Debreczen. Julius. 23d. 1809.
Tekintetes Úr!
Váratlanúl lepett meg a’ csomó mellyet a’ Tekintetes Úr nekem kűldeni méltóztatott. Pirúlva kellett emlékeznem, hogy én a’ Tekintetes Úr az előtt küldött levelére nem is válaszoltam: de a’ Tekintetes Úr méltóztatni fog meg engedni, hogy most magamat menteni kéntelen ne legyek, ’s hogy egyszer’smind az ajándékozott munkákért alázatos köszönetem
*munkákért <forró köszö> [f. í.: alázatos] köszönetem
mellett e’ következő sorokkal jelenthessem ki forró tiszteletemet.
Szent Énekesse Széphalomnak
Kobzod’ szelíd zengésivel!
Engedd, hogy Néked énekeljek,
’S édesbben foly majd énekem.
Im’ lángra lobban szép tüzedtől,
Szívem, melly tőlti hangjaid’,
Majd öszveolvad szent hevében,
És édesbben foly énekem.
Kedveltje vagy Te a’ kegyeknek,
’S ígéznek bájos hangjaid:
Mint a’ mikor zőld lombok’ alján
Epedve zeng a’ Fülmile,
Vagy mint mikor szelíd szavával
Lottim szerelmet enekel,
’S a’ rózsabokrokon kerengő
Zefir, hallgatni őt, meg áll.
Oh bóldog! a’ ki énekelhet
A’ Chariszoknak hangjain,
’S szent tűz miatt olvadva szíve,
Az esti csendben ömledez,
Kinek dalán elandalodva
Ejt a’ kegyes Hőlgy könnyeket,
Sohajtva omlik karja közzé,
És isteníti lételét,
Hangjára megszünnek körűlte
A’ Faunusoknak sípjai,
És rózsa fényben szállanak-le
Az Ámoroknak sergei,
Idáliává lessz vidéke
A’ Kellemek’ vidékivé,
Hol szendereg virágos ágyon
Páphósz’ mosolygó Asszonya.
Igy énekelsz Te! szent szavaddal
Ragadj-el engemet, ragadj,
’S édes hangokkal fel hevítvén,
Olvasszad öszve szívemet,
Hagyd, folyjon ő is lágy dalokba
A’ Rózsabokrok’ éjjiben,
Ha csendes esti szelleteknek
Fúvalma lengedez felém,
Vagy el pirúlva jő az égre
Auróra a’ hegyek megől,
’S hullatja a’ lengő füvekre
Harmatja’ tiszta cseppjeit.
Szilágy’ vidékein, holott még
Szent énekes nem énekelt,
Majd meg-tanítom így nevedre
Zánoknak szőke bükkjeit.
Ha! szent Nevedre bérczeinknek
Elbámulnak Faunusszai,
’S Forrásaink’ Nimfáji a’ kik
Lottim’ nevét jól esmerik,
El andalodva daljaimra
Fognak tanúlni Tégedet,
’S meg szünnek dúrva hangjaikkal
Lármázni a’ hegyek között,
Szelíd dalok fognak köszöntni
Oh lenge bükkek
*bükkel [th. emend.]
bennetek,
És Ámorok fognak le szállni
A’ habzó vőlgy virágira!
Óhajtom, hogy soraim ne légyenek a’ Tekíntetes Úr előtt kedvetlenek, a’ ki magamat kegyes gratiájába ajánlván, forró tisztelettel maradok
A’ Tekíntetes Úrnak
alázatos szólgája
Kőlcsey Ferencz.