Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Edes Uram Öcsém! Engedelmet hogy ezt a’ Maculatúrát levelem mellé rekesztem. Nagy kín lesz elolvasni, ’s bár megérdemelje a’ fáradságot, de nincs patientiám többször leírni, minekutána 4, 5 helyre már leírtam. Kis unszol illyen schémájú versek’ írására, ’s minekutána még ez literaturánkban egészen ismeretlen virág, reá magamnak is van kedvem, noha marhai fáradságba kerűl, a’ mit senki sem ért Uram Öcsémnél jobban. Elmésen bohóskodni felette nem könnyű neme a’ Bölcseségnek ’s eggyik neme^* a’ legkomolyabbnak. ’S a’ mi lourd Bölcseink ezt vagy illetlennek fogják ítélni koromhoz, vagy nem lelik-fel^* benne az elmének ’s frivolitásnak elég sailliját. A’ Csokonay Crimen Raptusa igen is hogy hangosbb röhögést indíthat. De én ollyat nem írnék, ha ömlene is versem.

Uram Öcsém eltiltott hogy eggy közös dolgunkat ki ne hirdessem ’s Uram Öcsémnek ’s eggy valakinek másnak bajt ne csináljak. Sem szóval, sem írva nem szollottam^* `s nem fogok. De rajta, rajta édes Uram Öcsém. Eljen az alkalmatossággal. Fronte capillata est, post est Occasio calva!!! – A’ Chitone magyarázatját örűlve, csudálva, olvastam.

Én az Uram Öcsém leveleit mindég szokatlan gyönyörrel olvasom, mert tanúlok is belőle, ’s hadd valljam-meg Compliment gyanúja nélkül, hogy én Literaturánkra nézve senkitől sem várok többet mint Szemerétől és Kölcseytől. Uram Öcsém ifjabb és elkészűltebb, több solida tanúlása van, ’s több poetai szikrát kapott. Nyelve mind a’ kettőnek igen szép, ’s mind a’ ketten érzik a’ mit az a’ profanum volgus nem ért. Félek, hogy az én igen kedves Szemerém desperálni fog Poeta lehetni ’s a’ nehéz úttól elfordúl, ’s csak Grammaticus marad in sensu latiori. Az Uram Öcsém Sonettjei, mellyeket én ugyan elégetni soha, soha! nem fogok, ’s a’ minapi Matthissoni dal olly gyönyörü virágokat ígérnek, a’ millyeket Literatúránk soha nem látott.^* Bánom hogy utánam nem fogja hozhatni a’ Posta az Orcusba. Az Ixion köve alatt is könnyebbűlést fognék érzeni, ha őket láthatnám. Ki írt 21 esztendős korában illyeket? ki tudott annyit? Ohajtanám hogy Uram Öcsém érezze, melly szerencsémet lelem én abban hogy mi barátok vagyunk. Kedves az nekem, mikor az Uram Öcsém ítéletét hallom verseimről, még ha nem hízelkedők is. Utolsó Sonettómban látom én hogy holminek másképen kellene állani. Elolvastam a’ Vitk[ovics]. Epigr[ammája]. felől írt de kivont ítéletet. Azokat én nem kedvellem, kivált azokat a’ mocskosokat. A’ meztelenség csak akkor szép mikor tiszta emberiség, nem mikor vadság. Hány ívig halada Ur[am]. Öcs[ém]?