Ujhely, 1809. május 30-án.
Szívből szeretett Barátom! Másfél hónapja mindig a deputációban vagyok, amelyet Ö Kultschár lapjaiból ismer. Ő nem tőlem kapta a híreket, hanem a Vitkovicshoz, Buda nem egyesült [értsd: görög keleti] egyháztanácsának fiskálisához írt levelemből. Majdnem dühöngtem, amikor ez a cikk az újságokba került, és így, mert én nem így írtam meg. – Csak pillanatokra jövök Széphalmomra, részint mert dolgom van itt, részint mert hamarabb megkaphatom a boldogító és lesújtó híreket, mint ott. Ez talán felment engem a hosszú, és a számomra oly hízelgően a szememre vetett hallgatásom miatt.
Köszönöm ajándékba küldött statisztikai-földrajzi szótárát, és szívből gratulálok ahhoz, amit nekem erről Dolltól ír. Nemes, de azt is mutatja, hogy minden bizonnyal sokat nyert a művön. – Visszaküldöm a kéziratgyűjteményem gazdagítása végett küldött királyi levelét. Van tőle kéziratom. Csak azt engedje meg, hogy a pecsétjét megtarthassam.
Berzeviczy úr nem ismer engem. Hogy 2x2 = 4 és nem 5, és a legkevésbé sem 100 000, azt én is belátom. Értem őt. Nem vagyunk ellenfelek. De mind az adatai, mind a végkövetkeztetései hibásak. Hogy miért? Az más kérdés.
Három nappal ezelőtt a magazin mindkét részét megkaptam. Az elsőt kölcsönadtam, és e szívességem által el is veszítettem. A könyv-kölcsönadások dolgában némelyek lelkiismeretlenek. – Most olvasom Voss Homéroszát és Horatiusát. Nagyon jól sikerült. De micsoda mindez az eredetihez képest!
Voss Bürger szonettjeiről készített recenziójára akadtam a jénai Literatur Zeitung júniusi számában. Voss a szonettek ellensége. Ezt tudtam a Goethéhez írt szonettjéből. Elmésen Prokrusztész ágyának nevezi ezt a verselést, és azt kérdi: vajon kitalálnánk-e ezt a verselést, ha még nem találták volna ki? – Én ugyanezt kérdem az alkaioszi és a szapphói dalokról. És ha már egyszer kitalálták, hát nem szép? Cáfoljon meg, ha tud. És a művészi tehetség nem éppen abban áll, hogy úgy küzdi le a korlátozást, a kényszert, mintha az egyáltalán nem lenne küzdelem? – A magyar írás rímszegény, de zengő és a pompás, és nem sérti úgy a fület, mint a német. Hallgassa meg a két szonettet:
’SONETTÓ’ MÚZSÁJA.
Mint a’ szerelmes járja szép párjával
Menüetje’ keccsel-teljes lépteit,
’S ígézi a’ Szála torlott rendeit
Enyelgő vissza ’s vissza fordúltával:
Honnom’ Ausonia’ narancsgallyával
Körűlövedzve főm’ szép fürtjeit,
Úgy járom én a’ dal’ lejtéseit,
Két négyét öszvefűzve
*öszvefűzve <sz>
két hármával.
Szőlő keríti mostan homlokom’.
Ott, hol Tokaj nyújt nektárt Istenének,
Víg szárnyakon kél a’ nem-hallott ének.
E’ szép vidék lön kedvellt birtokom.
Eggy új Tibull itt megdicsőjtett engem,
’S én őtet és hölgyét örökre zengem.
[A kéziratban a magyar vers mellett:] Die Muse der Sonette.
So wie der liebende (Jüngling) mit seiner schönen Geliebten die reizvolle Schritte des Menüets tanzt, und die sich andrängenden Reihen des Saales durch seine tændelnde [!] wieder und wieder Kehre bezaubert:
So tanze ich, die schönen Locken meines Hauptes mit Orangenzweigen meiner Heimat Ausonien bekränzt, die Tänze meiner mir eigenen Leyer (Lied), da ich ihre zwey Vierlinge und zwey Dreylinge verflechte.
Jetzt kränzt meine Stirne ein Kranz von Reben. Dort, wo Tokaj seinem Gott den Nektar reicht, erhebt sich auf frohen Schwingen das noch nie gehörte Lied. Diese schöne Gegend ist nun mein neuer lieblicher Aufenthalt. Ein neuer Tibull hat mich in ihr verherrlicht, und ich besinge
*ich <mache> |besinge| [Betoldás a törlés fölött.]
ihn und seine Gattin nun dankbar wieder.
November’ 11dike 1804.
Nincs milliók köztt eggy, kit a’ fene,
Vak Áte így vett volna szabdalásba.
Ha megdühödve kapkod néha másba,
Segéllni mingyárt kész azt Istene.
Ah, engemet nem véd őellene
Sem ég sem föld! E’ szörnyű bajvívásba’
Ájúlva dűlök újabb ájúlásba,
’S írt nem találok melly enyhítene. –
Megszánta Ámor éltem’ kínjait,
’S mond’: Én enyhítem a’ kit a’ Sors sújta.
’S bérűl ölembe’ tette-le Sophiet.
És im miolta nékem áldást nyújta,
’S bús éjjelemnek bájos mécset gyújta,
[…]
*A lap aljának sérülése miatt a sor eleje nem olvasható.
Sors’ csapkodásait.
[A kéziratban a magyar vers mellett:] Der Tag, den mir Sophie gab.
*A vers német címe alatt utólagos betoldásolvasható: Verändert steht es im Tudományos Gyüjtemény XI 9bris 1817. (’A vers egy változatamegtalálható a Tudományos Gyűjtemény 1817. november 11-i számában.’
Unter Millionen ist wohl nicht Einer, welchen die grimmige, blinde Ate so sehr ins Hetzen genommen hätte, als mich. Fällt sie in ihrer Wuth irgend einen andern an, schnell steht diesem sein Gott zum Beschützen
*Beschützen |zur Seite| [Betoldás a sor fölött.]
fertig. Ach, mich schützt gegen
*<wider> |gegen| [Betoldás a törlés fölött.]
sie nicht Himmel nicht Erde! In diesem schweren Kampfe sinke ich aus einer Ohnmacht in die andere, und finde nirgends Labsal, das mich lindre. –
Amor hatte Mitleid
*
mitleid [Átírással javítva.]
mit diesen Klagen meines Lebens, und sprach: den das Schiksal geschlagen hat, den nehme ich in Schutz, und legte mir Sophie zum Lohn (Trost in den Schooß.)
Und siehe, seitdem er mir den Segen bot, seitdem er den Nächten meines Lebens die magische Lampe anzündete, empfinde ich die Schläge des S[chiksals nicht.] –
*[A kéziratlap alsó széle sérült, ezért az utolsó másfél szó nem látszik.]
Nem méltatlanul tetszett Kisnek és Virágnak az utóbbi, a későbbi dal. Egy ifjú, a debreceni Kölcsey Ferenc az alábbiakat írta nekem:
Pirúlva jött a’ világra szép tüzével
Auróra; lángba hozta képemet.
Szemléltem őt szelid tekintetével, (matt.)
És Lotti képe tölté lelkemet.
Eggy fülmilécske zenge nőstényével, (süßlicht)
Hangjára vissza hangzott a’ liget. (Zweymal hang, und liget ist kein reiner Reim auf képemet.)
Hallottam őt kerengő énekével, (matt)
És Lotti képe tölté lelkemet.
Belé merűlve bájos képzetembe,
Lantot vevék fel reszkető kezembe, (fel superfluum.)
Ámort, az édes Ámort zengem.
De ím Kazinczy zenge! Énekére
Bámúltak a’ Kegyek, Amor ’s Cythére, Kegyek Huldinnen.
És elnémúltak Lantom’ húrjai.
________________________
Ez az enyémnél könnyedebb szonett. Az enyémben minden tömörebb, bensőségesebb; az Istenének, ének, engem, zengem, Istene, ellene, fene, enyhitene rímek a beszéd különböző részeiből vétettek és valamivel ízesebbek, mint a lelkemet, testemet, párjával, fordultával. stb. Különösen az első szonett Honnom Ausonia második négysorosa sikerült nagyon találóra: de a legtöbb olvasó számára érthetetlen. –
Mondanom kell-e, hogy mi történt Tirolban, Itáliában, és Regensburgnál? – Mindez már nem újdonság. Mondanom kell-e, hogy mi történt Bécsnél és Aspernnél? Azt már bizonyára tudja. Lengyelországból és mostanra talán már Dalmáciából is iszonyatos vihar fenyeget bennünket. Öröm és rettegés közt szinte tébolyultan élünk. A minap mondtam a főispánnak az asztalnál, hogy nem hiszem, hogy béke lehet, inkább azt, hogy kivonul a két ellenséges hadsereg egymást a földbe tiporni. Azt válaszolta, hogy ő is ezt hiszi. Az ellenség ravasz kiáltványa! – Mindenki rémült. Jaj annak, aki elvakult. – A császárné főhercegnő édesanyja Gödöllőn van; így Maximilian főherceg is. Ferenc főherceg, a császár fia Göröggel május 20-án haladt át Tokajon, és már Nagyváradon van. A kincsek is ott vannak. János főherceg a hadserege koronájának nevezi a József-huszárokat. Ebből a regimentből 58 férfi visel most kivívott aranymedált.
A vármegyénk második inszurrekciót akar a köz biztonsága és nyugalma megőrzése érdekében. Törvény szerint csak azoknak kell menni, akik a korábbi inszurrekció során (1809) nem tettek eleget törvényes kötelezettségüknek. Ezek a lengyelek ellen mennek. Az a nemes ember, akinek annyi, vagy akár kevesebb vagyona van, mint egy parasztnak, ezt nem teheti meg. Holnap kezdődik az összeírás. Hogy hogyan zajlik, nem tudom. A május 27-i kongregációban elhangzott erről néhány kemény szó. Éljen boldogul! –
Cserei írja, hogy Erdély kormányzójának megbízásából le kell fordítania Cevallos könyvét magyarra. Már ki van nyomtatva. Ennyit látok a Hazai Tudósításokból. A könyvet soha nem láttam.
Június 5-én országgyűlés van Erdélyben. Kisfaludi adjutáns a nádor mellett, és állítólag csodás harci dalokat, indulókat, buzdításokat költött és írt. Tibullus nem Tyrtaeus: én ilyesmit nem tudok.