Mikla, 23a Nov. 1810.
Barátom!
Te engem minden képpen megszégyenítesz, mindenben meg haladsz még a’ szívességben is, mellyben én minden becsemet gondoltam lenni. Grófnéd’ képét vettem, ’s melly indúlattal, azt Néked mondanom nem szükség. De hiszed é, hogy ez a’ leg szentebb érzés sincs keserű nélkűl? – Nem tudlak viszonozni! Már én Néked olly sokkal tartozom, hogy irni is alig merek, nem hogy leveledet nyerni reményleném, és íme még is csak nyerem! Ugy bánsz Te én velem, mint a’ jó Isten a’ bűnösökkel. Ne véld, hogy ezen leg főbb vonásod előttem el fedhesse fényét. Ugy látlak én ebben Téged mint eggy sokoldalú Prizmában!! Montesquieu a’ Tudósokat histrióknak tartja. Te nem vagy histrio!
Az elmésség nékem nem tulajdonom ugyan, de még is látom, hogy Epigrammáid igen elmések és ferjfiúi philosophiával tellyesek. Te valóban mindenben utnyitónk vagy! Egyedűl azt óhajtanám, hogy nyilaid nyilván ne sértenének, hanem csak titkon és látatlan mint az Apolló’ nyilai. Tégy, kérlek, a Czinke helyett Czinegét! Ez a’ nyomorúlt ember elég epigramma maga magának. Az illyenekért bosszúságat nyerhetsz, mellytől én Téged inkább féltlek mint magamat.
Verseim hét holnapi bújdosás után ismét el értek Pestre. Melly igen örűlnék hogy ha azokban tett valtoztatasimat meg tekínthetnéd! Ha Kis István le mond is a’ kiadásról, én a’ tavasz előtt Pestre nem megyek. Melly nyomorult teremtmények vagyunk mí magyarok! Melly nehezen tudjuk magunkat az Oláhoktól meg külömböztetni! Rakunk é mí valaha templomot a’ szent Eggyességnek mint a’ vén Camillus? Mí éneklő madarak vagyunk, de a’ predára le csapni, mint a’ Sólyom, nem tudunk!
Portraitem nagyon hibás ha engem igen kövérnek mutat. Vállom és mellem ugyan platói, de kövér éppen nem vagyok. Mind Szemerét mind a’ képirót az én béllelt téli mentém csalta meg. Add, kérlek, ezen hamis copiámat Kisasszonykádnak játszani. Küldök én Néked másikat, melly meg fogja mutatni, hogy a’ Te barátod eggy egész araszszal vastagabb mellben mint hasban. Azt pedig, hogy én az első döfés dicsősségét másnak nem engedném, az én ódáimból láthatod.
Engem az én Istennéim egeszen elhagytak. A’ Te szereteted az én dicsőségkívánasomat egészen bé töltötte. Irj, kérlek, hogy azon szent tűz mellyet bennem gerjesztél egészen el ne hamvadjon!
Ber’senyi Dan[iel] mpr.