HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Berzsenyi Dánielnek
Széphalom, 1812. április 2.
Széphalom, April. 2d. 1812.

Kedves barátom!
Dátum nélkül érkező leveleddel eggyütt vevém a’ Helmeczi levelét, mellyben jelenti, hogy 14 nevendék Pap 740 ftot tett öszve a’ Te Verseidnek kinyomtattatására. Imhol neveik:
B. Barkóczy László 100 f.
Fejér Antal 50
Hering Ignácz 50
Kotró Pál 50
Zombori János 50
Fliszár György 50
Tatai János 50
Fábri Ignácz 40
Schwarz Jósef 50
Keller Gábor Cistercita 50
Szabó János Cistercita 50
Dér Engelbert Benedictinus 50
Guzmics Izidór Benedict[inus] 50
Vojvodics Mihály 50
740

Az utolsó Horváth Országi fi, ’s Magyarúl még nem tud jól. Kértem Helmeczit, hogy ezt az utolsót, azért hogy érzi hogy a’ Horvát is Magyar, képemben csókolja-meg, ’s mind a’ tizennégynek mondja, hogy cselekedeteknek egész becsét ismerem.*
becsét <érdemlem> ismerem
Képedet a’ könyv elébe Siskovics Jósef Ur, Helmeczinek tanítványa, fogja metszetni rézbe. – Edes barátom, érted mint örvendek mind néked, mind a’ Hazának, hogy Verseid valaha kibocsátathatnak. Ha szabad kérni valamit, bízzd Helmeczire azon gondokat, hogy a’ Betűrakó’ hibájit ő corrigálgassa. Poetai Munkákat Poetának kell corrigálni (die Correctur besorgen), ’s Helmeczi gondos Philologus is.
Prónaynak is megköszönöm a’ mit Veled teve: de bizony meg a’ széplelkű Sárközynek is azt a’ csókot, mellyet az én kedves Berzsenyim nem vehete hidegen. A’ Sárközy barátságának érzése engem oda szédít, hogy azt higyjem, hogy valamikor Téged lát, engem is lát.
Helmeczire bíztam, hogy ejtse úgy a’ dolgot hogy a’ Te verseid és a’ Daykáéi eggy formatumban jöhessenek ki. Kedves volna nekem a’ két legédesebb Magyar Költő munkájit eggy formában látnom, mintha testvérekéi volnának.
Desőffyhez írt régibb Epistolámat nem közölhetem Veled most, mert elvivé Vida. Meg van ugyan nálam párja, de későbbi igazításaim nélkül. – A’ Prónay Sándor testvérének Simonnak felesége az angyali alakú ’s angyali lelkű Hirgeist Nini. Ehhez nem írtam Epistolát, hanem Sonettet; lehetetlen hogy azt nem közlöttem volna Veled, ’s talán Te tévedsz meg, azt hívén, hogy a’ Sonetten kivűl Epistolát is írtam. Pászthory Sándor Referendárius volt Jósef alatt, ’s Referens a’ Tudományok dolgában, mellynek Commissiójában az ifjabb Swieten, a’ Minister, præsideált. Soha sem láttam nagyobb és készűltebb lelkű, minden bolondságtól inkább szabad Magyart. Seneca volt Breviáriuma. Gyanúba vétetvén II. Leop[old] alatt, kinek Diætáján ő vitte az Udvar részéről a’ tollat, mintha inkább hajlott volna a’ Nemzethez mint ahhoz a’ kinek dolgait vitte, Fiumei Gubernátorrá tétetett óhajtása ellen. Veje lett néki mostani Kir. Tábl. Assessor Szőgyéni Sigmond barátom.
Baranyi Gábor Papistává lett ember fija volt, ’s a’ mint maga szerette mondogatni, ő is azzá tétettettetett. Rettenetes ember, mint a’ Homér bajnokjai: de jó, de nemes, de tántoríthatatlan, de bátor a’ vakmerőségig. Erről eggyszer szóllék a Hazai Tudósít[ások] leveleiben 1806 vagy 07. de a’ Censor sokat kitörlött.
Horvát István, a’ mint Vitkovicsnak maga Miller, ’a Széchényiano-Regnicoláris B[iblio]theca eddig való B[iblio]thecáriusa mondá, ezen B[iblio]thecának Custosává az az B[iblio]thecariusává neveztetett-ki a’ Palatinus által, Miller a’ Museum Directorává tétettvén.
Azt kérded, hogy gyermekeimet mint szándékozom nevelni a’ Religióban. – Ezt a’ nagy kérdést én sem hozhattam még egészen tisztára. Lyányaim Pápisták, fiam Kalvinista: ez gatyát ’s nadrágot hord, amazok szoknyát. (Érted e ezt?) – Sem ennek sem amazoknak nem fogom megengedni, hogy kis korokban a’ Vallás dolgait feszegessék. Menjenek a’ járt úton. Csak arra fogok vígyázni, hogy a’ Vallás’ tanúlása sok idejeket el ne lopja, el ne ölje; tanúlják Vallásoknak*
tanúlják <.> Vallásoknak
historiáját, mint históriát, kételkedés nélkűl is, de rettegés nélkűl is. Religion des Herzens werde ich ihnen in hohem Grade beybringen, ’s mivel ember az Istent nem ismerheti, azt tanúlják tőlem, hogy a’ tökéleteségeknek Inbegriffje az a’ mi Isten. Igy neveltetvén, nabunt sine cortice.
Vedd elő Horátzot ’s olvassd-el elmelkedve ezt: Septimius, Claudi, nimirum intelligit unus; jegyezzd-meg, hogy ajánl, hogy bőv beszédbe veszti-el magát, és még is alig szóll valamit Ajánlottjának magasztalására, holott a’ mostani Ajánlók agyon magasztalnák a’ kit ajánlanak, ’s elmélkedjél az itt menő Hexametereknek structúrájokon. Szeretném, ha valaki, a’ ki lelkesen öszve ismerkedett Horátznak felix negligentiájával, ellenséges leselkedéssel lesné-ki hol imitáltam szerencsésen ezt a’ negligentiát, hol nem, és mondaná ki ítéletét szabadon, nem hogy dicséretet vagy gáncsot halljak, hanem hogy tanítást. Scilicet, nimirum, rogat, prece cogit. Sok ember, ha nem tudná, hogy így Horátz szóllott, azt mondaná, hogy eggy nyavalyás, ’s sütésekkel teljes verset kovácsoló Poetácska munkáját olvassa. Te és én bizonyosan nem így itélünk. Élj szerencsésen, kedves barátom, megtisztelt barátom!

Gróf Desőffy Jósefhez,
1802 Sáros, 05 és 7. Zemplény, 11. Szabolcs V[árme]gyék Követjekhez.
40dik születése napján, Febr. 13. 1812.

Horvát, a’ ki neked levelem’ bényújtja, hogy őtet
Nálad ajánljam, ugyan nem kéri, de még is ajánlom.
Nem mivel e’ nélkül hozzád nem juthat: hanem hogy
Mind neki kedves, az én karomon fellépni teelődbe,
Mind nekem az, titeket, szeretett Nagyok! öszve csatolni
’S e’ munkát másnak, ’s a’ történetnek irígylem.
Néked, néki, nekeM azon oltár’ lángja lobog fényt a’ Penthemimeris itt
Pályánk’ szép koszorúja felé, de külömbözik útunk megszenvedi
És az határ, mellyen túl hágni nem enged Apollon. a’ rövid syllabát:
Én hátúl maradék: te korán legelőlre haladtál. Omnia vincit amOR,
Lustrumaid közzűl ma telik még nyolczadik, és ím et nos cedamus amori.
Már negyed ízben űlsz, nagy Képviselője Megyédnek,
A’ Haza’ Nagyjai köztt, tisztelve, csudálva, szeretve,
Mint nem senki. ’S az én nevem itten az országló Nép Országló nép – Populus
Gyűlésében zenge ajakidról! a’ TE ajakidról! late rex. Virgil.
Oh nem várt ragyogás! oh kedves zengzet! ez eggy fény,
És egyedűl ez az, a’ mellyért ha szabad vala vágynom,
Vágytam volna; – kevély lelkem pulya díszre nem ásít.
Ám ha szeretsz, ’s ha barátodnak kérésire hajlasz,
Nyelvünk VARROját te se késs kebeledbe fogadni,
’S hogy lelkes, hogy erős, hogy nyájas társat ölelsz, hidd

NINIHEZ.
midőn a’ Margitszigetén 1800. Júl. 30d. öt eszt[en]dő múlva azután hogy 12 esz[ten]dős korában láttam volt először, ismét meglátám.

Szompolygva tértem félre. A’ gyermeket,
Mondám, szabad volt akkor még szeretni.
Tekintsd hajad’, ’s lássd ím e’ kecseket;
Mernéd a’ felvirúltat most illetni?

Öt kínban-töltött év orczád’ neked
Gyakor redőkkel el tudá fedetni,
Ninon talált több égő szíveket,
Kik néki,*
<értte> néki Az áth. szó fölé írva.
mint te, vágytanak tetszhetni.

’S kilép a’ parton.*
<’S kikölt a’ parton> ’S kilép a’ parton.
Lelke’ fájdalmában
Ájúlva dől el bátyja’ hív karjában,
’S lélegzést a’ szép melly alig veszen.

Él! él! felpillant! társaim’ sorában
Engem keres-fel! Nínymmé leszen,
’S e’ hív, e’ szent csók Istenné teszen.