HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Berzsenyi Dánielnek
Széphalom, 1809. október 21.
Széphalom, Oct. 21d.
1809.

Kedves barátom! Régi hallgatásunk után ismét szóllván egymással, engedd azt kérdenem először is, hogy mint van a’ mi Kisünk. Ő nékem Aug. 12d. írt, rövideden, és úgy a’ hogy az idők kívánták. Vérez szívem mikor róla gondolkozom, noha azon hírek után, a’ mellyeket eggy itt járt Pápai iskolabeli embertől vettem, azon táj’ szenvedései nem voltak olly rettenetesek mint a’ millyeknek mások festették. Én néki nem feleltem; nem alacsony félelem miatt, hanem azért mert nem hittem hogy a’ levél, vége lévén már akkor a’ kötött fegyvernyugvásnak, kezéhez mehessen. Irok neki mihelytt ez a’ tartalékom elmúl.
Én Octob. 15d. ismét leánynak lettem atyjává. Más nap a’ Plebánus itt házamnál keresztelte-meg a’ gyermeket Sophronia Thalia nevekre, de elikbe Báró Prónay Simonné miatt, ki keresztanya volt, Annát is kapott, és utánok még Thereziát, a’ nap miatt, mellyen lett, és eggy tiszteletre igen méltó barátném miatt, kit így neveztek-el a’ keresztségben. Feleségem ez úttal igen könnyen szűlt, ’s már harmadnapra fenn is járt. Prónayné Hirgeist társamnak testvére, a’ legszebb asszony a’ kit látni lehet, és a’ legjobb asszony eggyszersmind. Szerencsétlenségünknek emlékezete, hol őtet legelébb láttam, örökre öszve font bennünket. A’ keresztatyaságra Rádayt kértem-meg, ki sok eszt[endő] olta barátom, és a’ kiben nékem mind az ő nagy Nagy-atyja mind az ő nagy Ipa eggyesűlve élnek. Ez a’ képzelhetetlen kellemű ember nékem eggy geniális levelet íra válaszképen, ’s az engem poétai oestrumba ragadott. Meg sem álmodván hogy három leányt szűljön feleségem, (mert ez 3dik) epistolámat hozzá úgy készítettem-el még Sept[em]berben, mint a’ kinek bizonyosan fija lesz. Már most, mikor az oestrum ismét elő ragad, a’ végét újra kell dolgoznom. Vedd itt úgy a’ mint még most áll. (Gazdálkodva bánok a’ papirossal, nem fösvénységből, hanem azért mert attól tartok, hogy a’ vastag levél inkább gyanút támaszt e’ gyanús időben mint a’ vékony, ’s kevésbbé bátorságosan jut-el hozzád.) – Wesselényihez írt epistolámat Kultsár, Horvát István, Vitkovics Mihály és Fejér György Pesti Prof. Budán kinyomtattatták. Ha meglátod a’ ThersYtest, változtassd Thersítessé, és az utolsó lapon a’ W[esselényi] szület[ési] eszt[ende]jét 1796-tá. – Azolta gróf Dezsőfy Jósef volt Sárosi és kétszer Zemp[léni] Diætai Követ barátomhoz írtam eggy Epistolát ismét jambusokban, ’s épen most készűl eggy más Csereyhez, jambusaim felől, hol a’ magyar Poesis felől is szóllok, ’s Berzsenyimnek nevét magasztalva fogom említeni, nem hogy magasztaljak, hanem hogy azt mutassam hogy tudom ismerni az érdemet. Hosszas hézag után megszálla a’ verselés’ lelke, ’s most bánom hogy a’ háború’ kilobbanásakor jó csomó verseimet elégetém. Bajosbb az újra dolgozás; de talán jó hogy elégtek, ’s keveset tartott fenn emlékezetem. –

Gróf Ráday Pálhoz.

Az a’ czakó, mely – vélem, Afrikából,
Szép asszonykáinknak hordja a’ gyermekeket,
– Ollykor azoknak is, kik édes cseppeket
Még félve lopdosnak az Ámor’ italából –
Oh, képzeld e’ csudát! hosszú orrából
Sophiem’ keblébe ma eggy kis fiút teve.
„Ez még pogány, ’s még nincs neve.
Papot hamar neki, nem lelni azt Afrikában.”
Igy szólla, ’s klep klep klep! láttatlanná leve.

Veszett volna a’ gonosz czakója vad honnjában!
Vagy vitte volna másnak! Eugénie
Szobáimat maga el tudja tölteni
Fület-repesztő sírásával,
Midőn, tipegven Hannswurstjával,
Elsíklik, ’s az ütést ah! nem felejtheti;
Vagy a’ midőn nem tűrheti
Hogy késik pépjével szakácsom.
Félre azt a’ másikat! a’ ház
Szűk eggy rívónak is; ’s eggy szó mint száz:
Nekem a’ gyermekben sem hírem sem tanácsom.

Ah mind haszontalan! Sophíe
Feltette a’ fejét; ’s ezt a’ veres, fogatlan,
Kopasz síró fiút – a’ gondolatlan!
Nem átallja Eugenienk’ öccsének vallani.

Legyen, ha kell! én nem perlek vele.
Az, a’ kit így juttatnak ajándékhoz,
Kaczag, ha van esze a’ kelletlen játékhoz.
De te Palim, lelkem’ fele,
Végy részt barátod’ gyötrelmében,
Jer, ’s e’ szép atyaság’ becsűletében
– Még híre nem ment-el – osztozzál-meg vele.

Jer, és Emíl-Trajánt fogadd te is fiadnak,
’S Öreg-atyádnak és Ipadnak
Lehelld belé nagy lelkeket.
’S a’ tennen-magadét! – –
Külömböző de eggy ösvényteket
Válassza ő is ösvényének.
Gedeont a’ tudomány’ és ének’
’S a’ csendes virtusok’ dicső munkájiban
Ismerje*
<Válassza ő is> Ismérje
tisztelt mesterének.
A’ nagy’ példányát lelje Prónayban.
’S mint kell Cátói tisztasággal
A’ vétkesek’ sergét megszégyeníteni
’S jobb útakra téríteni,
Mint kell Ulysszesi szent álnoksággal
A’ monstrumokkal küszdeni,
És, meg nem csüggedvén a’ harcz dühös vészében,
Nem nyugodalmat csak, de fényt is szerzeni,
Csudálja Ipadnak nagy képében.

Te oktassd arra a’ bölcseségre,
Melly élni tud; a’ jót, a’ szépet szereti,
Azt a’ mi nem az, megveti,
De a’ mi az, szentűl és készen követi;
Melly nem vágy csalfa fényességre;
Mellynek csak béke kell ’s kedv, ’s pártás poharát
Józan kénnyel ivó elmés barát;
Jól folyt napok után csillámló társaságok,
Táncz, játék, muzsika, tréfák és nyájasságok,
Kik köztt a’ Bölcseség maga is szédeleg.
’S hol könyvnek hol másnak szentelt szép éjjelek.
Így élni – a’ Te mesterséged.*
Te <bölcs> mesterséged.
Traján kövessen ebben téged!


Kérlek, édes barátom, engedd tudnom, mint tetszik néked ez a’ franczia ízlésű bolondság? Nem temjént kérek: hanem ítéletet. ’S szeretem látni, hogy mások mit ítélnek arról a’ mit én tartok jónak vagy rossznak. Vitkovics W[esselényi]hez írt Epistolámban nem szenvedheti az idegen szókat. Nincs igaza. Mi lesz úgy belőle ha az első sort így dolgozom újra:
Még gyermekköntös repdes válladon. – ? Szemerém azt nem szereti, hogy az idegen szók nem EGGY nemzet’ szavaiból vannak véve. Silány gáncs; mert a’ Halberzwölfét, pácsit pagátot, gillet, cravátot etc. csak így kellett neveznem, ’s azok nem IDEGEN, hanem minden nemzetnek ’s nyelvnek szavai. Kis az énhozzám írt Epistolában empyreumot, hymnust, ambroziát etc. említ.
Vetted e már verseidet Szemerétől? Kérlek, vedd! és írd-meg hogy vetted, és hogy mint vetted változtatásaimat.
Hol az a’ te Miklád? Nem az e az, a’ mit Görög Úr mappájinak metszője Niklának írt?
A’ Csereyhez írt Epistolából.

Kezdete az Epistolának.

Hogy jámbusimra gáncs fog szállani
Előre láttam. Ők az iskola’
Törvényeit bátran általszökdösik.
Becsűlik a’ törvényt, – ha jó a’ törvény;
Becsűlik a’ példát, – ha jó a’ példa.
De kell e törvény, kell e példa a’ szépre?
’S nem-széppé a’ szépet és viszont a’ rútat
Nem-rúttá e’ kettő’ kéje tészi e?
A’ babonának reszkető fija
Nem lát, nem hall; azt tartja a’ mit tanítnak.
Homér hatosban zengé bajnokit,
Úgy érti mesterétől; ’s a’ hatos – szép.
Murány rotyog, potyog, kotyog, szotyog
És, minthogy ezt így fűzte Gyöngyösi,
Ah, a’ rotyog, potyog, kotyog, szotyog, szép. –
Két kurta eggy hosszat ád: Tehát – csak értsd!
Remegő nyulakat avagy bitang darut a’ hurok’…” (Pavidumque leporem etc.)*
A sor után írva.
Mert ezt Horátzban igy lelé pedig*
<találja, szép vers> Az áth. rész fölé írva: lelé, mellette #jel mutatja, hogy a sor utolsó szava (pedig) és a következő sor a lap szélén haránt irányban található.
Ő füllel ujjal mérte a’ hangokat,
Fület-varázsló zengzet,*
<jamb> zengzet
ékes jambus.
Nyilván ez is szép jambus lesz tehát,*
Ez és a következő három sor eredetileg más sorrendben következett: 1. Nyilván…; 2. „Te szerelem!… 3. Mert pártosan…; 4. Szebb mint… A sorrend megváltoztatását a sorok előtti számok jelzik, az első sorpár végi írásjel (: és .) javítatlan maradt, em.
Mert pártosan nem kél törvény ellen:
Te szerelem, eleget epedek! eleget iszom az üröm’…”
Szebb mint a’ gúnyolt*
<az> a’ gúnyolt Az áth. szó fölé írva.
Accius’ sora? –
Homályos bánat dúlja lelkemet.
Talán újúlnak régi szenvedésim.
Talán tündér előre érezéseim
Rémitnek…” – Rossz! mert másod és negyed
Fogásiban az első tag nem kurta,
’S középben a’ vers ketté nem hasad;
És Dayka ügyetlen ’s lomha verskovácsló.
Nem vétek az ha Virgíl és Homér
5. dactylus helyébe 4. spondát vesz.
De Dayka a’ másod és negyed fogásra
Spondát ne végyen. – Ők a’ 3dik
Czikkelyben által ugratják gyakorta
A’ nyúgalom’ pontját, ’s kárhoztattnak.
Pert von fejére Dayka ezt ha teszi. –
Oh, marhalelkek, kiknek fék fülök!
Hányszor fakaszta már dongástok engem
Szelíd kaczajra, hányszor élességre.*
Ezen három utolsó sor vonással egybevonva és melléírva: HORAT.

Mi tészi a’ verset verssé? – szózatosság –
’S mi ezt? – a’ hosszú és rövid tagoknak
Arányos és kedveltető öszv’illése.
Vers a’ mi a’ fülnek majd tág majd szorosbb
Törvény szerént nyújt bájt, ’s a’ holt igébe
Hízelkedő zengéssel éltet önt;
’S nyűgét, a’ melly*
a’ melly Az a’ sor fölötti betoldás.
köztt kényesen lebeg,
Érezni nem, de csak gyanítni hagyja.
’S így a’ Terentz’ és Plautus’ rendeit,
Bár szűk bilincsre verve nincsenek,
Szép versek lévén, jóknak is vehet’d;
Igy jámbusom – mert tőlem vette ezt Dayka –
Midőn utolsó czikkelyébe gyors
Ugrású lábat vész,*
vész<en>, Az ékezet a kihúzás miatt toldva a betű fölé
ha a’ 3 első
Fogásban sánta labakat von is –
Ő két ütéssel nem foldoz keményt –
Komoly dalának bátran járja tánczát,
’S az iskolások’ gáncsaikat kaczagja.
De sok van a’ mi mindent meg nem illet.
Az boldog, a’ kit nyájas Istene
Keggyel vezérel a’ saját ösvényen.

A’ verselés’ legrégiebb neme
Az volt minálunk, a’ mellyen Tinódi,
Szikszai borától fűlve, dúdola.
Rest és siket vers, melly 6 párja közzűl
Csak eggyikének adja gondjait.
És még is olly, melly tapsolást remélhet,
Ha ihletéssel*
<én> ihletéssel
énekeltetik,
És a’ vezérrend’ két utóbb hangzatját
Selypűl nem adja vissza a’ többiben;
’S házát ’s hazát és vállát és valát,
’S hagyjont ’s vagyont nem toldoz eggyüvé.
Hervadhatatlan fényt ezen nyere
Az, a’ ki majd ösének szép elestét,
Majd a’ kemény lyány’ csüggesztéseit dallá;
’S egünkön Zríni csillagként ragyog.
Kevésbbé könnyű mint volt Gyöngyösi:
Jóval tanúltabb, ’s fenntebb-szárnyallású
’S e’ versnem hordja Zríninek nevét.

– folyt Sylvester. –

Az ének és a’ vers ellenkezésben
Állottanak mindeddig. Az rövid
Ütést adott emennek hosszújára;
És a’ midőn ez gyors szökést teve
Amaz hosszúra tátogatta száját;
’S így a’ tudom majd túdom ’s majd tudóm lön. –
Hermesnek békebotját Ráday
Nyújtotta-el a’ két versengő felett,
’S ők, mint a’ kígyók a’ boton, azonnal
Szerelmes öszv’ölelkezésbe költek,
’S visszálkodások’ harcza véget ért.
’S most a’ magyar dal már görög kecsekkel
Dicsekszik, és a’ nagy Békéltetőt
Hermíonénk örökre hirdeti.
Nyert a’ magyar dal, a’ midőn görög
Tetőkre léptetett. De veszte a’ régi,*
A vers vége és a levél vége e sort követően külön lapon O jellel összeutalva.
Midőn reá új éket raggatának.
A’ lakzisoknak részegűlt czigányaik
Tibullnak mennyei kellemű leányát
Piros csizmába kelni kénszeríték,
Hogy czinczogások mellett*
mellett A sor fölött betoldva.
a’ Homér’
’S az Elégéja’ tánczát lejtegetvén,
Patkós bokájit öszvecsattogassa
’S a’ csürhe nép köztt vad kaczajt repítsen.
A’ részegeknek tetszik e’ veszettség.
De a’ kinek szent érzés van mellyében,
’S Hellásznak Istenségeit rettegi,
Az átkot-vonszó helytől futva-fut,*
hely<et> futva-fut<ja>, Az új toldalék: -től az áth. toldalék fölé betoldva.
’S a’ farsanglás’ szentségtörő bohójit
Adrasteának bosszujára hagyja.
Nem késik az, ’s ím méri az érdemlett bért.

– – – – – – – – a’ többi most készül.

Élj szerencsésen, nagy barátom! Ha módját ejtheted hogy ezeket Kisnek elküld, küldd-el,*
elküld<d>, küldd-el
’s idvezled[!] őtet az én nevemben. Én is fogok neki írni mihelytt megtudom hogy írhatok. Hozzá is kész félig eggy még 1799ben kezdett Epistolám.*
kezdett <level> Epistolám
Ölellek tisztelettel elegy barátsággal. Az Isten mentsen-meg minden bajtól!!!