HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Berzsenyi Dánielnek
Széphalom, 1810. július 12.
Széphalom, Júl. 12d. 1810.

Érdemes barátom!
Én e’ napokban jöttem-meg a’ Cocytus partjairól, a’ mint azt ez a’ reszkető zsibbadt kéz is mutatja. Kázmértt múlatván a’ szegény Ipam temetése miatt, eggy reggel hideglelési rázkodás köztt ébredtem-fel. Már rég olta változó vala egésségem. Más nap hánytatót vettem, ’s gyomortisztítókat, ’s így elhárítottam az epehideget. De a’ nyavalya harpyai körmökkel ragadott-meg; észre sem vevém, midőn a’ legveszedelmesebb tüdőgyúladásba estem. Nem először láttam a’ Styx kénköves habjait: de nem láttam soha veszedelmesebben. Feleségemet, két lyányomat elhagyni melly egészen más az mint mikor ott kellett volna veszni, hol a’ büszkeség és holmi egyéb nevelte heroizmusomat! Elég hogy itt vagyok, túl a’ veszélyen, de még nem baj nélkűl. Még oldalomban a’ tőr, melly szabadon lélegzeni nem hágy. Kerűlnöm kell a’ munkát, az írást: de Neked írni – eltilthat e ettől az Orvos? Örvendj visszanyert életemnek kedves barátom, ’s óhajtsd hogy azt a’ minek elvesztésétől most olly méltán rettegtem, sokáig bírhassam. Több fél eszt[en]d[ő]nél hogy legvirítóbbnak látszó egésségem is titkos sínlés volt. Úgy hiszem, most kitisztúlok, erőt kapok.
Feleségem képét kívánod. Mint tudod melly részen kell szivemet érdeklened! – Venni fogod azt, édes barátom, úgy a’ hogyan azt eggy igen hasonlító festésről Májusban copizálta eggy Festő, házamnál. De nagyon kétlem, ha szemed a’ képben fellelik[!] e a’ természet hív és jó gyermekét, és azt a’ szép lyányt, a’ ki tíz eszt[endő] előtt Kassának gyönyörűsége volt mind Öregei mind Ifjai mind Férjfijai, mind Asszonyai előtt. Nem nagyítom a’ dolgot midőn Sophie felől ezt mondom: úgy van, 1800ban ő volt a’ Kassai leányok koszorújában az első rózsa. Az a’ Sophie most nincs többé; olly nagy mindenben a’ változás, mint karjában, melly most felette vékony, holott akkor a’ boltokban nem talála kesztyűt melly karjára felmenjen. A’ kép őtet 12 eszt. táján adja-elő. A’ mellyet a’ Festő ez idén festett, maga és nem képe után, olly rettenetes, hogy alig lehet reá ismerni. Neki még most is meg van angyali szépségű termete, de elvirúlt emlőkkel: ez a’ kép pedig eggy patyolatba öltöztetett konyhaszűzet mutat. Ezt én dugom, ne hogy neked küldhetném.
Házi bajaidról írsz. Én téged nagyobbnak ismerlek, mint hogy a’ magad modulusodat másokhoz szabd. Végy engemet. Én nyolcz gyermek testvére vagyok, ’s mind magam mind feleségem minorennis, noha 51dik eszt[en]d[ő]met töltöm és ez előtt csak négy eszt[endő] előtt kezdtem gazdálkodni. Rabságom többe kerűlt mint gondolni lehet, ’s eggy istentelen testvér öcsém az anyám paizsa mellé rejtezvén bánthatatlanná tészi magát istentelenségeiért mellyeket rajtam ’s testvéreimen elkövet. És nekem még is van quod satis est, van annyi is, hogy másoknak mind eddig igen nevezetes summák által lehettem elősegéllésekre. Nincs erre más calculus mint az, hogy vivamus non secumdum similitudinem, sed secundum rationem. Én olly kevély vagyok, hogy azt hitettem-el magammal, hogy nekem valami egyéb ált[al] kell ragyognom mint a’ czifra által, ’s látom, hogy jól ítéltem. Azonban Sonderling nem vagyok; ’s cravátot, ’s hónig érő nadrágot etc. hordok én is: de úgy, hogy nem látatom tudni hogy rajtam az van. A czinober színű veres Zrínyi sipka azonban sem télben sem nyárban nem marad-el a’ frak [!] és nankin vagy bársony nadrág mellől, hanemha Gyűlésbe megyek; akkor módi kalpag váltja-fel. – Ezeket, édes barátom, levelednek második §ra.
Göröghöz írt Ódád excellens darab. Ismersz, tudod mint veszem az afféléket. Sokat lehetne mondani az effélékre. Lángolok látni verseidet, de már nyomtatásban. Daykán kivűl eggy Eneklőnk sem tudja az én lelkemet úgy illetni mint Te. Nem vagyok ez által igazságtalan Kis és Virág eránt. Csak érteni kell akarni. Enelőttem eggy ideál lebeg: De*
lebeg: <de meg nem kaphatom> De
meg nem lelkesíthetem. Csak tűnő képét kergetem.
Én is megtoldám ismert ódámat.

A’ pulya kér esedezve tőled.
Csillogjon a’ kit gyors szekerére emelt
Fortúna imádott bábjaival, ’s örök
Gondokra kárhoztatva, kincsét
Gyűjtse kamatra csikart kamatról
A’ Gazdag! hogy ne a’ Ménesi mézital,*
Ménesi <mézkehely> mézital,
De Káp ’s Malága is, ’a mi buzogva foly,
Hirdesse vendégének, őtet
Melly kegyelembe fogadta Plútosz.
Nem kell nekem kincs! etc.

De én nem szeretem az efféle míveket. A’ Poéta tulajdon tüzétől égjen.
Az én Pesti három barátom három megbecsűlhetetlen ember. Nem szeretnek ők engem inkább mint én őket. Meglehet hogy szívem Szemerét szereti leginkább: de én Horvátot tartom a’ legkészűltebbnek. Sokat tanúlok tőlök. Szemere kevés hetek alatt itt lesz.
Meghalván az Ipam, ha Bécsbe megyek, a’ Napammal megyek, ki két apácza testvérét látni akarja. Igy nem fogom látni Miklát, sem Sopronyt, hová lelkem repdesni szeret. De nem halok meg addig míg Berzsenyit e’ szívre nem szorítandom, míg neki ajakim is nem mondják-el, mennyi örömöket ada az ő barátsága az én életemnek. Elj most, édes barátom, szerencsésen. Oh mit vesztettem eltévedt leveleidben.