Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Petrarca a’ Campidoglión (olasz neve a’ Capitóliumnak) borostyánt nyere: az én kedves barátom B[erzsenyi] Somogynak fényes napján mint Poeta köszöntetett meg. Mi ez a’ megtiszteltetés amahhoz képest! és még is ez nagyobb mint amaz mert a’ Római néptől nyerni koszorút nem tartathatik nagynak: az a’ maga Mívészeit mindég tiszteletben tartotta: ez pedig olly népnél történt, melly a’ maga Irójit ignorálja, nyelvrontók[na]k szidalmazza. Elkeseredésem melly itt hangzik, nem illet magamat. Soha én a’ nagy sereg javalltán nem kapkodtam, a’ keveseknek óhajtottam^* tetszeni, ’s azt úgy nyertem-el, a’ hogy talán senki nem más – mert kit szeret Kis, kit szeret Virág és Berzsenyi inkább mint engemet? kinek jutott az a’ szerencse, a’ mi az elmúlt Decemb[erben] juta nékem, hogy nevemet az országló nép Gyűlésében olly férjfiú mint Gróf Desőffy Jósef elhangoztassa? ’s Recensenseim nem magasztalnak e agyon? De ki tekintheti bosszankodás nélkül, hogy Nagyjaink, azon felül hogy Literaturánkat semmivel nem segéllik, melly nekik szoros tisztjek volna, az Irók eránt nem is mutatnak figyelmet, megkülömböztetést. Ime a’ Pr[ónay] L[ászló] fija ’s a’ T[eleki] J[ózsef] veje erre is példátlan példát mutatott! Oh, érezze e’ két nagy árny a’ nyugalom’ országában, hogy a’ ki hozzájok olly szoros kötelékkel vala kötve, Berzsenyimet megtisztelvén, magát illy fényesen megtisztelte ’s az ő emlékezeteket megújította. Erezze ezt a’ két nagy árny, ’s érezvén feledje, hogy Nemzetünk ellen melly nekik olly szent vala, Berzeviczy Gergely barátom, ’s Batthy[ány] Vincze ’s ennek Recensense (Ann. Febr. 1812.) Superint. Bredeczky azon átkozott óhajtást teszik, hogy Nemzetünk szűnjön meg az a’ Nemzet lenni, melly eddig volt. Minél jobban tud valaki görögűl, annál gonoszabb hazafi! ezt kiáltá szíve’ fájdalmában eggy Római. Ezt kell nekünk is, hallván mit mond ez a’ három B betűs Magyar–Német.

Én a’ Mélt[óságos] Úrnak e’ szép cselekedetét úgy jövök meghálálni mint Író és mint Berzsenyimnek legforróbb barátja. Fogadja-el szíves tiszteletemet, ’s engedje tennem a’ kérést – ne szűnjön-meg gyúlasztani a’ hazafiúi tüzet, mellyre olly nagy szükség van,.

B[erzsenyi] engem soha nem látott. Még levelezésben sem állék vele, midőn 1808. Kisnél látám nyomtatás alá készített kézírásban Verseit, erántam vonszó hajlandóságának csalhatatlan bizonyságaival.^* A’ lyrai Poesisben Virág mellett ő a’ fejedelmünk. Versei most fognak nyomtattatni 14. Kis Pap 740 f teve öszve azoknak kiadásokra. Ki tett valaha ennyit Nagyjaink közzűl? A’ herczegi-menyű Festetics el nem fogadá a’ Rumi Monum[enta] Hung[arica] ajánlását azon fontos okból, mert igyekezetét nem segéllheti, sokat költvén már a’ M. Literaturára. Ha Nagyjaink akarták volna ’s akarnák most nem ott állanánk a’ hol vagyunk. A’ Zólyomi Fő Isp[án] megszóllította Kist, hogy a’ Horátz hátra való Epistolájit is fordítsa, ’s bíztatja, hogy a’ dicső fordítást Ő Exc. a’ pompásan fogja kiadni. Illy lépéseket tévén Nagyjaink, ’s megkülömböztetvén az értelmes Irókat a’ nyomorúltaktól, értvén hogy nem a’ Czinkéknek van igazok, kik bennünket vissza óhajtanának vinni, holott előre kell törekednünk, hanem azok[na]k a’ kik tudják hogy az emberi elme soha meg nem áll, hanem mindég progressióban vagyon, ’s hogy a’ szélesedő ideák a’ nyelvet is szélesítik, valaha végre megindúlunk mi is, holott eddig még eddig ugyan mindég készűlőben vagyunk. – Ismerem a’ Melt. Ur mívelt lelkét, hogy nem azok[na]k számokból való, a’ kik tompák ezt^* érteni, ’s ezt ömledező szívvel írni azért bátorkodtam. Maradok etc.