Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Eggyszere hozza a’ Posta két kedves leveledet, ’s eggyszerre vele a’ Generális Perceptor Sárközy István Úrét is, mellynek eggy czikkelye felőled szóll. – Azt írja, hogy nem ismér; hogy azt hitte, hogy Miklán eggy Berzsenyinél több nem lakik; de hosszas tudakozódásai után érti, hogy ott eggy emberséges és philosophus ember is lakik, kit, mivel nagy csendességben él ’s kijárni nem szokott, nem ismér senki. Másfél statiónyira vagytok, úgymond, egymáshoz, ’s ő Téged meglátogat mihelytt reá ér. – Én nem szűkölködöm sem a’ Sárközy sem a’ más tanúbizonysága nélkűl arra, hogy Te millyen vagy és mi a’ Te becsed: de minekutána érdemeid és jóvoltod engem tisztelő barátoddá tevének, örvendek hogy felőled ezeket hallom. Becsűltetni a’ Jóktól, sőt még a’ gonoszoktól is, olly szerencse, mellyet nem nézhet hidegen senki, bár maga magának tökélletesen elég. – Én Sárközi Urat sok eszt[endő] olta ismerem, ’s becsűlöm, tisztelem. Szokolait 1803ban láttam. Ismerem V[ice] Ispántokat is. Mind a’ három méltó hogy az én Berzsenyimet szeresse ’s tőlök szerettessék. Térek két leveledre.

Édes barátom! Kimondani nem-javallásunkat azok eránt a’ kiket szeretünk, többe kerűl mint a’ gáncsot hideg vérrel szenvedhetni. Örűlök hogy Te nékem ezt a’ szép bizonyságát is adtad barátságodnak; de valamint az ollyat magam is tudom tenni, úgy Tetőled nem jő véletlenűl. A’ barátságnak nincs szebb actusa mint ez, én^* pedig Berzsenyitől mindent várok. – Sajnálod, kárhoztatod hozzád írt Episztolám’ változtatásait. Némelly sorokban igazságod van – illyen a’: Venúziumnak kedves új hattyúja etc. és így megtartom az első dolgozást – de némelly helyedben igazságod nincs; és így ezekben követem érzésemet. A’ vers nem próza. Minthogy vers tehát a’ vers, legelső Bedingung, hogy az legyen, a’ mi őtet azzá teszi. Mernél e olly hexametert írni, mellynek hatodik lába nem spondaeus vagy trochæus, hanem jambus vagy dactylus volna? Bizonyosan nem. Tartsuk meg tehát a’ szchémát, mellyet profiteálunk. Némelly sorom ez ellen világosan vétett: tehát a’ Schulmann nem helytelenűl szóll. A’ ki nem tudja a’ Schulmann kívánságait^* kielégíteni, írjon prózában. Gesszner jambejonokban kezdte írni Idylljeit. Ramler kimutatta a’ hibákat, ’s Gessner széljelbontotta a’ jambéjonokat ’s átváltoztatta prózává.

Nicht den│kühnen│blut be│spritzten│Helden,

acatalect. Nicht das│öde│Schlachtfeld│singt die│frohe Muse.

trochaic. Sanft und│schüchtern│flieht sie│das Ge│wühl.

catalect. Die│leichte │Flöt’ in│ihrer│Hand.

Nem eggyik húga, nicht eine der (neun) Schwestern. Non una ex novem sororibus.

Pallásszal a’ felhőn nem lejtegette. Ez annyi mint tánczolgatta. Jobb e így?

Engeszteljed tehát, nem engeszteld-meg. – és

Nyert, nem győz – és

De a’ kinek mellyében láng lobog.

A’ Hermionénk szent tisztelettel hangzza. Ezt újra dolgozom.

Ellenben Becsülik a’ törvényt, ha jó a’ törvény: Becsülik a példát, ha szép a’ példa. Már ezt nem tudom, reá vehetem e magamat, hogy ismét felvegyem. Mert nem csak sok spondaeus van a’ két sorban, hanem a’ két essentiális láb (mint a’ dactylus a’ hexameter ötödikén) spondéus, holott jambusinak kellene lennie; és a’ jó a’ nem elidáltatik, tulajdon törvényem’ bosszantására.

Látod, barátom, ha makacs vagyok e az idegen tanácsot bévenni; látod, ha gyenge vagyok e követni ön érzésem ellen még a’ Berzsenyi tanácsát is. Szeressd a’ ki e’ kettőt tudja ’s magával-küszködés nélkűl teszi.

Epigrammáim nagy szerencséjeket csinálták. Complimenteket kapok érttek mindenfelől (a’ Weselenyire ’s Báróczyra írtakat értem, mert ezeket Kultsár felvette leveleibe, ’s reá ismertek, hogy a’ Báróczyra írt is az enyém). Ez engem, szívesen vallom, nagyon csikland, ’s talán csak azért csikland, mert vélek elértem a’ mit óhajtottam, hogy Weselényinek atrox-sága (melly miatt ötödfél eszt[en]deig szenvedett Kufsteinban) és a’ Báróczy’ kőmívessége tiszteletbe hozattatott. Néked megsugom, hogy a’ Báróczyéban a’ gallyával szó csak sütés a’ Nemkőmívesek miatt. A’ ki az, tudja, hogy ott melly fának a’ nevét kell olvasnia. Most majd Fabchichra is tétetek a’ Kultsár leveleibe eggy Epigrammát. Az az ember igen darabos verseket írt. De a’ ki maga Poéta, ezen olvashatatlan versekben is kap holmit, a’ mit becsűlni fog. Igy kapott Virág az Anacreonból fordított Fabchich soraiban. És melly lángoló hazafi volt ő mind a’ mellett hogy Pap volt! 1807ben két Újhelyi Fiscális a’ Városiak’ képekben útaztak Bécsbe Instantiával. Győr körűl eggy Ujhelyi születésű Plebánust kerestek-fel. Ebédje mellett ült Fabchich is, kit soha nem láttak, ’s kinek hírét soha nem hallották. Szó lévén a’ Diætáról ’s Magyar nyelvről, ’s említetvén, hogy a’ Püspökök ellenkeznek, Fabch[ich] ezt mondá: B–m én az ő violaszín sapkájokat, ha az teszi hűségtelen hazafiakká. De imhol a’ vers egészen a’ Fábchich stylusában, manierjában.

Scázon.

Ezek a’ scázonok, ez a’ magyarság, ezek az ideák, ez a’ görög eggyűgyűség voltanak a’ Fábchich charactere verseiben. Tegnap virradta felé felébredvén kaptam a’ gondolatot, u[nd] der Spass ward bald fertig. Ez egyszersmind azt is érezteti, hogy a’ tribrachysokkal dactylusokkal ’s anapæstusokkal fűzött jambejon úgy hangzik mint a’ bomlott óra’ verése. Pedig hozzád írt Episztolámban ezt akartam éreztetni.

Feleségemhez írt ’s most közlött Ódád gyönyörű darab, igen igen gyönyörű. Annak vallanám, ha nem őtet tisztelte volna is meg. Azt tudni, hogy Psychéd tulajdonod kevéllyé teszen: féltem, hogy valamelly német Poetából vetted az ideát. Kevélykedni fog vele literatúránk. Felfordulásodat szívesen sajnálom. Úgy jártam én Tatán 1803. Majusban. De nekem bal könyököm contusiót, orrom bétörést szenvedett, bal könyök[?] eszrevehetőképen vastagabb, bal karomat ki nem nyújthatom, orrom bedugúlt.

Hitted volna-e, hogy Napol[eon] Bécsből visz mátkát? Nem én. De csak hogy innen vitt. – Micsoda következéseit várod e’ házasságnak? – Itt nagyon elnémúltak a’ kik a’ Corsicánust szidalmazni szerették.

Márton Jósef leveléből tudom, hogy minister Marét, ki Batsányinak Kufsteinban 1796 szomszédja volt, vele fordítatta a’ Proclamatiót, és hogy ez eggy Hungarus ad Hungarost is írt. ’S ezért nem mervén a’ béke után Bécsben maradni, ellódúlt láb alól, ’s itt hagyta feleségét.^*