Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Vettem leveledet az Ahndung magyar kifejezése eránt. De általszökvén azokon, a’ mellyek Philosophiai és Philologiai elmélkedést kívánnak, csak azt a’ czikkelyt olvastam-meg, a’ melly szívemhez szóll benne: amazt akkor fogom – de fogom bizonyosan, barátomnak ígérem azt! – mikor fájdalmam csendesedni fog ’s lelkem alkalmatosabb lesz a’ vizsgálatokra. Most úgy nem kell azt elmémtől kívánnod, mint a’ betegtől nem testi fáradságot. – Te még nem vetted, a’ mint látom, Menyednek halálát jelentő levelemet: de azt, ha a’ levél eltevedt volna is, meg fogtad volna a’ Fabchich verséből érteni, mellyet Kultsár által tett közönségessé. Azt én is nyomtatásban látám először. – Minden csapás köztt, mellyet rám mért a’ Gondviselés, nékem ez a’ halál vala a’ legkeservesebb. Az a’ gyermek volt minden örömöm, kevélységem. ’S oda van! Egy istentelen Orvos a’ maga oktalan Brownianismusa által megölte. Mennyire protestált a’ cúra ellen az Ipam, hogy kérte, hogy a’ tűzben lévő gyermeknek ne adjon hevítőt hanem hűtőt, hogy a’ mi tüdejére^* ülepedett, vonná-le hólyagoztató által. Nem! a’ gonosz ember mindég hevítette, míg akkor osztán midőn késő volt, az a’ gondolat nem szállá-meg, hogy követni kellett volna a’ tanácsot. – A’ gyermek oda van, 18d. Aug.ban aludt-el. Az Anyja kevéssel azután élet és halál között lebegett. A’ benne lappangó nyavalya kiütötte magát ’s megtette a’ crizist. Már túl van a’ veszélyen, de egészen elfogyott, ’s idő kell reá míg erejét vissza kapja. Képzelhedd ezekből miket szenvedtem, ’s kimentesz, hogy leveled olvasását csendesbb órára halasztottam.

A’ gyermeknek még életében írtam mind a’ Csokonai sírköve eránt, mind a’ tudva lévő gólya anekdótot. Olvastad mind a’ kettőt. Az elsőbbért megharagudott Debreczen, azt hívén hogy az Arcadia döfésképpen mondatik. Azt akarám nékik írni apologia képében, a’ mit Phaedrus mond:

 De illő vala, hogy Debreczennel valaha annyi sok félre értés után éreztessem, hogy ők éppen olly tudatlanok mint a’ millyeknek mást képzelnek, ’s eggy igen becsűletes tónusú Apologiát küldtem nem régiben Kultsárnak, melly eddig reménylem sajtó^* alatt van. –

Szepes Vármegyei útam alatt Hotkóczra tértem Csáky Emanuelhez, kinek hitvese, Gróf Szirmay leány, kedves barátnéja Sophienak. Ez most lesz Szepesi Fő Ispán. – A’ mint asztalánál űlök, hol Philos. Prof. Lang Úr is űlt, ez, nem említem mire, ezt mondja:

 A’ dolog hasonló a’ Circulus Quadraturájához. A’ ki initiáns, meg nem tudja fogni, hogy az olly fejthetetlen légyen: a’ ki a’ mélyjéig jutott a’ tudományban, meg nem foghatja, hogy azt valaki megfejthetőnek képzelhette.

 Eggyszerre eszembe jutott Horváth barátunk, ’s óhajtottam volna, hogy H. ezt hallotta volna. – De az e? kérdém én a’ Proft; mert nem sokszor megesett e már, hogy megfejthetetlennek képzelénk valamit, ’s nem az? – Lang ezt felelte: A’ mi a’ példáúl előhozott dolgot illeti, Pasquich és Bogdanics Professorainkat hallám eggykor beszéllgetni; nevették önn magokat, hogy midőn első ajakkal illették-meg a’ Mathezist, mivel nem hízelkedtek magoknak, ’s mennyi papirost firkáltak öszve haszontalan, míg végre megnyilt a’ szemek ’s látták, hogy haszontalanság a’ dolgok.

Hadd végezzem el levelemet a’ lyányom sírköve inscriptiójával. – Tudod, mit tartott a’ Poeták religiója Amorról és a’ Megholtak lelkeinek Psychei mythószáról. A’ gyermek eggy 3 lábnyi nagyságú festésen gyönyörködteté sokszor szemeit, mellyen Ámor vagyon Guido Réni után a’ Bécsi Belvederből copirozva. – Ez támasztotta lelkemben Szepesi útam alatt az itt következő Epigrammát:

Élj szerencsésen, édes barátom! Megrettenve nézem, hogy az a’ Nemzet, a’ melly azt a’ három Fejedelmet szűlte volt, a’ kik Lengyel Országot az Európa színéről elfújták (M Th. Frid II. és Cath. II.) mint fúvatott-el viszont az Európa’ színéről, úgy hogy Austriacus, Prussus és Rhenanus ugyan van és lesz: de addig míg a’ most fegyverkező seregek Germaniának a’ maga tiszteletes régiségű existentiáját vissza nem szerzik, Német Nemzet nincs! Ez iszonyúság. A’ Patrióta inkább Cátói modra vész-el, mint hogy az illyet lássa.^*