Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Meczner doktor azt mondja: állítólag Caroline Murat lett Franciaország kinevezett császárnője. Ezt arra az esetre írom, ha levelemig nem értesülne róla. Meczner ezt a francia újságokban olvasta Csákynál.

Január 8-i, legdrágább levelét a tegnapi posta hozta meg. Végtelen örömmel üdvözöltem a benne lévő híreket, és főképp a felbecsülhetetlen stilisztikai megjegyzéseket. Ezekből is felismerem az Ön kimeríthetetlen jóságát irántam. Nos, legdrágább Barátom, ha a német nyelv egyben anyanyelv is, amely oly kevés közös vonást mutat a franciával, mégis gallicizmusokkal szépíti magát. Ha látjuk, hogy a római költők, különösen Horatius a grecizmusokat gyakran használták latin megszépítésére, gazdagítására, amely a szintén anyanyelv, mit akarnak akkor a debreceni urak, akik minden számukra idegenül csengő dolog miatt úgy kiáltanak Ez nem magyar!? A magyar nyelv valóban lezárult volna már? – Egyszer beszéltem erről egy oly jó elmével, mint Buday Ézsaiás; de ő éppoly makacs, mint az összes többi Debrecenben. Nos, hagyom őket és más irányt veszek, Klopstock, Lessing, Goethe és Wieland példáira támaszkodom, akik számomra elég tekintéllyel bírnak. – Ön is azt kiáltja: a nyelvet nem egy másik nyelv példája szerint kell művelni, hanem saját magából kell kifejlesztni a szépségeit. Ezt beismerem, de egy szent íróval azt mondom: Ki az stb. És dicsérni fogjuk. Ma álmatlan éjszakám volt, és ezeken a nyelv hanyatlását jövendelő Jeremiásokon gondolkodtam. Egyszer csak versfaragás közben találtam magam, és ez az epigramma született:

egy spondeusi, festői [...]

Nem tudom elkerülni, hogy ezt a tréfás dolgot lefordítsam, mert nem tudom, vajon tudja-e, hogy mit jelent a Fürmender.

Ön tudja, hogy a magyar arisztokratizmus nem becsüli a szabad királyi város magisztrátusában szolgáló embereket; és hogy nem nagyon becsülhetők ezek az urak, akik gyakran minden – becsületes és becstelen – úton-módon emelkedtek oly magasra a városukban, amiatt sem, mert valóban birkának lehet őket nevezni. Ez a kettős érzés elbátortalanítja őket, hogy megjelenjenek a nemesi kasztokból származó emberek előtt és a kisvárosiak és a kálvinisták még egy harmadik okból is bátortalanok. – Így van ezzel a városbíró is; hogyan hát a Fürmender Uram? (azt hiszem, ez a tribunus, és a szó a németből jön: Vormund). – Egy ilyen nevetséges ember jellemét választottam ostorozásra. Ők durván rátámadnak azokra a fiatalemberekre, akik Pestre mennek jurátusnak, és onnan a legújabb fajtájú és szabású ruhákat viszik Debrecenbe és azt mondják: hát ez a szőrme magyarnak való? Ezek a hosszú hasas nadrágok? Ezek a Titus-fejek? stb. Miért nem a mutatós magyar (?) hajviselet és a huncutka (erre Önnek emlékeznie kell)? – És kisvárosiasan kritizáják a számukra új ruhákat: amiként az apokopált, újonnan alkotott szavakat is.

Nem magyar már a nyelv, mint ahogy már a ruhák sem azok. A németes ízlés kiszorította a magyart és közel állunk ahhoz, hogy elkorcsosuljunk.

Így kereseg Fürmender Uram, amikor látja, hogy fiatal ura a francia huszárok szabása szerint megrövidítette a lábikráig érő szőrmét.

És a nyakát 4−5 nyakkendő borítja vastagon, és az üstöke mint a disznónak borzasan áll, és ach, a kedves hunczfutka (valójában ez a neve annak az orca irányába előrefésült és a fülek fölött és mellett megkurtított hajviseletnek) és a kedves copf! Ezek semmibe veeendők.

És azt írja, és már nem mondja, hogy csendesség, kedvesség és kegyesség, hanem hogy csend, kecs és kegy, és ami korábban reménység volt, annak most – ez túl hosszú! – reménynek kell lennie.

Az esztendő szó év lett, és a kislányát barátnénak nevezi, (Debrecen azt hiszi, hogy a né végződés a feleséget jelenti) és menekül a nálunk (debrecenieknél) megszokott Komám-Asszonytól és a meghitt Csillagom-adta Boris-tól. –

Tanulság. Fürmender Uram! Az ördög sem kéri Öntől, hogy Urficska válljon Önből. Ön nagy Fürmender

(a hexameter ötödik helyén nem dactilus, hanem spondeus áll)

maradjon továbbra is Fürmender (óatyai ruházatban és nyelvben) – s legyen elegáns, gond nélkül elegáns.

Az epigramma metsző. – A bolondokat meg kell korbácsolni, mert azt hiszik, hogy bölcsek.

Még nem üléseztek. Wesselényi halálára gondoltam, amit Kultsár lapjában kiválóan lefestettek. Vehemens viselkedésére gondoltam, és érzületei nemességére. Cato és Brutus egyszerre! kiáltottam. – Az epigramma készen állt, mielőtt felpillantottam volna. – Barátom, isteni lett. Megírtam Kultsárnak és [Wesselényi] özvegyének.

[A vers szövege németül:] Zweifelst du an der Metempsychosis? dort war ich atrox animi Cato und der weichherzige Brutus, und hier war ich W. Vaterland, hemme deine Thrænenflut: mein Sohn! meine Gattin! sie leben; und Zsibó gibt dir in einer bessern Epoche deine jetzt betrauerte Zierde wieder. –

Az epigramma érdemes arra, hogy az antológiába kerüljön. Hangozzék ez bármily szerénytelennek is.

Ezekben a napokban, ha marad a fagy, küldetek Kassára az Ön könyveivel együtt.