Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Édes Uram Öcsém! Az Uram Öcsém’ második Sonettója a’ Sonetteknek legszebb schémájokra van írva, és minden tekintetben igen szép kis darab. Ha hibát leskelődve les^* is az ember benne, nem lél egyebet, hanem 1.) hogy^* még szebb volna a’ Sonett, ha a’ 3dik §ban és a’ 4dikben így állanának a’ homoeoteleütonok nevednek,^* napjaim, húrjaim, hívednek, tüzednek, daljaim. Ezt azért, mert a’ 2. első §’ módjához illenének a’ Reimstellungok, hol a’ két eggyező homoeoteleüton két más hasonló köztt állana. – 2.) Ez a’ sor: Engedd, Ámor, így folyni napjaim’! hibás a’ scansióra nézve, mert a’ 2dik láb trochaeus még pedig annyira trochaeus, hogy jámbusnak nem is lehet olvasni, (mert vannak olly szavaink, a’ mellyekben a’ lábakat a’ fülnek nagy megsértése nélkűl más metrum szerént lehet olvasni, mint a’ mit a’ metrica’ szoros törvényei kívánnak. p: o: levele tribrachys; és még is lehet olvasni dactylus gyanánt, nem így lévele^* – hanem így lèvele, az az lEvele; olly è-vel mint a’ Palócz és Túladunai mondja e’ szót:^* Kèd, az az Kend.) – Az Amor-ban sem az Á nem lehet a,^* sem az o^* nem ó. De tegyük az Ámort a’ folyni után, ’s helyre van ütve a’ hiba.

Engedd^*

Engedd<,>

így folyni, Ámor, napjaim’!

 3.) a’ zengni nem tudom szabados crasis e? Én vele élni, kivált Sonettben, hol olly nagy gond van a’ kedves hangokra, nem mernék. – 4.) Megédesíti csókkal daljaim? talán jutalmazza. Elmondám, mint barát, nem mint mester, észrevételeimet. De azt vetem hozzá, hogy nem rossz az, ha kiki megtartja a’ maga individuális physiognomiáját, és tulajdon érzését ’s ízlését követi nem a’ másét. Nékem egynehány tisztelt és irígylett barátom van; és még is mindenikének verseiben találok holmit, a’ mit másképen szeretnék. Ők is találnak ollyat^* az enyémben. Isten mentsen attól, hogy tanácslásokat kövessem. A’ mi több, ők néha szépnek lelik azt munkámban, a’ mitől én úgy pirúlok mint Fabius, a’ ki így kiált: Deprendi miserum est.

  Eggy holnap olta jó csomócska verseimet tettem semmivé. Szerencsére másutt le sincsenek írva. Ritka darabom az, a’ mit meghagytam. A’ mi megmaradt, azon sok változtatások estek, mellyekre sokan azt fogják tudom mondani, a’ mit egykor Földi monda egydarabomra, és a’ mit többnyire szoktak az Olvasók az újabb kiadásokra. De én tudom, hogy azt megtenni kelle. Nézze Uram Öcsém Boldog bolondoskodásomat, újabb formájában. Azt megtartottam, noha nem valami nagy veszteség volt volna, ha elégettem volna is.

A’ 3dik strophában elvont sorok újak. Uram Öcsém látni fogja mit miért változtattam. Sokaknak nem fog tetszeni a’ hogy-nak az utolsó versbe esése. De eine poetische Sprache darf und soll von der prosaischen weichen. Schiller, Göthe nagy erőszakot visznek illyeneket véghez, még pedig scientes et volentes, ’s a’ vers nyér vele.

Eggy igen régi, emlékezete miatt kedves dalom most így van ’s így marad:

 Minnyim, legelső rózsájától^* Értted fosztám-meg a’ tavaszt, Vedd szíved’ hív imádójától Vedd kérlek forró csókkal azt. 2.) Vedd Minnyi, vedd! ’s nézzd^* mint hullattam Harmat gyanánt rá könnyemet, Hogy sorsom által eltiltattam Körűltted élni éltemet, 3.) ’S panaszlani, hogy bánatimnak Most csak az ád vígasztalást, Ha, megjelenvén álmaimnak Esküdsz hogy nem kedvellesz mást. (ez kedves előttem mind az ideára mind a’ kifejezésre nézve) 4.) Nézzd, mint serkentget új örömre Mindent a’ nyájas Kikelet. Nem engem, Minnyi! én örökre Szívemben hordom a’ telet. (Etiam bene!) 5.) ’S nem is lesz vége gyötrelmimnek, Nem is derül fel bánatom, Míg, szíve ’s jobbja^* szép Minnyimnek Hogy már enyém, nem mondhatom. –

 Én. Szép galamb, ki vagy te? mondd-el Honnan jössz ’s hová repűlsz? Hol gyűjtötted e’ kenőcsöt, Melly játékos szárnyaidról Langy^* esőként permetez? – A’ Galamb. 2.) Én Anakreont szolgálom, Jámbor, tudni hogyha vágysz. ’S tőlem eggy édes levelkét, Titkos édes eggy levelkét, Vár kedves Bathylusa. 3.) Egykor Páfuszban lakoztam, ’s Cyprisz volt az asszonyom. De Cyprisz, ámbátor néki kedves voltam, új uramnak engedett eggy szép dalért. – 4.) Őt szolgálom már azolta. Én hordom leveleit.^* Reggel Bathylljához mégyek, Estve vissza térek hozzá; Igy foly el minden napom. 5.) Azt fogadja, hogy szabaddá Tészen immajd engemet. De ha elbocsát is engem, Én hozzája vissza térek, s önként nála maradok. 6.) Akkor éltem féltve járnék Mindhegyen mind völgyeken; Végig futnám a’ mezőket, Vad repcsény és lednek volna Izletesbb eledelem.^* 7.) Most <jó> gazdámnak hív kezéből Csípkedem a’ kenyeret. ’S megszomjúzva, serlegéből ’s édes illatú szájából szörbölöm habzó borát. 8.) ’S részegűlve lantja mellett Kezdem rá víg tánczomat, ’s a’ lant ismét, hogyha a’ tánczban Eltikkadva, nyúgodalmat Óhajtok, a’ nyosszolyám. 9.) Jámbor, ím ismérsz eléggé, ’s láthat’d melly boldog vagyok. Hagyd folytatnom útam! Úgy is kérdezésid a’ szajkónál Csácsogóbbá tettenek!

 Anacreonnak mind Földi, mind én, mind Fabchich fordítottuk darabjait.^* A’ Földiéi nálam kézírásban mind megvannak. Irtóztatók, mert a’ nagy hűség miatt olly erőltetettek mint a’ Fabchichéi. Szabadon lehet jól fordítani Anacreont, nem másképen. Ezen kis dal ἡ γη μελαινα πινει nálam most így kezdődik: a’ föld iszik, ’s viszontag^* a’ földet a’ fa issza. Mert erre: a’ barna föld iszik ’s azt viszontag a’ fa issza, semmi szükség azért, hogy Anacreonban is barna (μελαινα) áll. Én az illy igazításokra elmondhatom λαλιστερον μ᾿ εθηκας

 Ἠταιρε της κορωνης