[Debrecen, 1812. febr. 26.]
Tekintetes Kazinczy Ferencz Úrnak
Kölcsey Ferencz alázatos tiszteletét!
Kállaimnak leveléért küldék postára, az el nem érkezett, ’s az Edes Uram Bátyámét kapám helyette. Ennek érkezését előre nem tudtam, ’s annál becsesebb előttem, mivel amabban lett csalódásomért is vígasztal. Épen ma kellett az én utolsó levelemnek is Uram Bátyámhoz érkezni, mellyben a’ szép régiségröl félelemmel együtt adék reményt. Azt nálamnál senki jobban nem óhajtja,
*óhatja [th. emend.]
hogy a’ dolog jó véget érjen.
Minekelőtte a’ chitone-rol poëtico-philologico-criticus commentariust írjak, nem állhatom-meg, hogy a’ közlött szépségekröl ne szólljak. a’ Kötés’ napja Edes Uram Bátyám szép, édes, és romantisch! En azt hiszem, hogy fájlalnúnk kell nyelvünkben a’ Reimnak szük voltát, mert nem boldogság-e csak Szép Sonneteket is írhatni? A’ szóban forgó Sonettónak ezen Reimai megpirúlva és rám simúlva a’ Grammaticai hasonlatosság miatt nem olly kedvesek a’ fülnek mint csak a’ Négyesek’ férjfiúi Reimaik is, mellyek bár hasonlóúl párosodjanak, még is gratiájikbol nem vesztenek. Még egyet vagyok merész mondani, tudván hogy az, nehezteléssel nem vétetik. Nekem úgy tetszett, hogy az utólsó hármas első sorában a’ fordúlás:
’S még bájosbb
*bajosbb [th. emend.]
hang volt stbb.
nem olly mértékben elragadó folyamatu, mint ama’ szép felebb:
Dallott; elfogva alakján, stbb.
De mit nem ér csak az utólsó, gyönyörűen selyp sor is?
Ezt nyögte az édes lyány, Tiéd! Tiéd!
Edes Uram Bátyámnak Sonettóji az enyémeknek mindég halált szereztenek. Ötöt írék életemben ’s már régen nincs
*nincs <annak>
egyetlen-egy is, ’s leszen-e valaha egy? azt nem szabad reménylenem itt, hol Egmontot is csak ritkán engedik olvasnom a’ szentségtelen Világnak únalmai.
A’ Görög módon szabad distichonért méltóztassék Uram Bátyám elfogadni, csekély jutalmúl, forró köszönetemet. A’ gondolat, ebben példát adni, Istenségtöl fuvaltatott. Ez a’ versben bájoló negligentiát, pongyolaságot szerez, mellyet nem hasonlíthatok jobban, mintha a’ leomló hajú, oldott övű Charishoz hasonlítom. De ohajthatni, hogy mind azoknak kik ezt követni fogják eszekbe jusson, hogy másképen van az E[des]. U[ram]. Bátyám’
*Batyám' [th. emend.]
Epigrammjában általvíve a’ gondolat, másképen Archilochosnak ezen soraiban:
τοίους γάρ κατά κύμα πολυφλοίσβοιο ϑαλάσσης
έκλύσεν’ οίδαλέους δ’ άμφ’ όδύνηισ’ έχομεν
πνεύμονας, άλλά ϑεοί γάρ άνηκέστοισι κακοίσιν,
ώφίλ’, έπί κρατερήν τλημοσύνην έϑεσαν
φάρμακον – –
nem tudom igazam van-e ha azt mondom, hogy itt az általvitelek nem nagyon kecsesek. Igy, mint Edes Uram Bátyám nálamnál régebben tudja, nem sok görögök tettek. Mimnermosnak általvitelei szebbek
’Ηέλιος μέν γάρ πόνον έλλαχεν ήματα πάντα,
ού δέ κοτ’ άμπαυοις γίγεται ούδεμία
ίπποισίν τε καί αύτώι έπεί ροδοδάκτυλος ’Ηώς
’Ωκεανόν &c – –
stbb. mellyeket csak azért írtam ide, hogy ezen dologról való gondolataimat Uram Bátyámmal láttassam, mert kiket szeretünk, azoktol az ismertt dolgokat is örömmel halljuk, ’s nekem méltoztatik E[des]. U[ram]. Bátyám megengedni, hogy valamennyire szerettetni hidjem magamat.
Illy szép manieru Epigrammákat mint ezen három, miolta Göthét és Matthissont ismerem, akartam én is írni, de illy nyomorúlt lakot és illy porlepte pulpitust mint ez enyém a’ Genius nem szeret;
*<Vitkovicsnak epigrammáji, ha jól emlékezem inkább Martialis' modján mennek.>
Félek hogy szép studiumimtol sok időre búcsút kell vennem, mert én sem télben a’ Tavaszról, sem a’ Bastilleban a’ szabadságrol, mint Rousseau, nem tudnék írni.
Ideje, hogy Edes Uram Bátyámnak parancsolatját teljesítsem, ’s a’ Chitonet megmagyarázzam. En ugyan, soha sem gondoltam, hogy ezen szóval valakinek valaha bajt okozhatok. Sokkal ez elött bizonyos verseimet corrigalván a’ Holdnak kitételére három syllabájú szóra volt szükségem, ’s így tettem a’ Luna vagy Phoibe helyett Chitonét, ’s azolta Iambeionokban éltem vele a’ szónak alkalmatos voltáért.
Χιτών, mint tudjuk, annyit teszen mint tunica, χιτώνιον, mint tunica muliebris. Azt beszéllik, hogy a’ szerencsésen szűlt asszonyok ruhájikat Diánánnak szentelték:
Quae laborantis
*laborantes [emend.]
utero puellas
Ter vocata audis
*audit [emend.]
– –,
’S ezen szenteléstöl neveztetett volna a’ Diva triformis χιτωνη vagy χιτώνιη (quasi tunicata) névvel. Ha ez így van is, lehetett még is a’ holdat Chitonenak mondani, mert bár Hesiodus a’ Theogoniaban a’ hármas Istennét
Tergeminam Hecaten, tria virginis ora Dianae
megkülömbözteti is, de mind Plutarchusnál (Sympos. 3. ult) mind a’ Deák poetáknál a’ három úgy öszve van zavarva, hogy a’ nevek és epithetonok vegyítve adattatnak. Ezt bizonyítja számtalanok között Horatius, ki a’ nem sokkal az előtt Silvarum potens Diana névvel szóllítotthoz így énekel:
Rite maturos aperire partus
Lenis Ilithyja tuere matres,
Sive tu Lucina probas vocari
Seu Genitalis.
Ki nem tudja pedig azt, hogy a’ Silvarum potens homlokán két szarvú holddal festetik?
Azonban ez a’kor nékem eszemben sem vala. En Chitonenak nevezém az Istennét azon mód szerént melly őtet ίοχέαιρα ’s τοξότης névvel illeté, ’s auctoritásom a’ Siciliai Epicharmosnak azon sora:
καί τό της χιτώνιης ηύλησατο τίς μοί μέλος,
hol a’ χιτώνιη alatt Diana vagy Phoebe értetik.
Ohajtom, hogy meg ne únta légyen Edes Uram Bátyám túdós levelemet, ’s ajánlom magamat becses gratiájába.
Debreczen. Februar.’ 26dik. 1812.