[Debrecen, 1812. febr. 19.]
Tekintetes Kazinczy Ferencz Urnak
Kölcsey Ferencz alázatos tiszteletét!
Edes Uram Bátyám!
*Batyám! [th. emend.]
vettem a’ tüzzel írtt levelet. Egy szerencse tehát, mellyet én is megérheték, hogy dobogó szívvel fog válaszom felbontatni! De csak hogy én megcsalva nem vagyok, már azt gondolám, hogy a’ remény mellyet négy évek olta kergetek, füstbe ment, és ez gonosz csapás volt volna. Vígan Edes Uram Bátyám,
plenis antennis megyünk a’ part felé! – De még oda nem jutánk, még minden rettentésivel reánk illik Darvasnak sora
– hajnal hasad, de meg nem vírradtt még.
Hogy én erröl semmit senkinek nem szóllok, az a’ dolog’ természetéböl foly. Régolta tudom azt én is milly sárkány örzi Debreczennek kincseit, azt pedig csak egyedűl én tudom és az én Complexem, mint juthattam én azokhoz. Mert azt képzelheti Edes Uram Bátyám, hogy azon Sárkányt Psychének minden szerei sem altathatnák-el, és (mirabile dictu!) az arany sem vakíthatná-meg. Itt nekem kell Edes Uram Bátyámat hallgatásra kérnem, nem mostanra, hanem a’ jövendőre nézve. Lehet, hogy midőn az Apographon már kézben lenne is, a’ hallgatás fel nem bontathatnék, ’s mindenek elött kéntelen vagyok kikötni, hogy fel ne is bontassék addig, mig én jelt nem adhatok. Nem titkos czél, vagy Eigensinn dictálja ezt, hanem egy embernek nyúgalma kívánja, és azon embernek nyúgalma, kinek ezen szerencsét mind ketten köszönhetjük. – Egyéberánt még most minden jól megyen, de mikor kaphatja-meg Uram Bátyám az óhajtottat, és ha megkaphatja-e egészen? arra bizonnyal nem felelek. A’ felebbiekböl gyaníthatja Edes Uram Bátyám, hogy a’ tudva levő Ms. én nálam nagy titokban lappang, több mint hatszáz paginat hírtelen le nem írhatni, ’s nem tudom melly szempillantatban leszen elkerűlhetetlen szükség azt előbbi helyére visszatetetni, és ha egyszer visszatetetik – – – ! Nekem ugyan azon esetre is kínézéseim ’s erös reményem van, ’s Edes Uram Bátyám áldozzék Lárjainak boldog jövendőért.
Ezeket elég homályoson hordám-elő, de felvilágosításokkal még darab ideig adós maradok. Ezen egész történetet, ha szerencse szolgál, az apographummal együtt adom által Uram Bátyámnak levelemben, vagy (a’ mit forróan óhajtok) élő szóval. Edes Uram Bátyámnak megnyugtatására elég az, a’ mit a’ mondattakbol is gyaníthat, hogy a’ munka foly.
Végzem levelemet, még is hogy más újságoktol is egészen üresen ne índuljon-el azt írom, hogy itt a’ Theatrum’ egyik játszója meghalván, ezt írták Epitaphiuma’ első sorában
Itt fekszik a’ Magyar Roscius(!)
juthat édes Uram Bátyámnak eszébe, hogy Csokonainak Deszkájára is illyen formát írtak volt – hic jacent Ovid. Virg. Horat. – & – Kell-e ezután a’ Magyar Litteratura’ kedvellőjinek Schakespearnak Monumentumát irígyleniek a’ Westmünsterben? –
Ajánlom magamat e[des]. Uram Bátyám’ gratiájába
Debreczen. Februar. 19d. 1812.