnk, ’s az újabb könyveknek csak nevét halljuk.

Sz[ő]Demeter egy kicsiny falu Közép Szolnok Vmegyének szélében itt szült engem az Anyám nagy anyjának Büdöskúti Sigmondnénak házában 1790. August’ 8dik. Imé a’ mit Uram Bátyám tudni kivánt. És így huszonhárom évet éltem, mint az élni szót közértelemben mondják. Boldog a’ ki igazán él, a’ ki az erőt mellyet a’ Természettöl veszen munkára fordítja! Mert a’ kinek erő jutott, és még is űl, az rabbá teszi magát, ’s nyúgalma hasonlít a’ lelánczoltatáshoz, mellynek érzése olly kínzó, olly tompító!

Cons[iliárius]. Péchy Úr a’ múlt hónap végével, vagy ennek elejével (jól nem jut eszembe) ment-el Pestre, vele mentek gyermekei, vele Medicus is. Az^* egy igen mívelt lelkü Lyány, ’s társaságában szép órákat töltöttem. Egyedül könyveim maradtak a’ télre, ’s talán némellykor Úzának társasága, ki a’ telet itt Almosdon fogja tölteni. Szúnyogdon a’ közelebbi szüret alkalmatosságával beszélltem ezen igen becsűletes emberrel ’s Uram Bátyámrol folyt a’ beszéd. Hevülettel szollott: „Én azon embert, úgymond, véghetetlenül szeretem, ’s nem lehetne életem boldogabb, mintha közel hozá tölthetném-el. Mívelt Lélek, igen, Hérószi Lélek az melly őtet eleveníti. Én Ő róla, szóllt továbbá, ’s munkáirol most csak igen keveset tudhatok, ’s azt is mások által. Esküszöm, hogy ha nem gondolatim, ’s tetszésem szerént volnának is azok írva tisztelném még is őket, mint emlékét a’ legjobb, legkedveltebb barátnak –” Örültem hallván a’ szép érzésü embert, ’s kötelességemmé tettem ezt Uram Bátyámmal tudatni, mert nem lehet, hogy ez által öröm ne szálljon Édes Uram Bátyámra. Én azt hittem, hogy az az ember hideg, de ekkor tapasztaltam, hogy szívét azon kegyetlen évek sem fagylalhatták-el, ’s van elég pillantat mellyben az emberiségért forrón vér.

Lehetetlen, hogy Palinak Sonettójárol ne írjak.^* Ez mindenek elött nagy kedvességet talált, mert Pali hozám küldött leveleiben, minden róla tett ítéleteket közlött velem. Nem perlek sem Palival, sem Uram Bátyámmal. Egy barátja Palinak azt írja, hogy a’ munka nagyon szép, de némellyeket szeretne bene corrigálni, ’s íme így corrigalta ’s Palinak helybe hagyást végett így küldötte-meg:

Mit mond erre Uram Bátyám? Nem tudom a’ criticus nevét. Pali két levelet közlött velem, ’s olly gonosz volt, hogy az író nevét mindenik mellett elhallgatta.

Hogy ezen kis üret betöltsem íme egy dal még Septemb’ 14dikéröl.