Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Jún. 18dikán én eggy szép kis fiú’ atyja levék, kit, mivel már eggyszer benne vagyok a’ szokatlan nevek adásában, Pataki Prof. Nagy Ferencz által más nap Marcus Aemilius Ferencz nevekre keresztelteték. Ajánlom őtet annak kegyességébe, a’ kit ő, ha ugyan élek, példájává tenni, tisztelni és szeretni fog. Szeretnék a’ történetek’ könyveibe belé pillantani, kedves barátom, ’s látni, hogy, ötvenkettedik évét élvén életemnek, nevelhetem e addig, a’ meddig kellene, hogy sine cortice úszhasson. Dicsekedés nélkül mondom, sőt dicsekedve, – mert mivel dicsekedhetném inkább? – hogy én jó atya vagyok, és így azzal hízelkedem magamnak, hogy gyermekeimet jól fogom nevelni. Mesterkélni nem fogok, sem vaktában nem követem a’ tanítást és példát; fejemet fogom inkább mint a’ példákat követni; noha a’ tanács sem rossz, ’s azt nekem Rousseau és Herder bőven adhatnak. Különös, hogy Rousseau a’ maga sur l’Education nevű munkáját ’s Herder – a’ mint ugyan gyanítom – épen a’ Rousseau’ munkáját tartván szeme előtt, az eggyik fiát Emílnek nevezték. Huszonöt eszt[endeje] lesz, hogy a’ R[ousseau] Emíljét először olvastam, ’s már akkor szálla-meg az a’ phantasia, hogy ha valaha fiam lesz, Emíl legyen. Nem tudom, könyveid köztt van e olly kiadású Sallust, mellyben a’ Fragmentumok is megvannak. Ha van, vagy ha Somogyban kapsz ollyat – (a’ Szent Györgyi Gellérd’ magyar fordításában, Budán, 1811., meg vagyon az) – olvassd-meg, kérlek, azt az Oratiót, mellyet M. Aemilius Consul Sulla ellen tarta. „Estuc viris reliqui aliud, quam solvere injuriam aut mori per virtutem – (melly felséges kifejezés!) Szent Györgyi a’ solvere injuriam így fordítja: a’ törvénytelenségért bosszút állani (illy jeleivel annak, hogy Sz. nem értette mit mond Sallust, tele van az egész fordítás) – holott a’ mondás bizonyosan csak ezt teszi: végét szakasztani a’ bántattatásnak. Emori per virtutem annyi mint dicsőségesen veszni. Sz[ent Györ]gyi ezt igy teszi: vitézűl meghalni, ’s nem épen rossz, mert a’ vitézűl a’ virtust itt teheti, de ez a’ fordítás azt teheti, hogy fegyveres kézzel, melly a’ M. Aemilius’ rollájához illik, minthogy buzdító szó volt. De a’ per virtutem és az emori olly halált is jelenthet, a’ millyet Seneca és Thrasea Pætus ’s Cátó szenvedtek. Legalább nem meghalni-t kell vala tennie Sz[ent Györ]gyinek, hanem csak halni, hogy a’ kínos kimúlást fesse. – Csak nézzd, a’ felséges ember miként végzi beszédét: Mihi, quamquam per hoc summum imperium (a’ Consulságot érti) satis quæsitum erat nomini maiorum, dignitati, atque etiam præsidio; – melly szép így szóllani familiai ’s személyes fényünk felől, ’s nem tartani attól hogy bolond aristocratismussal vádoltathatunk – tamen non fuit consilium privatas opes facere; potiorque visa est periculosa libertas, quieto servitio. – Oh borúlj térdre, barátom, a’ nagy, a’ szent árny előtt, ’s jer köszönd-meg, hogy fiamat nevére kereszteltetém. ’S olvassd e’ mellé Csereyhez írt Epistolámat, ’s mosolyogj azokon, a’ kik engem nem értenek.

Jól esék, édes barátom, hogy fiam’ születését néked béjelenteni eddig halasztottam, mert tegnap Ujhelyben vevém Jún. 5dikén írt leveledet, ’s így arra is felelhetek; noha tudod hogy a’ levélírásban engem még az sem tehet restté, hogy most 35 xrt kell 8 xr helyett, sőt 4 helyett, fizetnem, melly valóban nehéz. Köszönöm a’ kedves tudósítást két Somogyi barátim felől. Csudálkozol a’ Kalvin’ tanítványainak, ezeknek a’ hideg valláshoz szokott embereknek, meleg szívűségeken. A’ megjegyzés felette elmés. De hiszen az én két barátom, a’ kit írsz, megtanúlta

Sibi res et non se rebus submittere.

Mind illyen az, édes barátom, a’ ki a’ megválasztottak között Megválasztatott; mert jók és gonoszok, ’s Isteneknek és embereknek fijai ott is vannak. – Valóban, édes barátom, nekem nagy szerencsém az, hogy a’ ki engem szeret, igazán szeret. De e’ részben, mondhatom, hogy ti csak azt cselekeszitek, a’ mit én tőletek érdemlek, mert én is épen így szeretlek benneteket. Mint szeret engem Kis és Berzsenyi, az én kedves Ikreim! Mint Virág, mint a’ három Pesti barátom, mint a’ kis Wesselényi ’s a’ két Cserey! mint Csehy! ’S mint viszont én őket. A’ megholtakról, Révairól ’s Daykáról bizonyságot tettem, hogy olly meleg szívvel szóllok mindég felőlök mintha élnének ’s olvashatnák a’ mit írtam. De ezeket nem csak szeretnem lehet, de kell is becsűlnöm, ’s így nem csuda, ha indúlatosan szeretem.

Vitkovicshoz írt Epistolám már ki van nyomtatva. Kérni fogom, hogy azt Neked küldje-meg. – E’ napokban vettem Szemerémtől a’ Horátz Epistolájit, mellyeket Kisünk olly szépen fordított, hogy én azt nem kételkedem Literaturánknak ez idei productumai között elsőnek nevezni. Pedig midőn ezt mondom, sokat mondok; mert alig volt még esztendő, melly szebb virágokat termesztett volna e’ mezőn. Illyen mingyárt a’ Virág Poemáji. Illyen de magno, maximo, maxississimo proximus intervallo a’ Sz[ent Györ]gyi Sallustja. Ha a’ Dayka Versei és a’ Berzsenyié ez idén megjelenhetnének, úgy^* ez a’ szörnyű szerencsétlenségekkel rettenetes esztendő Literatúránknak igen szép eszt[en]deje lenne.

Levelednek Grammaticai részét máskorra halasztom. Most a’ helyett inkább azt jelentem, hogy valamint a’ Te házad látszhatott egész eszt[en]dőben Ispitálynak, úgy az enyém valóban az volt. Gyermekeim, Eugénie és Thalie, Jan. olta Májusig olly makacs köhögésben voltak, hogy gyakorta arról gondolkodtam, hogy meg kellene ásatnom sírjaikat. Altalestek a’ veres himlőn is. Thaliemnak nincs többé baja, de azalatt míg Májusban és Júniusban Semlyénben (Biharban) múlaték, Dencsimet kilelte a’ hideg, és olly annyira elgyötrötte, hogy a’ szép alakú gyemeken, a’ gyönyörű folyamatú szemöldön kivül, alig van valami szép. Látnod kellene, mint űlök a’ gyermek’ ágya mellett olly igen belé tapadva, mintha 20 eszt. előtt a’ beteg Gyulayné, ’s 15 előtt a’ Prónayné ágya körűl űltem volna. Magának a’ szenvedésnek is vannak örömei. – Most Dencsi már gyógyúló félben van, most tehát azon nedvesedik-el szemem, mikor a’ vissza térő egésség’ jeleit ’s néha néha mosolygást látok képén. Ma Emíl, az anyja’ emlőjén függve, valami hangot ada. Nagy csend volt a’ szobában, Dencsi kávét ívott, orvosság és nem fölöstököm képében; mert én kávét nem engedek gyermekeimnek, ha ismét olly olcsó lesz is mint régen. A’ beteg és, kis öccsét, mint bábot, szerető gyermek nevetve monda: Emíl – beszéll – Papával. Öszve szoptam értte a’ gyermeket. A’ ki nem atya, nevetni fog rajtam. Hadd nevessen. Most épen a’ szobaleány’ karjain jő hozzám. Papa – schegény koldus – van ki, az az oda-ki, ’s viszi az alamizsnát. – Thalie olly köpczös, hogy sajnálom hogy nem fiú. Felette szép gyermek, és ez nem csak nekem az. A’ kis Marcust, mikor álmában grimaszokat metsz, nézegetem, ha ki fog e tőle telni valaha, hogy a’ quietum servitiumot gonoszabbnak lelje a’ periculosa libertasnál, ki fog e, hogy ezt mondja: emori per virtutem. Jobb idők jöhetnek reánk.

Elébb 3 leányom ’s úgy fiam lévén, 3 Grátzia és 1 Ámor származik tőlem.

Lássd belől a’ borítékot.^*