Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Szeretem én azt hallani, hogy Uram Öcsémnél kedves vendégek a’ mi leveleink; mert higyjen állításomnak Uram Öcsém, eddig azt hittem, hogy ha ezen vendégeit ki nem veri is, de ollykor ollykor alkalmatlanok. Barátimnak egész számában eggy sincs a’ kihez örömestebb írnék, mert eggytől sem kapok illy nem üres válaszokat. ’S a’ mellett hogy tanúlok az Uram Öcsém’ leveleiből, szívem fel is melegszik olvasások alatt.

Superint[endens]. Kisnek harmad nappal ezelőtt vettem levelét. Olvassa Uram Öcsém, mit ír a’ vele közlött „Költő”-re.

Kölcsey’ versét (A’ Költő) bizony nem lehet gyönyörködéssel nem olvasni. Mi lehet az illyen ifjúból, ha magát el nem hagyja! Méltán magyar Schillert várhatnánk belőle, ha a’ Magyar Publ[icum]. Schillereket és Gőtheket nevelhetne. Vigyék a’ Mú’sák legalább annyira, a’ mennyire eggy szegény Magyar költőt vinni a’ Végzések engedik.

Kisnek igaza van. Schiller és Gőthe nálunk nem lettek volna azok a’ mik a’ Német földön. A’ ki itt verseket ír, el van temetve. Saepe pater dixit, studium quid inutile tentas. Uram Öcsémnek nem a’ pater hanem más kiáltozza hogy poeta ne legyen. De törekedjék Uram Öcsém arra a’ szép pályára, mellyen ragyogóbb színű koszorúkat még eggy Magyar sem szedett. Szemere közlé velem a Reményhez írt Sonettot: Szelíden mint a’ szép esttünemény etc. Az isteni darab. Szebbet ennél senki nem írt, senki nem írhat. Csak ezt nem szeretem benne: Mint En | dȳmion –mert jobb volna Endȳ |mĭōn| ként. Szeretném ha az Uram Öcsém érzése ebben^* eggyezne az enyémmel, hogy ezt a’ nekem olly igen kedves dalt kényem szerint olvashatnám. – Valóban szép az Engem lombok’ híves éjjelére is: de a’ szelíden, mint a’ szép esttünemény engem úgy elfoga, hogy eggy hamar semmit sem fogok mellette szépnek lelhetni. – A’ Jegyváltóhoz írt darab is igen szép, ’s méltó mása a’ Költőnek. De ennek 3dik és 4dik sorát nem tudom construálni, még ha elisiot tészek is fel. Osztán a’ technica ellen vét Uram Öcsém midőn a’ szīvĕmēt reim után nyomban hagyja zengeni a’ kārjăīm reimet, ’s a’ mellettem után nyomban enyhelyében. – Ismét elolvasám a’ dalt, ’s azt mondom a’ mit Kisnek írtam, hogy Kölcseyben Schilleri lélek lakik. Boldog a’ ki látni fogja érett kora’ legszebb virágait!

Ne higyje Uram Öcsém hogy titkunkat tudják. Senki nem tudja. Nem is fogja. De erről másszor.

Hogy Berzsenyi ne eressze-ki minden dalát, arra magát B[erzsenyi]t kértem, és épen ez a’ hasztalanúl tett kérés téteté velem azt a’ kis intést, mellyet a’ Poetai Berek előtt álló Praefatiócska mond. Kis János sem akarja fogadni szavamat. Tanácslani szabad, erőszakot tenni nem szabad, hanem ha valaki magát megölni akarja; noha Horátz még ezen esetben sem enged helyt az erőszaknak. – Mit változtatgatott Helmeczi, még eddig sem érkeztem megtekinteni. Élő Poetának verseiben híre ’s engedelme nélkül változtatni, istentelenség. Megholt barátunk verseiben azt tehetjük a’ mit gondolunk hogy maga is tett volna ha életben volna még, ’s ezt is csak úgy ha feljegyezzük a’ Variansokat. Én ezt tevém Daykával, ’s változtatásaimat kimutattam. Virág azt mondja, hogy egészen^* más ez az^* én Daykám mint az a’ Dayka a’ kit nekem ő adott. Én kész vagyok előmutatni a’ MSS., mellyek bizonyságim hogy a’ Variansokat híven felraktam. De a’ Rettenetes éjben nem tehettem ki a’ baboná-t, sem Cléliában nem mondhattam, hogy ez Daykánál Heloíz, Aulus pedig Abeillard, mert a’ Heroíde^* egészen a’ Colardeau Heloíze – Egyéberánt hogy vissza térjünk Berzsenyire, őtőle meg nem lehet tagadni ezeket:

Csak tisztább ízlést kívántam volna^* neki és valamivel kevesbb verbiaget. Sok flosculus poeticus van benne. De mellyike az a’ mi Poetáinknak, a’ kiben több ubertas, több festés, és érzés legyen. Berzsenyi tulajdon tüzében ég – ezt mondtam nem tudom melly Recensióban, ’s igaz a’ mit mondtam.

Most nekem Pápai Theologiae Prof. Tóth Ferencz Úrral van eggy kis perem; de a’ melly soha sem jut-el a’ Publicum tudásáig – Eggy Recensense arra intette, hogy a’ taníts szót írja taniCsnak.^* Ugy gyanítom hogy Prof. Toth Úr azt hitte hogy én vagyok ez a’ Recensens, ’s tőlem kérte okát miért írjuk mi a cs hangját majd csvel majd ismét tsvel. – Megmagyaráztam. Azt írja vissza, hogy ő a’ cs és ts felett való disputálást azoknak hagyja, a’ kik abban passiójokat találják. A’ Grammatikában van a’ legkevesebb igazság és a’ legtöbb gyűlölség. A’ mai Philosophia mindég, mindenben és mindenütt, még a’ nyelvben is, unicitást keres; és így a’ csét tst ad unicitatem az az a’ tsre reducálja. Ezek az ő szavai. – Szépen bánok vele, de megkefélem, mert kefélni való. ’S kérem hogy vagy ne kívánjon magyarázatot, vagy ne tagadja meg tőle a’ figyelmet, ’s éreztetem vele, hogy mondásait Melanchton, Erasmus, Heyne és Herder nem tennék magokévá, ’s a’ Philosophia – notandum a mai Philosophia!!! – a’ külömböző természetű dolgot nem kívánja eggy rubrica alá vonattatni. Édes Uram Öcsém, az a’ tudomány, a’ mellyet ez a’ tudós ember is tanít, az lévén a’ mellyben felette sok igazság és igen kevés gyűlölség van, nagyon öszvetéveszti az emberek’ eszét, ha úgy bán velek, mint Tóth Ferencz Úron látjuk. – Eggy kis theologiai perünk is van. Azt kérdém tőle, hogy melly külömbséget lél az effektben közttünk, kiknél a’ Theologia studium scholasticum és a’ kiknek templomi dolgok a’ predikatzio hallása, – és a’ Görögök köztt, a’ kik sem nem predikáltak templomaikban, sem theologiát nem tanúltak az oskolákban Őnálok volt e nagyobb tiszteletben vagy nálunk az Istenség, az esküvés szentsége, a’ házassági ágy; ő nálok szabad vala έταίραkat szeretni, szabad még έταίροςokat is; azt a’ mi vallásunk tiltja, és még is nem ott állunk e a’ hol azok? – Neki mentem Luthernek, ’s megvallottam hogy ő Heros volt, de azt is vallám hogy több kárt tett mint hasznot. Nála nélkül az akkori vallás elhányta volna szennyeit; Luther ingerlést szerezvén, makaccsá tette mind a’ két felet, ’s sok fej, mellyből Linné, Gibbon, Winckelmann^* lehetett volna, Calmet és Venema leve. – A’ Protestans vallás religio examinis et obsequii, a’ Papista vallás rel[igio]. obsequii et examinis. A’ külömbség bizony kissebb mint kevélyen hisszük. Nem annak kell e tulajdonítani az elsőséget, a’ ki poltolékúl Muzsikát, festést, Architekturát ád az felett a’ melly póltolékúl semmit nem ád? – Luther nélkül, mondám, a’ keresztyén vallás is szívnek és imaginatiónak szép vallása fogott volna lenni. – Ezeket mondám Tóthnak jobb renddel és bővebben, ’s az ember engem^* itt szint olly kevéssé érte-meg, mint az általa mosolygott, kevélyen mosolygott Grammatikai tudomány kérdésében. – Megtartottam a’ Tóthhoz írt levelem mását. Lehet olly idő, hogy eggyszer nevetve fogjuk olvasni. –