Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Eggyütt tevétek postára leveleiteket, kedves barátim! eggyütt és eggyszerre vettem őket, hadd feleljek tehát reájok én is viszont eggyszerre. –

A’ mit Uram Öcsém, Kölcsey Úr, ír a’ Párizsi ’s Bécsi házasságra készült versemről, az nékem felette kedves. Csak azt bántja meg a’ nyúgodalmas tónusban mondott Critica, a’ ki nagyon el van telve magával,^* – ez a’ gyengeség pedig, minden egyenességem mellett, mellyet némelly meg nem tud érteni, nékem nem hibám. – Sőt még az illyen gyenge sem venné megbántásnak, ha t:i: a’ Critica nem aggatózás (mint az Arcadián támadt Debreczeni per), hogyha meggondolná, hogy nem mindég rossz a’ mit gáncsolnak, nem mind jó a’ mit magasztalnak. – Hogy Epigrammai ízlésű ειδύλλιονban (festésben) az Épos Istenségeit Deus ex machina forma handelnde Weseneknek tenni^* megbocsáthatatlan vétek, azt nem tudtam ’s tudni soha nem fogom. Nincsenek e az Anthologia kis Epigrammájiban is sok ollyan darabok, a’ mellyekben Istenségek jőnek-elő? De ha nem volnának is: a’ Napoleon és Luíza házasságára írt festéskében nem jelenhetnek e meg cum dignitate? Én azt tartanám, hogy igen. –– Ugy hiszem, megírtam Pesti barátimnak, hogy ámbár Prof. Sípos és Kézy Urak ezt a’ kis mívet érdeme felett kedvesen fogadták, én ezt épen nem becsűlöm annyira mint Januáriusban írt Epigrammáimat. De ha rossz e? úgy tartom, bátran elmondhatom felőle, hogy nem az. Annyi igaz, hogy Vénust, Pallást, Júnót hozni elő, da die Fabel zu sehr verbraucht ist, nem csinál olly effectust, mint az Olvasó várta volna: mindazáltal a’ Mythósz elég Reiz der Neuheit kapott a’ Napóleon tetteinek nem uninteresszánt előadásával. Én irígyleném még Batsányinak is – pedig neki nem örömest irígylenék valamit, – ezen négy sort:

’S nincs e orra a’ Criticusnak meg odorálni miért hoztam elő^* én itt a’ Vénus, és Pallás régi ’s elnyűtt versengését? – Valóban Critico nihil infelicius. Mindent lát csak az erdőt nem látja a’ sok fa miatt!

Hát arra a’ silány nyavalyás megjegyzésre mit mondjak, hogy Pallás majd homloka’ szűltje, majd Pallás, majd Minerva, majd Tritónia? etc. etc. ’s hogy a’ Páfusch Páphósznak van írva ’s scandálva? – Nagy Ferencz minap eggy soromban azt jegyzette meg, hogy nem jó a’ Küprisz, Berzsenyi ellenben azt, hogy ez az újság’ ingerje miatt is szép. – Meglehet hogy Nagy Ferencznek kellene tetszeni igyekezni: de már én inkább csak Berzsenyinek tetszem.

Azt sem fogom soha hinni – akár van reá auctoritás akár nincs – hogy ez a’ sor: Párizs bántott-meg, Párizs bosszúlja-meg estem! hibás és schaler Witz légyen, noha kiki tudja hogy ott a’ Nagy-Idai bíró, itt a’ Város értettetik.

Az eggy szóban előfordúló két vocális öszveolvasztása Nagy Ferencznek nem tetszik, Sípos elragadtatással olvasta ’s eggy külön levélben köszönte-meg, hogy ezt a’ példát adtam, Dayka pedig eggy Scholionnal köszönte-meg a’ Veres kötetben. Sípos, Dayka, a’ Görög, a’ Római, az Olasz és – a’ Nagy Ferenczek !!!

Elidálni én mindég fogok, mindég! mindég! ha senki sem követ is; ’s tudom miért cselekszem ezt. A’ kinek tompa füle van, tegyen hiátust; nem ellenzem. – Nékem a’ Titaniaque astra, atque hinc, glomerati hostes épen nem darabosabb hang mint más vocalis elisiója, ’s hogy a’ görög a’ -t ki nem írta, hanem apostrophizálta, mit mutat az? Nem egyebet, hanem hogy a’ leírásban és nem a’ kimondásban állott-el a’ Franczia írás’ módjától.^* Az olasz néhol elidál, néhol nem. Tudni kell a’ nyelvet tökélletesen, ’s látni fogjuk mit szabad mit nem. Vannak esetek a’ magyarban is, a’ hol nem lehet elidálni, ’s hiátust hagyni kell. A’ sebes beszédű franczia mindég elidál; a’ kevés vocálisú német ritkán. A’ franczia ’s német köztt közben áll e a’ magyar hangzás vagy eggyike felé közelítve? ’s mellyíkhez közelít? – A’ De Angyala-t én is el akarám kerűlni, ’s kínzottam magam eleget, sub incudem vonván újra meg újra a’ hexametert. De kifáradván a’ hasztalan munkában, abba hagytam, hadd álljon, ’s bosszantsa a’ bátortalanokat ’s rettentse az imitatorok marhanyáját. – Ne mentegesse magát édes Uram Öcsém, hogy kelletinél bátrabban mondta ki a’ más és maga vélekedését. Szeretem én^* az illy barátságos kinyilatkoztatást, mert hallom az ellenkező okokat ’s tanúlok belőle, vagy argumentumokat kapok, mellyel hypothezisemet védelmezhetem.

Fábchich eránt nem hibás az Uram Öcsém ítélete. Én is azt hiszem. Kaczag az ember mikor olvassa, ’s Kézyként fél bolondnak nézi. Én az Epigrammámat őreá barátságból írtam és azért, hogy azokat, a’ kik csak nevetik és érdemét látni nem tudják ’s nem akarják, figyelmesekké tegyem.

Wesselényire, kérem Uram Öcsémet, írjon, és minél szebbet. Berzsenyi excellenst írt, igen szépet Nagy Ferencz is, a’ Bion és Moszchusz hasonlatosságára. Jól teszi Ur[am]. Öcsém, hogy csak a’ Ráday nemében rímol. Én is csak így rímálok. Nehéz, de megérdemli a’ munkát.

Azt tudakozza Uram Öcsém, hogy mi az ítéletem Berzsenyi felől. – En őtet csak verseiből, leveleiből ’s a’ mi Szemerénk’ tudósításából ismerem. Versei igen igen szerencsés poétát, levelei igen igen nemes lelkű, nagy talentomú ’s tüzű embert, hazafit ’s barátot mutatnak. Mit kell ítélnem a’ Szemere’ leveléből, azt ti, nálam nélkűl is, tudjátok, kedves barátim. Régen gyanítottam ’s most látom mind a’ Szemere’ leveléből mind a’ hozzám írt tulajdon leveléből, hogy ő eggy kis Sonderling, eggy kis Rousseau, ’s az Genietől nekem nem váratlan dolog. Nem kedves érzést tett benne, hogy némelly darabját kirekeszteni valónak mondottam ’s némelly sorait, szavait gáncsoltam. Az sem vala váratlan. Én sem nézem mindég felhevűlés nélkűl, ha gáncs száll holmi munkámra.

Édes Szemerém! Köszönöm Uram Öcsémnek, hogy a’ mi Horvátunknak születése napját velem tudatá. Méltóztassék Uram Öcsém a’ Vitkovicsét, Kölcseyét és Fáy Andrásét is tudatni velem, hozzá tévén kiki hol született. – Czinke a’ négy Ifjú instantziájára képzelem mint szeppent-el. Bár csak más Cathedrára tétetné által magát! ’s bár csak az Universitás’ fejei másszor másként választanák-meg a’ Concurrálót! Azt gyanítja az ember hogy erre a’ Cathedrára akarva tesznek Vályikat, Czinkéket.

Hogy Fáy abba hagyta a’ versezést; nagyon sajnálom. Van neki poetai genieje, ’s csak a’ technicában ’s a’ nyelvben kívánnék neki több gyakorlást. Ha Aestheticát nem tanúlgat, mint Uram Öcsém a’ hogy ebben magát elöli; a’ Berzsenyi igen igen igaz megjegyzése szerént, olvasgasson igen sokat olly poétát, ki az ő geniusához leginkább hajlik, ’s kapjon tőle lángot. Uram Öcsém azért ír nehezen verset, mert sok Aestheticát olvasott. De ez nem rossz. Lessing ennek a’ Studiumnak tulajdonítja, hogy a’ Dramaturgiában ’s Drámák írásában olly sokra ment.

A’ Ráday nemében rímálni nehéz. De mennyivel szebb mint a’ Zrínyiében! Én is nehezen írtam a’ Szonettet és Czakót. Aber es ist der Mühe werth sich diesem Beschwerniss zu unterwerfen.

Köszönöm a’ Görög és Pannóniai Imperátor felől közlött hírt. Ez sokat portendál. – Ágyban írom a’ levelet, pedig 11 óra ebéd előtt. Dél után Ujh[ely]be megyek, holnap után restaurálunk. Adieu. Ölellek benneteket mindnyájatokat kedves barátim. Ne késsetek olly leveleket írni, mellyekből tanúlhassak, mint szoktam.

En nem ismerek más Clavis in Homerum[ot] mint azt, a’ mellyet 1808ban Bécsben 16forinton vettem eggy Antiquariusnál. Ezt ismertem csak ifjabb koromban is, ’s ez vala vezetőm akkor. Ha elakadok, ez segít rajtam. Meg vallom, szeretnék jobbat bírni, és mellé a’ Heyne Homérját; de most szertelenűl drága a’ könyv, ’s sok van venni való, ’s én kimondhatatlanúl sokat költök, noha nem vesztegetek. –– Az enyém titulusa ez:

Nova Clavis Homerica etc. Opera Joannis Schaufelbergeri. Turici 1761. Tom I – 8. in 8^o

Fáy Andrást kérje Uram Öcsém, hogy fordítsa-le a’ Schulz Aphorizmusait, mellyekről a’ LaRossfukó’ czikkelye alatt szóllék a’ Hazai Tudósításokban. Nem szükség minden articulusát lefordítani, mert az lehetetlen volna. Szeretném ha e’ munkára valamelly jó fej vállakoznék.

Uram Öcsém! Van e illy antideminutivuma az az nagyító szava több vagy sok a’ magyarnak: szemők, az az a’ ki nagyszemű? Én nem tudok többet. Ha tud Uram Öcsém, tudassa velem.