Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Uram Öcsémnek Januárius közepén írt ’s ma érkezett levelére nem lehet nekem csendes vérrel felelnem, mert a’ levél olly tűzbe hozott, hogy testemben eggy artéria sincs melly tüzesen ne ütne. Eggy szép remény terjed-el előttem, látom ragyogását, ’s annyira óhajtok hozzá eljutni, hogy elcsüggednek minden kinézéseim, mint ezt akkor tapasztaljuk, midőn valamit igen hevesen óhajtunk. – In medias res! édes Uram Öcsém! hadd adjam-elő kérésemet: A’ Debreczeni régi Agendárius Uram Öcsémnek kezében van, úgy írja, és lemásolhatja. Ne szólljon senkinek semmit, ne is tudassa senkivel hogy mit csinál vele, de írassa-le, írja-le, ’s conferálja betűröl betűre, ’s engedje nekem azt a’ nagy szerencsét, hogy ezt M[agyar]. Régiségeimnek második Kötetében kiadhassam. A’ Debreczeni kislelkűség ezt annyira féltette, hogy eggyszernél többször belé nem tekinthettem. Irtam Cancell[arius]. Gróf Telekinek, hogy mivel tőlem őrzik, írassa-le a’ Cancellárius tulajdon magának, ’s engedje nékem, hogy az övéből leíratthassam, de a’ Cancellárius Debrecentől távol van, ’s a’ Debreczeniség ezt még a’ Cancelláriusnak is irígylette. Azt hitték hogy nagy fényben tartják magokat ha párját nem engedik vétetni, és e’ miatt Vendégeket lát Bibliothecájok, ’s tudakoló leveleket, Instantiákat kapnak. Mert eggy Révainak, eggy Telekinek kéréseikkel sem gondolni – az ám az igazi nagyság! Édes Uram Öcsém, ha valaha valamit tett ’s teszen kedvemért, teljesítse ezt a’ kérést, ’s hogy teljesíthesse, ne szólljon senkinek semmit. Tudom én mibe kerül eggy elég vastag Manuscriptumot copizálni, kivált eggy Agendáriust: de barátját kötelezi-le Uram Öcsém, ’s eggy becses Régiséget ád a’ Magyar Philologia barátjainak kezekbe, ’s nékem alkalmat, nevemet a’ maradék előtt emlékezetben tartani, mellyet jó és eszes ember hidegen nem nézhet. Hogy Uram Öcsémnek barátságát becsűlni tudni fogom, ’s hogy háládatlan nem leszek, azt Uram Öcsémnek mondja-meg szíve, ’s nem az én tollam. Nyughatatlan leszek a’ válasz vételéig, azért kérem Uram Öcsémet, méltóztassék első postával tudósítani, lesz e valami belőle, lehet e valami^* belőle. Ha gondos és eszes Scriptort talál Uram Öcsém a’ lemásolásra, ígérjen neki 100 ftot munkájáért, de nem új bancóban, hanem az öt nappal ezelőtt cassált bancók valutájában. Ha gazdag volnék, újban sem sajnálnék értte százat. De most nem tudom, kitől telik sok.

Az Uram Öcsém levelében lévő mustra igen jó, de szeretném ha feketébb tintával volna írva, ez sok helytt kétséget támaszt, ’s szeretném, ha az Apographon eggy sorba annyit venne-fel, mennyi az Originálban áll.

Sinai ezen MS. elébe egynehány sort írt tulajdon kezével. Ne felejtse-el Uram Öcsém annak is párját vétetni.

Iterum iterumque kérem Uram Öcsémet, tudósítson első postával, lesz e valami kérésem teljesítéséből? ’s lehet e? ’s mikor kapom-meg?

Virág nem ebből ada-ki Predikatziókat, hanem Telegdiből. Ez a’ Debreczeni MS. anecdoton.

Ma pecsétlem-el a’ Dayka Versei elibe teendő Praefatiót, az az Daykának életét. Előbbi leveléből Uram Öcsémnek azt gyaníthatom hogy Daykának ezen biographiáját Pesti Triászomnál látta. Most négy Scholiont vetettem azon § alá, hol a’ Neologismusok felől szóllottam, mellyeket szerettem volna Uram Öcsémmel látatni, mert én tudom, hogy Uram Öcsém mit használhat az illyekben.

Holnapután indúl innen eggy szekér Semlyénbe, ’s az Anyám eggy hét múlva feljő. Reménylem akkor venni fogom a’ Prof. Szombathy levelét a’ Semlyéni Paptól, ’s ha látom hogy Prof. Szombathy kap valamit a’ mit tudnia szükség, közleni fogom vele. Az eggy tanúlt ’s liberális gondolkozású ember; mécsét nem zárja véka alá.

Tudja e Uram Öcsém, hogy az én nevem a’ populus rex (Virgil) Gyűlésében zengett? – Igen is; Gróf Desőffy Jósef eggy Oratiót tarta a’ M[agyar]. nyelv’ dolgában ’s nevem az ő szájából zengett a’ Rendek előtt. Az én ambitióm rojtot, pántlikát etc. etc. soha sem nézett olly dolgoknak, mellyeken^* kapni kelljen: de azt eleitől fogva óhajtotta, hogy valaha Diaetai Követ lehessek, ’s ott egyenesség ’s bátorság által ragyoghassak. Azt hetedfél esztendei szenvedéseim elérni nem engedték; ’s íme legalább azt nyerték meg hogy laetari possim laudari a laudatissimo Viro.

A’ Zeno philosophiája nekem sem volt ’s lesz Philosophiám. De abban is van sok tisztelni való, ’s felette hasznos végig nézni a’ Philosophusoknak sokféle ’s egymással ellenkező opiniójikon. Mi nevetségesebb mint az Epicur Atomusainak öszvecsimbalkozások és a’ mit az ő Voluptása felől az őtet^* megérteni vagy nem tudó vagy nem akaró Bölcsek mondanak. És még is van e szebb tudomány mint a’ mit ő taníta a’ Voluptás felől? Én azt tartom, hogy ő az Atomusainak öszveragadásokban sem tanított mást, mint a’ Hylozoíták (illyen volt a’ Genezis első verseinek írója is, és őutána Mózes) tanítanak; az pedig nékem épen abban a’ gradusban nem bolondság mint a’ Kátét-tanítgató Bölcseknek nem látszik a’ Káté két első kérdése: „K. Miből? F. Semmiből! – Én a’ tudva való Epistolában sem arra kérem a’ megszóllított embert, hogy hagyja másnak a’ Zéno bölcseségét, ’s annak akarom magamat nézetni, a’ ki sírni nem szégyenel, mikor calamitást szenved és nem injuriát. – Képzelheti e Uram Öcsém hogy azt az Epistolát úgy fogadták hogy mind ezideig sem felelnek reá, ’s talán 4 rendbeli levelem, mellyekben tudakozom, ha kedvét leltem e vele, válasz nélkül hagyatik. Oda magyarázom a’ hallgatást, hogy valami van benne, a’ mi sért; de melly passage sért, nem értem. Talán a’ legutolsó sorok, hol a’ hitves’ szép szeme fordúl elő. Esküszöm hogy semmit sem tudok felőle, hogy az a’ szép szem a’ kiköltözés alatt titkos okokra nézve pislog vissza. Egyéb okát fel nem érem a’ hallgatásnak. E’ sorokat pedig azért vetettem oda, hogy a’ versezetnek a’ végén point vagy lumière^* legyen.

Jan 31dik eggy Epitre-t írtam. francziáúl nevezem az Epistolát mert franczia gustus van benne. Közlöm, szokásom szerént.

Választ első postával, édes Uram Öcsém, választ! Nyugtalanúl fogom azt várni.^*