Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Harmadik leveledre felelek és mast sem ugy a’ mint a’ Te érdemed ’s az én szíves tiszteletem kívánná, hanem csak a’ mint lelkemnek bágyadtt allapotja engedheti. Ugyanis, ebben az egész tavaszban Lazarétum volt a’ házom, gyermekeim a’ Veresben (die Masern) majd eggy holnapig szenvedtek ’s végre magunk is a’ nyugtalan virrogatás miatt hideg lelésbe estünk. Ezek mellett a’ Martiusi Patens is nagy csapás volt nékem, olly csapás melly életemnek egész planumát eggy korig lerontotta ’s legkedvesbb törekedésemnek, kinézésemnek gátot vetett. Vas Vármegyei Jószagocskámat vissza váltani akarván csak nem minden marhámat pénzé tettem, ’s már indúlóban voltam midőn a’ Patens jött. Gondolhatod zavarodásomat! Nagy volt károm, de az mind semmi volna, csak czélomnak elvesztése, szívemet olly igen ne nyomná. Somogy nékem csak számkivetésnek helye, feloldhatatlan kötelek vonnak azon földhez melly az én szebb korom napjait látta. Le nem írhatom Néked kedvetlenségemet.

Legelső volt Sonetted melly az én fásúlt szívemet eggy kevessé electrizálta ’s belé szelídebb erzést öntvén, szememet meg nedvesíté. Nékem is vagynak illy képeim! Édes szerelem, édes^* Poesis, mi az ember nélkűletek! Te azt írod hogy még ifjú vagy. Köszönd ezeknek^* a’ kegyes Istenségeknek! Akkit ezek ugy kedvellnek mint Teged, az örök ifjúságat talált.

Költeménykémet igen szépen kereszteled. Te valóban jobban tudod mit írok én, mint magam. A’ Coda én előttem se szép se rút, csak szükségből használom néha. Az illy rímes verset én igen szeretnem; de azt bizonyosan látom, hogy erre a’ M. nyelv csaknem egészen alkalmatlan.

Kaposban eggyütt lévén Sárközyvel és Szokolayval, beszédünk tárgya – Hazánk és Kazinczy. – Melly könnyű az okosokkal alkudni. Melly igen ki tudtad Te a’ jó embereket keresni! Sárközy előszedte leveleidet mint valamelly szent ereklyéket ’s érdemeinek bizonyságait, én pedig Epigrammáiddal kedveskedtem néki. Teged minden tisztel, imád; de kivált a’ Kalvinistákat bálványozókká tetted. Tu es Pontifex tuor[um]! Ti bennetek igen szép búzgást és eggy lelkűséget látok. Honnét támad az eggy illy szabad ’s hideg vallásban?

Még eggy kis grammaticai felelettel is tartozom. – Orthographiai váloszod nem volt reám nezve meddő; de nem merítetted ki kérdéseimnek egész kerűletét, de nem is meríthetted, mert nem is érthetted. Te a’ Theorea’ fáklyájaval szoktál az Igazságok’ országába hágdosni, én pedig csak a’ mezítelen okosság’ mécsénél bukdolódom, hol a’ puszta szem néha a’ Phantomot gazdag ideának, az ideának leg kissebb elementumát, rendelt Systémának nézi. Mi különböző utakon járunk, de nem lehetetlen, hogy azok ugyan azon eggy resultatumhoz ne vezessenek.

Én ugy nézem hogy a’ magyar orthographia két igen különböző principiumokon oscillál tétováz: a’ Helyesség és Rövídség principiumain. A’ Helyesség principiuman épűlt orth[ographia] ez:

1^mo a’ betűkre nézve Comb, TánC, vagy Czomb, Táncz. A’ Rómaiak, nyelvök természete meg engedvén a’ C-ét, kétféleképpen is használták, s mi még eggynek is keveselljük! Mi rövídséget keresünk ott hol nincs, és a’ hol van elvetjük.

2^do CsábíTS, mert valóban a’ Cs és TS egészen különbözők

3^o Župp vagy Šupp, mert ZS szintolly kifogásokat^* szenved mint a’ TS.

4^o Az irásra nézve: Egygy, egygyel, aszszony, aszszonynyal, ravaszszal, makacscsal, malaczczal, dagálylyal, s. t. Mert ezeket így megrövídíteni: ggy, ssz, ccs, s. t. szintolly kifogásokat szenved mint a’ TS, és a’ Te regulád szerínt: ugyan azon betűknek, minden esetekben, ugyanazon hangokat kell jegyezni.

5^o Annyi, mennyi, honnyi, olly, melly, st. mert ezeknek hangjok bizonytalan, vagy legalább a’ különbség nem igen metsző a’ kemény l, n, és lágy ly, ny között, és mivel a lágy ly többnyire még csak végső betűinkbe csuszott bé.

6^o Mihelytt, köztt, közttem, érttem, akadtt, tévedtt st. mert a’ Te regulád szerínt, valahol a’ hangzás, egészen ellene nem kiált a’ gram[matikai] formák charact[er] jegyeinek, ott a’ forma[ti]okat kell követni.

A’ Rövídség principiumán épűlt orth[ographia] ez: TsábíTs, Tzomb TánTZ, eggy, eggyel, Asszony, Asszonnyal, ravasszal, makaccsal és makattsal, malacczal és malattzal, akadt, tévedt, mihelyt, közt, közte, értem, loco érettem, st.

Ez csupa hiba, de a’ rövídség menti, és ezt híven követni nem olly nagy hiba, mint ezen két igen különböző principiumokon oscillalni. Ezen principiumoknak öszvezavarása okozza leginkább orthographiánknak eggytelenségét^* ’s szakadásait, mert én azt hiszem hogy a’ többi különözések, többnyire nyelvünk bizonytalanságából szármoznak: tudgya, mondgya, rudgya, máktya, irva tökélletesen vagynak, de mondva nem; ugy szintén a’ tanétom tanéttom, taníttom, tanítom, melly, mely, melj, mej, mejj, mell, fellebb, föllebb, fellyebb, feljebb st. mind nem ide való kérdések.

„Az Iró nyelve nem dunai, nem Tiszai, hanem a’ magyar Schriftsprache” Igen. De mi a’ Schriftsprache? – Kétség kívűl nem egyéb mint a’ gramaticai Igazságnak, czílos Okosságnak és Izlésnek serpenyőjében felolvasztott elválosztott és destillalt magyar nyelv. Ennek hazája tehát a’ tanúlószoba, provinciáji pedig a’ Duna, Tisza, Erdély, s. t. Ezek közzűl akármellyikhez ragaszkodni az Igazság’, Okosság’ és Izlés’ világos parancsolatja nélkűl – Provincialismus.

A’ Grammaticanak egész oeconomiaját tehát, az Igazság, Okosság és Izlés vezeti. Az Igazság szab törvenyt, az Okosság és Izlés pedig Kifogásokat formálnak. Ezek néha eggyütt, néha felvaltva ’s^* eggyesleg munkálnak; néha az Igazságnak alája vetik magoknak,[!] néha pedig azt vetik magok alá; a’ hol az Igazság bizonyos törvényt nem szab, ott az Okosság és Izlés végez; a’ hol mind Igazság mind Okosság halgat, ott az Izles maga határoz; a’ hol pedig sem Igazság sem Izlés bizonyost nem lát, ott egyedűl az Okoság parancsol.

Még a’ visszaélés által igazlott grammaticai Igazságnak is alája veti magát kénytelenűl az Okosság és Izlés mikor az illy szavakat elfogadja: Keszkenő, Legyező, vastag, st. Magok ala vetik azonban a’ legvilágosabb Igazságat is igy: Nem könyű;^* nem könyv, hanem könny. A’ hol az Igazság bizonytalan, ott az Okosság és Izlés végez. Az Okosság igy: Nem Méh és Méh, hanem Méh és Méhe, az Izlés pedig igy: nem tanéttó, nem tanéto, nem taníttó, hanem tanító. A’ hol pedig sem az Igazság, sem az Izlés bizonyost nem talál, mint a’ bizonytalan mennyiségű hangokban, ott egyedűl az Okosság parancsol, melly egyebet nem parancsolhat, mint hogy a’ mi bizonytalan az anceps, mert a’ nyelvet könnyebbe és hajlekonyabbá tenni főgondja.

A’ Dunai szavaknak számkivetését az Igazság nem parancsolja, az Okosság ellenben sőt néha az Izlés is világosan tiltják. Minden két ertelmű szavaknak elhárítását, az Igazságnak essentialis megsértése nélkűl az Okosság parancsolja. Azon szavaknak változtatását, mellyeket én javallék, mind az Okosság mind az Izlés kívánjak: ez azért, hogy az eggy hangzást, amaz, hogy a’ két ertelmet kerűlje, ’s vagynak, mellyeknek valtoztatasát, Igazság Okosság Izlés egyeránt kívánják.

Én mind eddig csak igy gondolkodtam. Melly baj Somogyi^* Som furkóval Romai Sambucát vivni!! Te igen kémélve, igen indirecte vágsz. Ezzel engem igen meg sértesz. Én nem a’ Tí érdemitekről szollottam, hanem azon hibátokról, mellybe Títeket, szamtalan érdemeiteknek igen eleven érzése ejtett.