HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kölcsey Ferenc – Kazinczy Ferenchez
Debrecen, 1808. december 7.
Debreczen. Decembr. 7d. 1808.

Tekíntetes Úr!

Nem édes e olly szívre találni, melly ha hasonlíthatatlanúl nagyobb is a’ miénknél, még sem érezteti vélünk a’ maga nagyságát azon meg alázó mértékben, mint ezen mi Censoraink kiknek tekintete előtt reszketve állunk meg, ’s örökösön köteleztetűnk le minden szó által mellyet ránk vesztegetni méltóztatnak? Hevűlő meljel irók én minden sort melly a’ Tekintetes Úrig fog jutni, ’s ha tüzemet beléjek önthetném csak egyedűl eggy Férjfiú vólna é a’ Magyarok közt ki Rousseaui melegséggel irhatna?
Ohajtanám hogy szerencsés lehetnék eggy ollyan régiségnek fel keresésében millyenről a’ Tekíntetes Ur írni méltóztatott, de hogy Magyar grammaticát illető könyvet a’ régibb százakból a’ már esmeretes Sylvester, és Molnár Grammaticáján kívűl találjunk a’hoz kevés reménységem van. Végig forgatom a’ Magyarok literaria historiáját illető könyveket, ’s mindenütt elég Deák, Görög, Zsidó, sőt Német grammaticát is találok, ’s csak a’ Benkő Transilvaniájába a’ II T. 362 lap. olvasom ezt Alvinczi Péterről: Grammaticam Hungaricam composuisse Petrum, coniicimus ex eo, quod anno 1639 publice in Consistorio determinatum fuerit, Grammaticam P. Alvinczi, in usum scholarum latinarum, & hungaricarum, typis excudi debere. Jött e’ ki valaha nem tudom. Hogy itt a’ Coll[egium]. Bibliothecájában régi magyar könyvek, és kéz írások találtatnak a’ bizonyos, ’s itt szerencsés fel fedezéseket lehetne tenni, ha a’ Bibliotheca gondviselői más forma emberek vólnának, ’s az a’ különös törvény nem vólna hogy a’ Deáknak abból Magyar könyvet ki vínni nem lehet. Az én könyveim közt az Apáczai 1653 ki jött Encyclopaediáján kivűl, még két régibb Magyar könyvek találtatnak, az eggyik a’ Peechi Lukách 1591 ki jött Keresztyén /:igy van nyomtatva tyén-nek:/ szűzeknec tisztességes koszoroia. fára metszett képekkel, mellyről tudtomra Weszprémin kivűl senki sem emlékezik. Ebben találom a’ Melius Herbariumán kivűl Rukercz nevét a’ százszorszépnek. A’ Másik a’ talán leg első Lexicon mellyben magyar nevek vannak. Nomenclatura s. Dictionarium Latino Ungaricum. 1597. Irta Szikszai Fabricius Balázs*
Fabricius <B.....> Balázs
ki adta leg először Pesti Gáspár 1592. azután Vifalvi Imre 1597. ismét 1619. Horányi Bod után csak az első és utólsó számot említi. A’ Könyv magába nem nagy tekíntetet érdemel, azt mindazáltal el nem múlatom jelenteni hogy ki fogást tesz Cons[iliarius]. Aranka azon állításába hogy a’ lacrymát minden régi írások könyvnek írják, mert a’ 62 levél első felén, a’ lacrymát igy magyarázza: Koeny-hullatas.*
Ko[f.í.:e]ny-hullatas
Kállai Ferencz négy esztendős Deák, ’s valami Borbély Urfiaknak praeceptora, ’s eggy az én jobb esmerősim közzűl. Hogy ő millyen fejnek tartasson a’ Collegiumban, arra azt felelem hogy nem azok közzűl való kik itt nagy sensatiót szeretnek, és szoktak csinálni, ’s ez talán néki dicséretére szólgál. Németül, görögül, francziáúl ért, ’s olvas is. Azt mondják, hogy Dr. Sz[ent]. Györgyi Úr, kinél most lakik, szereti.
Örömmel fogok a’ Tekintetes Ur azon intésének engedelmeskedni, melly engem a’ Görögűl való tanúlásra tűzel. Két esztendeig tanúltam már eggyszer ezen nyelvet, igaz nem nagy előmenetellel, mert több tudományokkal vólt eggyüvé kötve. Bár annak újabb tanúlásával Graecia lelkeinek erdetiségét szívhatnám be!
Ezen Üresség melly itt maradt, a’ Tekíntetes Urnak azon parancsolatját juttatja eszembe, hogy verseim közűl többeket is a’ Tekíntetes Urnak be mutassak, örömmel cselekszem én azt, ’s bár minden darabjaimra nézve cselekedhetném! Mit ér az itt valóknak ítélete? Ők a’ Páva tollat minden darabjaim közt leg jobbnak mondották, és még is annak kellett lenni a’ leg rosszabbnak.

El únva a’ lármát sohajtok
Szent nyúgalom! feléd,
Oh édes a’ te karjaid közt,
Édes szendergeni!
Nem szenvedel te semmi lármát
Csendes helyedbe meg
Zöld fák között virágos ágyon
Hevervénn édesen,
Csak a’ patak csörög körűlted,
Csak a’ Zefír susog,
’S a’ fülmilécske zeng szavával,
’S csattog, süvölt, kereng.
Oh bóldog erzés! hogy ha Erdely
Arnyékos halmain
Öledbe hajthatom fejem le,
’S szendergek édesen,
Ha a’ patak csörög körűltem,
’S csendes álomra hív,
Ha a’ madárka sír, `s szemembe
Edes könny csepp rezeg.
Be nem sohajtom a’ Vitézek
Véres Laurussait!
Be nem sohajtom a’ Királyok
Tronussát, kincseit!
Oh! ott tanúlja meg szeretni
Szívünk az életet,
Hol az szelíden foly miként a’
Csemelyke habjai,
Óh ott tanúl örűlni a’ szív,
Örűlni lepkeként;
’S Bánkódni édesen miként a’
Madár ha társa vész.
Szent Nyúgalom! öledbe folyjon
Végéig életem,
Öledbe lepjen a’ halál meg
El óltvánn édesen,
Ah! akkoron virág bokorka
Nőjjön sirhalmomon
Mellyen Zefír kerengve játszvánn
Lengesse szárnyival,
Majd körbe gyűlve énekelnek
A’ Nimfák síromon
Ha a’ magos hóld andalogva
Súgárzik arra le,
Köztök lebegve fogja lelkem
Halgatni daljokat,
És e’ szelíd érzése tészi
Bóldoggá lételét


Méltóztasson a’ Tekíntetes Úr tovább is meg tartani gratiajába engem a’ ki vagyok
A’ Tekíntetes Úrnak
Alázatos szolgája
Kölcsey Ferencz.