Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Sok ideje, hogy levelét vevém, édes Öcsém Uram! de úgy el valék foglalva, hogy lehetetlen volt reá mind eddig felelnem. Eggy nagy Úrnak parancsolatjából a’ Tübingiak’ kérdésére kelle írnom eggy pályaírást, ’s annak Július utolsó napjáig bé kelle adatnia; féltem, hogy ha leveleimre válaszolgatok, sok időm el fog vonattatni ’s ideáim öszvetépettnek, ’s mind azokat, mellyek hozzám azolta érkeztek, eggy halomra raktam, hogy reájok csak akkor írjam meg a’ választ, a’ mikor a’ munkán által estem. Tegnap a’ Pályaírás elindúlt, ’s már most hozzá fogok restségem kipótlásához, ’s a’ kedves Öcsém Uram levelén kezdem azt. Ez a’ sietés légyen elégtétel gyanánt hosszas hallgatásomért.

A’ dalra azt jegyzem meg 1.) hogy a’ pávatoll nem poétai kép. Ezt valamelly más tárggyal, p: o: valamelly virággal, kellene fel cserélni, melly már magában is kedves. A’ pávatoll gyermeknél egyebet nem fog gyönyörködtetni. – 2.) nem jól van mondva tall, honnan a’ paraszt nép tallúja lett. Annak igaz neve a’ toll. – 3.) Ha csak elkerűlhetni, mindég el kell kerűlni a’ gondolatnak a’ más sorba való általvitelét úgy hogy a’ Comma ne másutt, hanem a’ sor’ végén legyen. Hibás sőt meg nem szenvedhető vers tehát ez

Vannak ugyan példák, hogy a’ gondolat a’ következő sornak első szavaiba is általvitethetik: de arra, hogy így vitessék által mint a’ jelenvaló esetben, semmi jó poétában nem lelünk példát. Az illyekben kivált a’ francziák füle finnyás. Nálok igen kedvetlen a’ vers enjambé, a’ minek az illyet nevezik. Hasonlít ez a’ Görög distinchonhoz, melly nem mindég áll-meg a’ Pentameter utolsó szaván, hanem által mégyen a’ következő hexameterre. A’ Római Elegiacusok e’ szabadsággal nem éltek, és azt igen jól cselekedték. – 4.) fényes nap alkalmasint üres epitheton. – 5.) vagy miként Dafne az az vagy ollyan mint. A’ kettő nehezen tészen eggyet. – 6.) aranyszínű hajszálai oda téveszti az Olvasót, hogy itt nem kékes barnaságú hanem verhenyeg–(nem röth)–szőke szín hajat keressen, a’ melly színről a’ tanúltabbak tudják, hogy azt a’ Görögök épen úgy szerették mint a’ festők szeretik, kik inkább illyet adnak szép–asszony képeiknek mint feketét, mert a’ fekete haj a’ képen alig lehet több mint csak fekete folt, a’ veressesbe ütő szőke szín pedig igen szép játékot ád az ecset’ míveinek. Már ha az olvasó illyen veresses szőke színt gondol az aranyszín szó alatt, alig tudja öszveeggyeztetni az ideát a’ pávatoll kék színével. Athéna a’ barnahajú szépekét violaszínűeknek nevezte, mert az ollyan haj ollyan, mint^* az árnyékban lévő viola színe. Ugy vélem tehát, hogy az aranyszínt itt ki kellene törleni. – 7.) az esthajnal tüzének súgárjai ismét nem kék hanem sárga színt visznek az olvasó lelke’ elébe.^* – Úgy! most – sokszori olvasás után – látom, hogy kedves Öcsém Uram, valóban a’ zöld^* és sárga arany színű tollszálakra alludált, és nem a’ kékre, mert a’ kékről csak az eggy folt sorában kezd szóllani! – Az én hibám, hogy meg nem értettem. De ha a’ Poéta illy megtévedést okozhat, jele, hogy a’ munka nem a’ legjobb. Akár mint tekintsük, igen messze vitt dolog a’ szép leány haját a’ pávatoll zöld arany szálaihoz hasonlítani, és hiba ott a’ hol a’ pávatollnak zöld arany szálai és kékes foltja felől van a’ szó, nem a’ kék foltot tenni elsőnek, hanem az apró zöld arany szálakat. – Egyéb eránt a’ versben érzés van, pedig az adja a’ legfőbb érdemet.

Kedves Öcsém Uram is Csokonait csudálja, a’ mint látom. Igazságtalan a’ ki a’ Cs[okonai]. érdemeit meg nem vallja, ’s tompa a’ ki nem érzi. De ne quid nimis! – Engem sokan nem értenek, hogy én Csokonait nem imádom vakon és mindenben. Ollyan vagyok én, azzal hízelkedem magamnak, mint az a’ religiosus, a’ ki keveset hiszen, de tisztán és tökélletes meggyőződésből, a’ helyett hogy mások sokat hisznek, Isten tudja hogy és miért. Példákból tudom, hogy Csokonainak sok forró tisztelője nem is tudja mit kell benne tisztelni ’s csak a’ könnyű verselést tiszteli. Pályaírásom végében a’ Magyar Prosaistáknak és Poetáknak némelly szebb darabjait hordván fel német nyelven, Csokonait Daykával hasonlítottam öszve, ’s ezt mondám: dem liebenswürdigen Dayka gliech Cs[okonai]. in seinen besten Arbeiten unter allem unseren Dichtern am meisten, nur waren seine Gefühle nicht so glühend wie Daykas, u[nd] seine Sprache nicht so edel, oft wohl uncorrect und sogar niedrig. Was Dayka von seinem Gegenstande berauscht sang, das sang Cs[okonai] nüchtern. Aber was würde der mit der Zeit geliefert haben, der in seinen jüngeren Jahren schon so viel leistete! – A’ Szemrehányást előhoztam magyarúl és németűl, ’s kijegyzettem ezeket a’ hibás mondásokat: nálam (apud me) mellyet ő Debreczeni példák szerént e’ helyett említ: nálamnál (prae me) rózsaszálam! öszvecsúfol! Én pedig mintsem szavamban Tégedet csúfoljalak, szánlak inkább és magamban megbocsátok, gyöngyalak. – Kérem kedves Öcsém Uramat, elmélkedjék ezen elvont sorokon, ha azt kényes ízlésű Poéta megszenvedné e versében. –

Sinai meghala. Ezt tudom az Ujságból. Első Postával kérem írja meg nékem, mellyik Gróf Teleki vette-meg Bibliothekáját. Ezt Sylvesterem Praefatiójában említenem kell. A’ munka valahára elkészűlt, ’s csak ezt várom hogy tudhassam, azonnal le lesz nyomtatva a’ Praefatio is. Éljen szerencsésen.