HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Berzsenyi Dánielnek
Széphalom, 1811. május 22–23.
Széphalom Májusnak 22d. 1811.

Edes barátom! Nem említem mikor vettem leveledet, ’s tudod hogy hallgatásodat épen azon mértékben érzem sajnosan, mint a’ hogy tisztelve szeretlek. Mint vagy? Mint van házad’ népe? ’s mit dolgozol? Én élek, az enyémek velem eggyütt jól vannak, ’s e’ holnapban, a’ mint azt utolsó levelemből értetted, verselek. Vedd itt Zrínyimet, melly az én mívem ugyan, de magának szavaival; vedd két legújabb Sonettómat is. Cserey felől talán írtam, hogy Májusnak 16d. az ő hatalmas szava tartóztatta vissza az Erdélyi Rendeket az eloszlástól. A’ Margitszigetei scéna olly bőven és világosan van magyarázva a’ Sonett által a’ hogy’ azt a’ versnek lehetett. Hirgeist Ferencz közöttünk vala kik Kufsteinból Munkácsra vitettettünk ’s a’ szigetben kitétettünk. Módját ejténk, hogy H[irgeist]nak atyja és húga Nini, most B. Prónay Simonné, hozzánk jöhessenek ’s eljöttek. Niny akkor 17 eszt[en]dős vala, de midőn 1795ben láttam, csak 12. – Vitkovicshoz az elmúlt postán küldém vissza hozzája-írt Episztolám’ próba árkusát. Ő azt Budán adja-ki, és épen eggy árkus. – Láttad e már Virágnak Poemák neve alatt írt verseit? Most recenseálom az Annálisok’ számára. Csudálom azt az embert. Horátzi darabjai mestermívek; az apró darabok mezei virágok, szín és illat nélkül, de úgy, hogy a’ szemnek még is tetszhetnek. – Élj szerencsésen. Ajánlom magamat becses barátságodba.

ZRINYI.

A’ Márs’ sisakjában gilicék költenek, (gerlicze. Zr. gilicé-nek írja)
’S ez jele, hogy Ő ’s Vénus eggyet értenek.
Én is életemet Mársnak dedicáltam,
De, nem tagadhatom, Vénust is szolgáltam;
A’ Hazámért
Júliámért
Sok nagy bajt próbáltam,
Vitézűl kiálltam.

Heában! kiálték: – úgy akarta Isten! –
Ne fuss én Violám! juttassad eszedben, Zr. verse, de változtatással.
Péneus leánya öltözött törsökben;
Mert kegyetlenségért Isten is kegyetlen.

Jaj, szerelmes Violám! ójad magadat!
Meg ne chipje hangya szép fejér lábadat, Zr. változtatás nélkül.
Ne szakassza szederj-in arany hajadat.
Állichd-meg, állichd-meg, kérlek, futásodat!

A’ Dráva partjai meghallák keservem,
’S eggyütt keseregték kínjaimat vélem, Az enyém.
Meddig futsz, kiáltám, te én szerelmesem?
Megállasz e, térded hogy megöleljem. (Echo) Nem!

Mint ama’ könnyű köd a’ forgó szél előt, Zr. igen igen szép verse. Sok okos
Violám úgy futott én szemeim előt, ezt nem csudálná. Én irígylem.
Mint hideg hó-harmat nap melege előt,
Mint für karvaly előt, mint árnyék nap előt.

Szerelmem eránt így süllyedvén kétségben,
Mit ér rugódozni, mondván, ösztön ellen? Enyém.
Rettenetes szablyámat vevém kezemben,
’S fölléptem a’ vitéz Márs nagy seregében.

Igazabb Isten ez; ’s megatta a’ szép bért,
Mivel nem kíméltem a’ mit tőlem ő kért, Enyém.
’S a’ csatákban magam’ kitettem ötvenért.
Ez szerzett nekem fényt ’s el nem halható hírt.

Pécs ’s az Eszéki-híd, ha szóllhatna, szóllna;
’S ha idegen társam meg nem gátolt volna Enyém.
Rosszabbúl lett volna a’ pogány eb’ dolga,
’S mondaná Irígység: Ez nem volt rossz szolga.

A’ Lengyel koronát ámbár felvehettem,
Mivel nemzetemet ’s hazámat szerettem, Enyém.
Kevélység ’s félelem nélkül, megvetettem.
Elég vala nékem, hogy meg érdemeltem.

Még eggy Isten nyújtá nekem adományát,
Ki mint Király bírja Pindus tartományát. Enyém
Följebb böcsűlöm én ennek ajándékát,
Mint, a’ mellyet hordok, Spanyolok’ barányát.

Aeneidost Máró írta tíz tél alat:
Én szép-atyám vitéz*
vitéz Sor fölötti betoldás.
tettét chak egy alat. Zr. Praefatiója. Prósában.
Nem hasomlítom én Máróhoz magamat
De én professióm versnél várt nagyobbat.

Az kit irtam, irtam czupa múlatságért
Jutalmat nem vártam, sem nem várok azért. Zr. Praef.
Irtam a’ mint tuttam. Ha gúnyolsz versemért,
Tökélletességre, gondold, hány dolog ért?

Én soha munkámat meg nem corrigáltam.
Hagytam a’ mint írni először találtam. Zr. Praef.
Néhol fabulákkal azt fel is czifráltam;
Követni Homérust ebben is próbáltam.

Idegen szók vannak keverve versemben,
Mert azt tenni nékem vagyon jó kedvemben. Zr. Praef.
Szegény a’ Magyar nyelv! ezt vettem eszemben.
Irj – és vélem lészesz eggyes értelemben.

Magyar! még egy munka marad reád tőlünk
Ezt tanítja neked: Van erőnk, nincs lölkünk. Enyém.
Kiholt a’ jámborság és a’ hűség bennünk.
Kövess engem, szeressd hazád’. Isten velünk.


Cserey Miklóshoz.

Szép a’ felduzzadt Áresz táborában
Dicső nagy tettek által fényleni,
Az ércz phalánxot bérepeszteni,
’S ha kell, elesni a’ vérengző csatában.

Szebb, oh szebb! a’ Nép’ Véneinek sorában
Hatalmas szózattal mennydörgeni,
A’ Honnt, az elnyomottat, védeni,
’S elfojtani a’ bűnt sarjadó korában.

Miklós! Erdélynek lelkes nagy Polgára!
Hazád isméri szent hűségedet,
’S tölgyággal kosszorúzza tettedet.

Szemem’ vakítja fényed’ szép sugára.
Nem fénylek én; ’s én azt – nem fájlalom.
A’ nagy világ énnékem Széphalom.


A’ MARGIT’-SZIGETÉN.
1800. Júl. 30d.

Szompolygva tértem félre. A’ gyermeket,
Mondám, szabad volt akkor még szeretni.
Tekintsd hajad’, ’s lássd ím e’ kecseket.
Mernéd a’ Felvirúltat most illetni?

Öt kínban-töltött év orczád’ neked
Gyakor redővel el tudá lepetni.
Ninyd talált több ollyan szíveket,
Kik néki, mint te, vágytanak tetszhetni.

Kilép a’ partra; ’s lelke’ fájdalmában
Alélva dől-el bátyja’ hív karjában;
’S lélegzést a’ szép melly alig veszen.

Él! él! felpillant! ’s társaim’ sorában
Engem keres-fel! Ninymmé leszen,
’S e’ hév, e’ szent csók – Istenné teszen.


23d. Maj. – Tegnap estve vevém Szemerének levelét. Azt írja hogy Fejér Várm. honor. Notárius Kápolnai Paur Antal Vitkovicsnak annyi pénzt ad kölcsön, a’ mennyi arra kell, hogy a’ Dayka ’s Berzsenyi Verseik bár melly csínosan, ki nyomtattathassanak, ’s árokért addig várakozik, a’ meddig az ex[em]pl[ár]okból kitelik a’ visszafizetendő pénz. Ez édes barátom, nekem mind a’ két igen kedves Poetámra nézve igen kedves hír. Sürgetni fogom Vitkovicsot, hogy fogasson hozzájok. Te pedig láss hozzá, hogy Verseid úgy legyenek Vitkovicsnál, a’ hogy’ óhajtod látni megjelenéseket, az az, hogy hibásan ’s tetszésed ellen ne adattassanak ki.