Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Alig várhattam-be hogy felvirradjon, hogy az Uram Öcsém’ tegnap késő estve érkezett levelére felelhessek, mert szemeim annyira elhomályosodtak, hogy gyertyavilágnál már nehezen olvasok; ’s üvegre, mind addig míg nála nélkül ellehetek, magamat szoktatni nem akarom. – Ez a’ levél új gyönyörűséggel tölte-el. Mi volna az én életem, ha Uram Öcsém és a’ mi kedves Szemerénk nékem barátjaim nem lettek volna! Végye Uram Öcsém azt a’ vallást tőlem, hogy levelezőim köztt nincs eggy is, a’ kitől illy nem üres, a’ kitől illy rakott leveleket vennék. Tanúlok mindenikéből, ’s mindenikéből látom, melly haszonra fordítja Uram Öcsém a’ maga napjait. Az én barátim, ’s maga az én kedves Szemerém is, repdesnek, repkednek a’ könyvek’ olvasásában: Uram Öcsém béhat férjfias erővel abba a’ mit olvas, abba a’ mit munkába veszen. Igy lesz az Uram Öcsém’ munkájiban férjfias erő eggyesűlve azon kecsekkel, mellyeket Uram Öcsém’ magából, Matthissonjából, Göthéböl, Schillerből, ’s a’ görögökből, Rómaiakból merít. Még tegnap is olvastam a’ Jegyváltót, ’s sajnálom hogy Schiller nincs életben, ’s azt meg nem olvashatja, ítéletet róla nem hozhat, ’s Uram Öcsémben a’ maga rokonára nem ismérhet.

Kár hogy Uram Öcsémet a’ Sors ott hagyta születni a’ hol lakik. Ott nincs ember, a’ ki értse mi lakik Álmosdon. A’ Poeziszt ott bábozásnak nézik, ’s azt tartják hogy elveszti Uram Öcsém magát, idejét talentomait ’s szerzett tudományát. De ezen az olly fej mint az Uram Öcsémé fel nem akad. Nem ez volt e még sorsa minden Genienek, az az jobb fejnek? Hagyja Uram Öcsém őket mondani a’ mit akarnak, ’s a’ Jeanette Medicus Kisasszony’ és a’ Bátyánk Csanády István Úr’ társaságában ’s a’ maga szobácskájában, könyveiben, papirosai köztt dédommagirozza magát kevélykedve, ’s jobb sorsán örvendezve. Én Uram Öcsémnek semmit egyebet nem óhajtok mint eggy szeretetre méltó leányt, ’s mihelytt találok eggyet a’ ki Uram Öcsémnek való ’s Uram Öcsémet becsülhetni fogja, azonnal hírt adok róla. Addig, édes Uram Öcsém, leljen Uram Öcsém az én barátságomban ’s a’ miéinkben pótolékot, mert nem szeretni ’s nem szerettetni irtóztató állapot. Kérem Uram Öcsémet, tudassa velem első levelében melly nap ’s esztendőben ’s hol született. Szeretem az effélét barátim felől tudni.

Nekem eggy nagy bajom van: Nem marad időm annyit olvasni a’ mennyit olvasni óhajtanék, kivált hogy most minden szabad órámat dolgozásra kell fordítanom. Sokat feledek is, meg nem olvashatván újra a’ mit tudtam. Fogságom olta Plutarchuszt, fogságom’ barátját, eggyszer sem olvastam végig, sem a’ Görög és Római historiát; ezerszer fogtam hozzá, ’s mindég megháborítattam. Ha időm maradna reá úgy olvasnám-meg a’ két utolsót, hogy extractust csinálnék belőle. – Melly kár hogy az ifjaknak az öregebbek jó tanácsot nem adnak! Igy történ, hogy Senecával osztán azt panaszoljuk hogy tota vitae pars – aliud agentibus. Fordítsa haszonra Uram Öcsém intésemet, ’s úgy olvasson mindég, hogy toll legyen kezében. Csak így mehet sokra.

Miklós Öcsém azt ígérte nekem, Octob. 27dikén menvén-el innen, hogy Semlyénből még Novemberben feljő, ’s magával hozza a’ Semlyéni Papot, ki itt még nem volt soha, ’s engem is ’s e’ földet is látni akarja. Ő felhozhatja nékem a’ pecsét alá zárandó nyalábot, csak siessen Uram Öcsém azt a’ Semlyéni Papnak általküldeni. De még jobb volna, ha Uram Öcsém azt maga hozná-fel megszóllítván ezért az Öcsémet. Boldog napokat fognánk itt élni, ’s Uram Öcsém valaha eggy boldog háznépet látna. Én pedig tanúlni fognék attól a’ barátomtól, a’ kinél eggyet sem ismerek képesbbet arra hogy tanítson, ’s így az Uram Öcsém itt létéből nem csak örömet vennék, hanem hasznot is. – Miért nem írok semmit az Uram Öcsém’ levelének utolsó czikkelyére, ámbár már fel vagyok Uram Öcsém által szabadítva reá, érti Uram Öcsém, valamint azt is érti, a’ mit elhallgatok.

A’ mi Palink megcsala bennünket. Sonettjét a’ Reményhez Uram Öcsémnek úgy küldé-meg mint a’ Helmeczi mívét, nekem mint az Uram Öcsémét. Énrajtam is megtörtént sok ízben, hogy az öröm – új produktját látni Literatu[rá]nknak^* – a’ hibás mívet is szépnek nézeté, ’s az megtörténhet másokon is; de az is megeshetik mindnyájunkon, hogy a’ szép mívet nem szépnek nézzük: – Van e ezen Sonettóban annyi gyengédség (Zartheit) mint a’ Pali’ egyéb Sonettjeiben, nem kérdem: de az Olaszok’ legszebb Sonettjei sem mind eggybecsűek. – Pali a’ tegnap érkezett levélben közlé velem az Uram Öcsém’ kritikájit, ’s én azt látom, hogy Uram Öcsém sanyarúbban ítélte-meg azt mint talán kelle. – De most nem tünsz-fel ezt én nem nézem prózai, ’s poesiszben meg nem állható fordúlatnak, sem ezt nem rhetorikai figurának: Faggat, gyötör, remegtet. ’S a’ Megenyhül sorsom, a’ vad, a’ kemény nekem nem tautologia, mert ezt teszi: Sorsom, melly velem olly irtóztató kínokat szenvedtete! épen úgy mint a’ káromkodók’ szájában: az a’ Gyurka, az ebadta! – Én azt szeretném a’ Sonettben megváltoztatva látni a’ mi ott homályt csinál: Remény, mosolyogsz reám, ’s Sorsom megenyhűl. De most nem tűnsz-fel. Ezek mind in Praesenti vannak mondva. Azt tartom, jobb volna így: Remény másszor reám mosolyogtál ’s sorsom megenyhűlt. De most ha feltűnsz is etc.

Éljen szerencsésen édes Öcsén! Jöjjön ’s hozza-fel a’ mit ígér. De ha nem jöhet, küldje bizonyosan, ’s pecsét alatt. Szeretném tudni, mit adjak, mit adhatok, mit illik adnom annak a’ ki fáradt.