HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kölcsey Ferenc – Kazinczy Ferenchez
Debrecen, 1811. április 23.
[Debrecen, 1811. április 23.]

Tekintetes Kazinczy Ferencz Úrnak Kölcsey Ferencz alázatos tiszteletét!*
tiszteletét! [a szó utolsó három betűje jav.]
Csak ma délelőtt vevém Edes Uram Bátyámnak*
Batyámnak [th. emend.]
Februar’ 25dikén írtt becses levelét a’ kedveltt könyvecskével együtt, ’s sijetek hosszú hallgatásom után forró tiszteletemet megvinni.
Augustus’ végével hagyám-el Pestet romlott egészséggel, már Szemere és Horvát nem voltak ott. Debreczenben utól ért a’ Quartana és Decembernek végéig szenvedtetett, a’ Januariusi Vásárral elbúcsúztam unalmas lakomtol, ’s a’ telet a’ Nagy Anyámnál töltvén-el, tegnap ismét ide érkeztem. Micsoda látás! Nagyobb része a’ Városnak elégve, ’s az én Házam is. Égett falak közt írom ezen sorokat.
Ha vétek-e nem csinálni Edes Uram Bátyám?*
Batyám? [th. emend.]
O, én úgy már színte egész év ólta vétkezem. Tehetünk e a’ról, ha nincsen-meg a’ kívánt csend, a’ kívánt nyúgalom? Pesten létem azon írtóztató emberek közt; Jószágainknak állapotja, mellyeknek árendájábol most folyt az utólsó év, ’s nekem a’ ránk jövő Téllel a’ gazdálkodást által vennem, ’s három kissebb Testvérekre gondot kell viselnem, akadályt vetének a’ szép pályán, ’s reményeket tevének semmive. Es a’ szabadság Édes Uram Bátyám, a’ Szabadság! örömmel téptem-öszve írásaimat, ’s Voltairenek szavaiban nyúgodtam-meg: Jobb míveletlen földeinket termékennyekké tenni, mint Commentariust írni Corneillere! –
Még is nehezen esik az nékem, nehezen, mint ki Herculesznek Oszlopainál sír, hogy tovább nem mehet; ’s én még olly igen ifjú vagyok! Még tova a’ 21dik év, ’s mikor tűnik-el a’ hév könnyű szememböl Matthissonomnak sorain? Mikor szűnik tiszteltt nevek’ említésekor a’ szűk melly dagadni? ’S ha megszűnik mi leszen az érzéketlen ifjúbol? csak a’kor kell-e örülnie midőn búzája drágán kél-el, ’s bö szüretet ád az Ősz? – Nem únalmas-e a’ panaszló Édes Uram Bátyámnak?
Forróan köszönöm az Epigrammákat. Örömmel olvastam őket. O, ha foganat nélkül nem kellene maradniok! ha az Epigrammatistáknak publicuma érezhetne! De Fürmender Uram soha sem fogja a’ csendet és reményt megemészthetni, ’s az már felette sok hogy a’ kevély Lúdhattyú ocsmánynak ismeri gágogását, ’s nem hiszi mint Batrachosznak serege, hogy a’ Fülmilének dala pirúlásra őtet nem hozhatja. De boldog az, kit Rádainak, Daykának vagy Virágnak, kit Révainak vagy Horvátnak, kit Kisnek vagy Berzsenyinek hívnak! Boldog én is, mert*
mert [jav.]
Kisnek, Berzsenyinek, Szemerének, Horvátnak, és Vitkovicsnak csókjaikat érzém ajakimon; inkább mint a’ boldogított szerelmes!
Fogjuk-e már egykor Daykát és Berzsenyit munkáikban bírni? Én a’ tél olta semmit a’ kívűlem*
a’ <maga> kívűlem
lévökröl, vagy igen keveset tudok.
Ajánlom magamat Édes Uram Bátyám’ kegyébe.
Debreczen April.’ 23dik. 1811.