Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Tisztelt, igen nagy-becsű barátom! A’ magyar Irók lerázták azt az eltűrhetetlen nyügöt, hogy midőn egymással papiroson szóllanak, titulázgassák egymást, melly nálunk annál szenvedhetetlenebb vala, mivel nyelvünk nem bír^* a Sie s Vous-val. Kövessd Te is ezeknek példáját, ’s írj nékem az ostobaság’ századjainak nevetséges szüleménye nélkűl. Én Téged annyira szeretlek, becsűllek, tisztellek, hogy ez a’ bíztos tónus nékem kedvesebb lesz sokkal Tőled, mintha az egész világnak Excellentziájit ’s Hoheitjait ’s Durchlauchtjait reám lehetne is vesztegetned.

Eddig Verseidnek csomója kezedben lészen. Ott lelted azt a’ mit tőlem utolsó leveledben kívánsz. Szólljunk itt, lelkeinknek közelítése végett, azon két kedves tárgy felől, a’ mellyet leveledben vettél-fel festésűl: az atyai ’s férjfi örömöket ’s házi boldogságot – és a’ haza’ szent szeretetét.

Remetének, Diogenesnek nevezed magadat. De ez a’ kedves Remete nem az Anyaszentegyház’ Istenségeinek Papja, hanem azoknak, a’ kik hozzánk Hellászból jöttek által; de ez a’ kedves Diogenes neveti ugyan a’ miket a’ világ’ bölcsei, magokat ’s hazájokat vesztve, mindenek felett keresnek – a’ titulust, hívatalt, keresztet, pénzt: de sem czondrában nem jár, sem azt nem hiszi, hogy a’ mi természetes az szép is; sőt azt tartja nem szépnek a’ mi a’ község’ ízlésétől külömböz. Igy; kedves barátom, eggy hiten vagyunk, mert ezek az érzések az én lelkemnek is saját érzései: – csak hogy az én hajaim már felében megőszűltek ’s ez és a’ 2387 napi szenvedés megtanított, hogy a’ béhozott nem ártalmas bolondságokat respectáljam. Nem általlom megvallani, hogy e’ részben most nem egészen úgy gondolkozom mint valaha; eggykor a’ háromszögű kalapról Kálvinusi tűzzel leszakasztottam volna azt a’ gombot, a’ minek ott semmi haszna: most ha ott nem volna is, oda tétetném míg minden hord ott ollyat, mert nem árt ott-létele ’s kicsinységekben ’s haszontalanságokban akarni magamat megkülömböztetnem vagy kevélység vagy a’ legszelídebb nevezettel is, csak éretlenség. Sem eggyik sem másik nem illik eszes emberhez. A’ Grófság, Consiliáriusság, kereszthordás (de nem a’ metaphorai), Cameráriusi kolcs és rojt ’s Excellentz titulus jóvá nem teszi az embert, de rosszá sem – hanemha külömben is az volna (tudom mit lehetne reá sóhajtva mondanod): és így ha sokkal többen volnának az AZOK mint a’ NEM AZOK, és ha tőlem azt állapotom megkívánná ’s erszényem megengedné, sorba meg adatnám őket magamnak. De, hidd-el, a’ mint felakasztanám mentém zsebje mellé azt a’ csecse-becse rojtocskát ’s mellyemre azt a’ tarka szép pántlikát, mingyárt el is felejteném hogy ott fityeg, ’s az érdemet érdemnek nézném, ha ollyannal nem jönne is előmbe. Hogy az afféle az embert rabbá teszi, az igaz; az is igaz hogy a rabság az embert megalacsonyítja ’s rosszá teszi. De vannak példák, hogy nem mindég; ’s én azt hiszem, hogy ezeknek fognék állani számokban, nem amazoknak.

Férji ’s atyai boldogságaid nékem is boldogságaim. Nékem a’ jutalmazni szerető ég eggy angyali lelkű asszonyban adta-meg a’ bért, a’ ki nékem annál becsesebb, mivel az idegen meg fogná ugyan szeretni első tekintettel, de nem keresné benne azt a’ cultúrát a’ mellyet kapott; olly annyira ellensége minden affectatiónak, a’ mi mostani asszonyaink’ közönséges vétkeknek ’s férjeink közönséges poklának. Ő feleség, anya, még pedig szoptató-anya, ’s házi-asszony; csirkéjiben gyönyörködik, nem a’ kártyában, mellyet velem eggyütt nem is ismér, ’s itthon szeret űlni, nem másutt futkosni. A’ Bécsi franczia klastromban neveltetvén, hol két Tántja, a’ két Comtesse Rogendorff, apáczák, francziáúl tökélletesen beszéll, ’s most, midőn gyermekét emlőjétől akarván elválasztani, Kázmérba ment-által, Schillert ’s Göthét magával vitte: de ő nem tölti életét olvasásban, melly nékem, a’ ki mindég olvasok, képzelheted melly szerencse! Én őtet elvehettem volna bátran, ha csak szobaleány volt volna is. Termete, mellye, keze, lába gyönyörű volt szintén az irígységig: képe bizarr, de nékem kedves, igen kedves. Magyarúl, németűl, francziáúl ’s tótúl beszéll; nincs benne semmi szesz; az az ajándéka van, hogy mindentől szerettetik; szíve a’ Schöngeisterey affectatiója nélkűl a’ vesztegetésig jó; Véled eggy esztendőben született (19. Febr.) én pedig már csak 27d. 8berig tartozom insurgenskedni. Vedd öszve mind ezt, ’s mondd-el, lehetett e jobb osztályrészem? 51dik holnapját élem házasságomnak: de még elmondhatom, a’ mit I. Károly izent a’ hóhérpolczról a’ feleségének, hogy csak kívánsággal sem szegte-meg hitét ’s férji kötelességét. – A lyánykám, Eugénia – a’ Generális Vay Miklós’ keresztgyermeke, eggy szép, egésséges, jó indúlatokat ’s tehetségeket mutató gyerek.

Ezeknek társaságokban ’s könyves szobámban, hol Poetákat, ’s festést ’s képeket lelek bővségben, megszállhatna e az az őrűltség, hogy sokat forogjak kivűl házamon? Ujhely, hol Zemplény gyűléseket tart, három fertály hozzám. Oda bémegyek ’s néha keveset de bátran szóllok is. De ebéd után már jövök haza, ’s a’ harmadik nap itthon űlök. Hæc est vita solutor[um] misera ambitione, gravique! –

Miben állítom én a’ hazafiúságot, tudnád, ha mint Kis olvastad volna pályaírásomat, mellyet B. Prónay László Excell. parancsolatja nélkűl írni nem fogtam volna a’ Tubingi kérdésekre. Csak nemzetiségünk álljon szentűl, a’ többin nem sokat törődöm. Épen most vagyok eggy kis harczban eggy ifjúságom’-barátjával, Berzeviczy Gergely Úrral, ki a’ Te felekezetednek a’ Karpát körűl Templomi ’s Iskolai Előljárója, ’s Göttingi Társ. Ha ezt a’ pert említem, megértesz. – Ő ez idén (1808.) nyomtattata eggy munkát über den Welthandel. A’ leghidegebb vérrel a’ világon ’s még mintegy óhajtva, azt prophetizálja, hogy Austriacusok leszünk elébb utóbb, ’s akkor osztán lesz Commerciumunk. Gyönyörű jutalom érette. Nevetségesnek festi a’ török politicát, melly nem halad az idő’ lelke szerént, ’s mindég eggy lábon akar maradni. – Emlékeztettem mi történt a’ Klopstock’ ódájival. – Már Göschennél nyomtattattak, midőn Klopstock Göschennek ír, hogy a’ mi jó Theresiánk’ halálára írt ódát hagyja-ki, mert későn emlékezék, hogy Lengyel-ország általa is töröltetett-el. Az óda ki vala már nyomtatva; és így ezt a’ mit itt mondék, Klopstock hátúl beszélli-el a’ könyvben. Berzeviczy nem látatik tudni, hogy eggy nemzet’ eltörlése politikai gyilkosság, ’s erről tehát őtet igyekeztem meggyőzni. Rendes az, hogy B[erzeviczy]nek mind eggy, akár magyar légyen, akár német vagy inkább Oesterreicher, csak pénze legyen. Gondolkozhatik e így az emelt lélek? Cátó és Brútus megölték magokat azt látván hogy hazájok oda van. A’ melly Nemzet Berzeviczyekből áll, szűl^* e az annyi és olly virtust, mint Athéna, Lacedæmon és Róma? – Ugyan ő eggy más könyvet is nyomtattata de indole et conditione rusticorum in Hungaria. Titkon jöve ki a’ könyv. A’ parasztok’ nyomorúságait festi szertelen színekkel. Miért szertelennel, holott a’ szeres is elég volt a’ szép czélra? azért e, hogy a’ barbarus földes-Úr megmakacsítsa magát és azt mondhassa, hogy az, a’ kiket collective MISERA PLEBSnek nevez még a’ barbarus földes-Úr is, nincs olly nyomorúlt állapotban, mint a’ hogy azt B[erzeviczy]. festette? Nékem lelkem és erszényem tiszta a’ paraszt sorsban szenvedő embertársam’ izzadságától ’s pénzétől, az én kezemet CSAK azért nyálazza-meg a’ tót, mert e’ nélkűl nem tud köszönni mikor hozzám belép, ’s kevélységnek nézné ha azt nem engedném, ’s feleségem patikából vett szerekkel, étellel, itallal ápolja a’ házaiknál felkeresett betegeket, ’s mellyét paraszt gyermek is szítta eggy esetben; én tehát barbarus nem vagyok: de megírtam B[erzeviczy]nek, hogy eggy megalázott nemzetet úgy festeni igazságtalanúl, hogy irígyei nevessék, gyűlőljék, szint úgy barbaries, mint a’ parasztot földes-úri módra nyúzni. Igazsággal még többet lehetett volna mondani mint B[erzeviczy] mondott: de azt is kellett volna mondani, hogy ezek miért vannak még a’ XIX. százban is így. – Illyenek a’ mi új-frizúrájú emberkéink, édes barátom. Én nem szeretem a’ vad bajuszú régi embereinket: de ezeket a’ külső kaptára vert emberkéket sem szeretem. Az igazság közben áll. est medium vitior[um] et utrinq[ue] reductum.

Mit ítélsz te Európának változásairól, óhajtanám tudni, de azt nem kérdem ’s nem várom. Haszon nélkűl olvas újságot, a’ ki nem combinál, nem tanúl, abból a’ mit olvas és tulajdon magától. A’ ki nem úgy gondolkodik mint mások, azt keresztre feszítik ’s bürköt adnak neki inni. De szent meggyőződés nélkűl igaznak semmit nem szabad venni, akárki mondja bár. Ennek a’ mi most parancsolt katonáskodásunknak igen nagy és szép haszna lehet. Adja Isten, hogy a’ Király és Ország mindég és mindenekben ugyan azon eggy czél felé törekedjenek, mért[!] nékem az szent hitem, hogy csak úgy lehetünk boldogok. Ezen a’ Dietán, valamint a’ tavalyin ’s előbbieken is, megmutattuk tántoríthatatlan hűségünket, bízodalmunkat az Uralkodóhoz, ’s midőn Octóberben feljött Bécsbe a’ híre, mit tevénk a’ Ludovicea’ dolgában, azok az Austriacusok, a’ kik meg szokták mindég becsmelleni a’ mit teszünk, tisztelettel szóllának felőlünk előttem ’s mintegy álmélkodva. Elég jelenségei, hogy mi nem vagyunk ellenkezők, a’ mivel a’ külföld vádol.

Gyermekemnek rossz éjjele volt tegnap; most csendesen alszik harmad fél óra olta, csak a’ szomjúság által ébresztetvén-fel két ízben. Melly szent érzések ezek az atyaiak: de mint fűzte öszve a’ természet az örömet a’ keserűséggel! Ez a’ rettegés, ez a’ gond! – Soha még én mélyebben ható mérget nem ismertem, mint midőn Iphigeniem, esztendőt ’s tíz napot élvén, meghala. Óhajtom, hogy azt ne ismérd, ’s óhajtom, hogy maradékod szaporább legyen az Abraháménál: de ne galádolódhassék-el soha úgy mint az azé. A’ te lelked firól fira által mégyen mindenikébe, ’s úgy, reméllem, a’ Berzeviczyek mást fognak írhatni és másként.

Szemerének tegnap vettem levelét. Ők eggy periodicus munkát készítenek Pesten. Orvendek annak. Irj mihelytt tőle kezedben lesznek Verseid, ’s igyekezzél minél elébb nyomtattatni. – Élj szerencsésen, kedves barátom. Leveled, reménylem azt, várom, kérem, ’s megkívánom, engem TÉ-zni fog. – Széphalom, Febr. 14d. 1809.