Mikla, 1ma Sept 1810.
Barátom!
Leveleid, mellyek nékem olly sok szép örömöket szoktak hozni, mast többnyire szomorúságat hoznak, s félve nyitom meg azokat. – Mindenikben nyavalyádat ’s Kedveseid nyavalyájit jelented. Vajha én azt néked meg tudnám mutatni, melly szíves részvétellel fájlalom szenvedésteket! Hidd el nyugtalan leszek, mig örvendetesebb tudósítassal meg nem vigasztalsz. Én olly kevés embert szeretek ezen a’ világon, hogy én teveled igen sokat vesztenék.
Keresd fel, kérlek, nyavalyatok okát ’s tanuld ki miben sértettétek meg a’ szent természetet, ’s engeszteld meg azt, hogy még Tőletek meg ne fosztassunk. A’ gazdagoknak többnyire a’ dús asztal és a’ heverés a’ veszedelmek. Ezek a’ természeti erők harmoniájat meg bontják: némelly erők igen munkálódtatnak, nemellyek ellenben igen is kevessé gyakoroltatnak. E’ szerínt az ő munkájokban eggyarányúság nem lévén, a’ nedveket roszszul elegyítik, mellyek ha eggyszer a’ meg kívántotó[!] rendes vegyűlést el vesztik meg romlanak. Nem ez é bajotok? Ha ez, éljetek kérlek mindenek felett az én egyűgyü præscriptiómmal, melly nem egyéb mint – diæta és mozgás – Grófnéd kertészkedjen, Te pedig lovagolj. Igy nyavályátok[!] okát el hárítjátok, mellyet egyéberánt semmi orvossággal el nem háríthattok. A’ hólyagvonónál hathatósabbnak gondolnám én az igen meleg izzasztó ferdőt. Ez nem csak a’ bőr alját ’s a’ testnek némelly részeit tisztítja, hanem az egész testet; ez a’ leg belsőbb edényeket fel forralja, és azokbol fel olvasztó forrása által minden mérget ’s nem rokon részeket elválaszt és ki hajt. Én ennek csudálatos hasznait tapasztaltam.
Epistoládat nem magasztalom. Isméred te azt jobban mint én, de hidd el, én is ismérem, szabadon megvallom, hogy literatúrankban még csak ezt es ennek testvéreit irigylem. Örűlj, Barátom, ezen szép mívednek! Ez a’ te képedet elevenebben festi ’s tovább is fent tartja, mint John’ ’s Kininger’ mesterkezeik – Örülök én is! – – Ezen szavakat: Könyű, leghűbb, nem igen szeretem, ezt pedig: kéj, nem értem. Mellyen karod betűjit öntve nyug[vék]. Tán jobb lenne: betűjid’.
Grófnéd képét küldöd. Esküszöm, barátodnak küldöd!! Ugy veszem én azt, mint szívedet, és azon szépségnek tisztelendő ereklyéjét, mellyet a’ mulandóság’ kezeiből, hálás szerelmed kiragadni kívánt és én is kívántam. Olvasni fogom annak vonásain örömidet és érzeni.
Az acatiát nem értem. Kérdésekkel nem terhellek. Tudod te meddig, mit, lehet és kell nékem látnom. Melly sok van még ezen a’ világon mellyet én nem tudok, pedig melly igen vágyódnám ebben mindent meg tekénteni, minek előtte belőle ki költözném!
Állapotodat is említéd. Utrumq[ue] nostrum incredibili modo consentit astrum! Szint ugy vagyok én az Atyámmal, pedig kívűlem semmi gyermeke nincs. Én őtet nem vádolom, sőt azt vallom, hogy ő tanult, okos és igen jó ember, s minden hibája csak az volt, hogy engem nem ismért és az én szilajságomat nem mérsékelni, hanem zabolázni akarta. Ebből harcz lett és örökös idegenség. Az ő háza nékem Munkács volt, mellyet csak hamar el is hagytam és anyai jószágomon magamat meg huztam. De a’ harcz az én lelkemet nem csüggesztette, hanem emelte ’s érlelte. Csakhamar jobb gazda lettem mint az Atyám, Somogyi Jószágomat ki váltván, többet kaptam rétben és szántóföldben ezer holdnál ’s ugy szintén eggy igen szép szőlőt melly hat ’s hét száz akó legjobb bort terem. Ezekhez tudván az én eletem módjának nagy egyszerűséget, tehát én elég gazdag vagyok. Mind ezeken fellűl pedig szerzettem magamnak eggy olly kincset, melly mind ezeknél véghetetlenűl többet ér – a’ tudományokat és a’ Te barátságodat, ugy hogy mármast még csak az az eggy
*az <híj> eggy
bajom és híjánosságom, hogy az én Gunyhom, az én nagy Barátom Kastélyjától olly meszsze földre esett! – – Élj szerencsésen!
Berzsenyi Dan mpr.
Verseim régen Pesten vagynak. Irj kérlek Szemerének, hogy tegyen velek a’ mit tehet, hogy ismét Pestre ne kelljen mennem. Rochefoucauldodat mast olvasgatom nagy gyönyörűséggel. Csapody Consiliár[ius] leve.