Tiszelt férjfiú!
Régolta ohajtom leveledet ’s gyanakszom, hogy Juliusi levelemet nem vetted, vagy pedig váloszod hozzám nem júthatott. Mint vagy? mint van szerelmes Grófnéd ’s kedves EMILED? – Én, ámbár el vagyok temetve, Títeket nem felejthetlek, írok noha bajaimnál ’s erántod való tiszteletemnél egyebet írni nem tudok.
Ugy vagyon, nem elég hogy a’ Martiusi Patens és a’ Juliusi jégeső tiz esztendei iparkodasomat elseperték, még az én vén házom is féligre le dűlt, úgy hogy Feleségemmel, gyermekeimmel egy szobába kellett zárkoznom, melly engem minden írástól és olvasástól meg fosztott és ezen fatalis esztendőmben nyakra főre új házat kellett építenem, melly ámbár csak négy szobákból és egy konyhából áll, még is olly sok pénzbe és gondba kerűlt, hogy ezen bolond esztendőnek nyomai az én humoromban tartósok lesznek. Novemberben meg holt egy magtalan sogor asszonyom Sopronyban ’s ez testált a’ felesegemnek mintegy 15 ezeret jó pénzben, de olly conditióval hogy azt fel ne vehesse, hanem csak kamatját húzza. Ezen gyalázatos kárt egy impostor sógorom cselekedte, ki nékem hálaadással tartozott ’s igy fizetett! Nem akarta tudniillik, hogy pénzem legyen, mert félt hogy nála lévő jószágomat ki fognám tőle váltani. A’ mult héten vettem egy pár lovat négy ezer forinton, egy igen kedves barátomtól ’s nevemet viselő rokonomtól ’s mast látom hogy az eggyik ló kehes és sánta. Ezzel az emberrel én eggyütt nevelkedtem ’s öt esztendeig egy ágyban háltam, legjobb barátomnak hittem, vele sok jót tettem ’s így fizetett! A’ sorsnak csapásai meg szomorítottak, de az illy s több e’féle emberi gonoszságok egész lelkemben meg háborítottak. Bolond vagyok hogy Néked illyeket írok! De a’ panasz enyhít ’s kinek panaszolkodjam inkább mint Néked?
Miólta értésemre esett hogy Kis Istvánhoz nem bizhatom, több ízben is írtam Szemerének és Horvátnak, hogy értekezzenek valamelly typographussal ’s adják tudtomra, mennyi pénz leszen szükséges gyüjteménykém kiadására, hogy én a’ pénzt jókor elkészíthessem ’s nékiek meg küldhessem, vagy ha magam mehetek, tudjam mennyit kelljen vinnem; de mind eddig egyéb választ nem kaptam tőlek mint azt, hogy verseim már Censor-kézben vagynak. Meg nem foghatom, miért tagadják meg ezen kérésemet, holott azt nékem tudni igen szükséges, mert a’ kiadáshoz meg kívántató kölcségekről semmi ideám nem lévén, igen félek olly messze bolondjába utazni. De már mast akár írnak akár nem, a’ tavaszra bizonyosan megyek, a’ mint hogy ezen szánúttal is bizonyosan el mentem volna, ha a’ lovakkal olly porúl nem jártam volna.
Engedelmet, tiszteletre méltó Férjfiu, ezen igen üres, igen múšátlan sorokért! A’ zavarosból tisztát nem meríthettem. Vedd jó neven a’ mit adhatok! Irj Te, kérlek! Leveleid életemnek szükségeivé váltak. Élj hazádnak és kedves Emílednek!
Mikla, 5a Febr. 1812.
Beršenyi Dán[iel] mpr.