HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc – Kölcsey Ferencnek
Sátoraljaújhely, 1809. április 23.
Ujhely, 23. Apr. 1809.

Édes Uram Öcsém, kedves barátom!

Most érkezik az Uram Öcsém levele a’ belé rekesztett könyvvel. Sietek megvinni szíves köszöneteimet ezen meglepő barátságáért. Higyje-el Uram Öcsém, egész mértékében érzem barátsága’ becsét. Most nincs időm meg tekinteni,*
időm <latn> meg tekinteni
’s csak az a’ szép és makacsúl követett íródott tűnt szemembe. Corrigálja meg tehát az a’ híres Grammaticus a’ consumatum est-et is:*
is <így>:
Elvégződött-re,*
Elvégződott-re [Emendálva.]
mert*
melt [Átírás.]
elvégeztetett neki (Senátor Böszörményi Uram szerént) ezt teszi: ille me etc. curavit consumari.*
ille me curavit consumari. [Az „etc.”-t jelölő jel utólag beszúrva.]
– A’ Luther eránt írt dolgok előttem nagybecsűek. Ime édes Uram Öcsém, új jele, mennyit használ az embernek a’ maga ideájiról, tanúlásáról szóllani. Igy gyújt gyertyát az ember másnak gyertyáján. Nagyon becsűlöm Uram Öcsémben azt, hogy nem marad-meg a’ színen, hanem a’ dolognak velejére hatni igyekezik. Szemere Pál is ezért becses előttem. – Gróf Desőffy József kedves barátommal itt jövék öszve, ’s vele való beszéllgetésem (mellyet, időm nem lévén reá, hosszasan nem közölhetek) arra indít, hogy közöljem Uram Öcsémmel két versemet, az eggyiket egészen, a’ másikat csak darabban. Uram Öcsém a’ mint gondolom, francziául és olaszúl még nem olvas. Igy nem tudhatja mi a’ Sonetto, az olaszok kedves dalformájok. De felhányhatja a’ Bibliothecában, ’s tudni fogja a’ mit magyaráznom kellenék. –
NOVEMBER XI-DIKE MDCCCIV.

Sonett.

Nincs milliók köztt eggy, kit a’ fene,
Vak Áte így vett volna szabdalásba.
Ha megdühödve kapkod néha másba,
Segéllni mingyárt kész azt Istene.

Ah, engemet nem véd őellene
Sem ég sem föld! E’ szörnyű bajvívásba’
Ájúlva dűlök újabb ájúlásba,
’S írt nem találok melly enyhítene. –

Megszánta Ámor éltem’ kínjait,
’S mond’: Én enyhítem a’ kit a’ Sors sújta.
’S bérűl ölembe tette-le Sophiet.

És ím miolta nékem áldást nyújta,
’S bús éjjelemnek bájos mécset gyújta,
Nem érzem a’ Sors’ csapkodásait.


Epistola ifjabb B. Wesselényi Miklóshoz. Mart. 1809.

Még a’ praetexta repdes válladon,
Ambróziát önt ékes*
önt <üstok> ékes
üstököd,
Gyengéd orczádon ’s e’ kis száj körül
Rózsák virítnak mint az Ámorén –
Legszebb, legbájosbb Ámor önmagad.
’S ím a’ gynaeceum’ csendes rejtekéből
Kiszökve, már a’ vérmezőre*
a’ <verse> vérmezőre
futsz,
Hogy ott azokhoz csatlhassad magad’
Kik a’ halálnak mennek ellenébe.
Gyermek, mi ez? ’S te azt hiszed talán
Hogy itt az a’ harcz vészi kezdetét,
A’ mellyet eggykorújid a’ tavasz’
Virággal elhintett pázsítjain
Örömre gyúladozva indítanak?
Azt véled e, hogy itt elég leszen
Szeg csődörödnek hátán a’ szerént
Rengetni a’ főldet, mint midőn az ifjabb
Caesárt és Armidórt, nemeknek díszeit,
’S a’ görbe nyakkal, melly veszélyt hoza
Lédára, most is büszke Júpitert,
’S a’ nagyserényű vén Bucephalust
Melly még ifjú a’ könnyű kis tehernek,
’S Brutust a’ talpverőt, és Pittet, Foxot, (Succussornak hívták
Egymásnak itt is ellenségeit, Rómában a’ kengyelt verő lovat.)
A’ Stádiumban addig fékezed,
Míg a’ kelő port a’ tajték eloltja,
Melly a’ kifáradt ló inán csorog.
Oh élj korodhoz illő kényeidnek,
A’ melly munkára itt ezek felűltek,
Az férfilelket kíván ’s férjfikart.*
’s <férjfikart> férjfikart [Az áthúzott szóban javítások, mellé írva a letisztázott alak.]
– – – – – – – – – – – – – –
– – – – – – – – – – – – – –
A’ koczka meg van vetve. Menj tehát,
’S vezératyádnak bajnokjobbja mellett
Küszdj a’ dicsőség fényes nimbusáért.
’S ha Márs haragra gyúlad ellened
Hogy véle szembe kelni mérészlettél,
’S fejedre rántja villámpallosát,*
rántja <villámfegyverét> villámpallosát
Oh, fogjon úgy Cythére védködjébe,
’S ő, a’ ki Párist a’ harcz’ vészeiből (Iliad III.)
Kikapta, kapjon most ki téged is.