Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Újhelyi szőlőmből, és így Octóbernek vége felé, küldöttem hozzád két levelemet, mellynek utóbbikában eggy hozzád intézett Epistolám állott. Erről azt remélhettem, hogy annak,[!] a’ ki Wesselényihez írt Epistolámat nem képzelt javallással fogadta, ezt is javallással ’s barátsággal fogja fogadni; de reá mind eddig haszontalan vártam a’ választ. Kérlek, mihelytt ezen levelemet veended, űlj asztalkád mellé, és tudósíts, az említett levelek kezedben vannak e? tudósíts, mint vagy egész házad’ népével, kiket csókolok és tisztelek; írd-meg, verseid sajtó alatt vannak e már, ’s azolta hogy leveledet vettem, min és mit dolgoztál? Nékem e’ napokban két kedves vendégem vala, Szirmay Ádám és Dókus Urak. El nem tudtak telni Verseidnek hallgatásával. Az elsőbb a’ Melancholiát ’s a’ Kazinczy ’s Kis czímű dalt szerette-meg leginkább; a’ másik az Ulmai csatát, és a’ Nagy Pálhoz intézett verset. Az ízlés nem egyenlő az olvasókban, mint a’ Horátz’ hasonlatossága szerént a’ vendégekben az asztalnál.

Ezen hozzád intézett Episztolámra nézve, hogy azt ne gondolja az irígység, hogy csak viszont-Compliment, nagyon szeretném ha a’ Dedicatiói óda felett,^* a’ név alá azt az esztendőt vetnéd, a’ mellyben azt írtad. Valamint a’ tömjénfüstöt – templomokban a’ misénél, ’s nyomtatott darabokban – útálom: úgy az Ollyanokét mint Te vagy irígykedve fogadom-el. Hidd-el, akkor is, midőn halni fogok, kevélykedve fogom nézni, hogy engemet Virág és Dayka ’s Kis és Berzsenyi szerettek.

In den Annalen der Literatur und Kunst des oesterreich. Kaiserthums a’ Juliusi fűzetben (Heft) az én Marmontelem’ Recensiója jelent-meg, dicséretekkel ’s igen helyes gáncsokkal, mellyeknek, ha a’ könyv újra fog nyomtattatni (mellyet óhajtok), hasznokat veszem. Ellenben a’ Septemberiben az általam dolgozott Himfy’ recensiója jelent-meg, mellynek azt a’ szerencsét óhajtom, hogy meglássd, megolvassd.^* Kevély volnék, ha az megnyerné javallásodat, ’s azt láthatnám, hogy az, a’ ki maga nagy az affélékben, erről az általam olly igen sok helyeken szeretett munkáról azt ítéli a’ mit én. Most a’ Pápay Sámuel által dolgozott M. Liter[atura] isméretét recenseálám. Az úgy tartom, nem elébb mint fél esz[tendő] múlva fog bényomtattatni. Pápayt nagyon becsűlöm; becsűlöm a’ munkát is: de a’ munka grammaticális része nagyon nem jó. Megtévedt a’ principiumban. Ő a’ legfőbb bírónak a’ nyelv’ dolgában, Quintiliánt és Adelungot hibásan követvén, a’ nyelvszokást teszi. Hová visz és hová vihet az? – Mit einem Wort: „Révai (kivel Pápay nem csak ellenkezik, hanem csatázik is, még pedig egész tűzzel) will die Sprache philosophisch, Hr. v. P[ápay] empirisch behandelt wissen.” Ezt mondom ott felőlök. Révai is első űlést ád a’ grammatikai Senátusban a’ szokásnak – (’s úgy is kellett) –: de maga a’ szokás még nem minden, ’s még eggy felsőbb van. Zwischen die Strenge der Regel u. der Vagitæt des Sprachgebrauchs tritt Etymologie, Analogie u. Euphonie és, a’ mit kevesen ismérnek, pedig Adelung is nagyon ajánlja, der – Geschmack!

Szólljak e valamit erről a’ szerencsétlen és még is igen szerencsés békeség felől? Nem hittem hogy illy drágaolcsón juthassunk hozzá, minekutána minden azt kolompozta, hogy Napóleon a’ mi Udvarunkat egészen debellálni, ’s hazánkat az eggyik testvérének vagy fijának akarja megszerzeni. Ezt meghazudtolá az idő. Itt az a’ hír támadt, hogy a’ Szax Király leányát Herczeg Ponyatovszki veszi ’s véle eggyütt a’ Lengyel Koronát; hogy a’ Russz elfoglalá az egész Podóliát, és a’ mi Lengyel birtokunk felette kicsinnyé olvadt. Nem hiszem ezeket. Képzelhetetlen sok fegyveres nép mégyen Galiciába Kassán ’s Szomólnokon keresztűl; a’ szegénység’ marhája ezen irtóztató útban döglik. – Arra, hogy Napóleon a’ Párisba idézett Német Királyok ’s Fejedelmek által magát Római Császárrá téteti, annak elhitelére, mondom, felette hajlandó vagyok; az ő ideálja mindenben Nagy Károly, ’s azon lesz, hogy mind azt bírja a’ mit ez bírt, ’s a’ franczia Nemzetet, terrarum orbisque dominus-sá tégye, mint régen volt Róma. Mit tett csak eddig is, azt a’ mostani kor és a’ jövendő bámúlással nézi.

Én Octob. 15dikén (ha leveleimből eddig nem tudod) eggy leány atyja levék. Thaliem gyonyörű, nagy és egésséges gyermek. Mondj áldást reá, barátom. – Hát te nem szaporodtál e? nem fogsz e? Szaporodjál, kérlek. Szükség, hogy a’ te véredből és lelkedből sok vegyen részt. Kisnek írtam, de még nem felelt. Élj szerencsésen, ’s ne szűnj-meg szeretni. A’ te barátságod nékem nagy kincs.