Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Most nem az Aesthetikus, hanem a’ Merkantilis K. irja hozzád Levelét, kedves Kisem! De ezt nem kell kevésbbé szeretned, mint amazt. Kevéssel jövök elődbe; azzal a’ kéréssel, hogy Győri Könyvkötő Miller Ferenc Urat, ki a’ Magyar Literatúráért olly példásan iparkodott egykor, hívassd magadhoz, és tudakozzd-meg, micsoda exemplárjaim tevődtek-le kezénél,^* mennyit árúlt belőlök, és mik vannak még el nem kelhetőleg nála? – Adj nékie^* az^* elkőltek árából valamit, a’ mit akarsz, és a’ mivel ő^* meg^* fog elégedni, vagy még inkább, adj nékie^* Rabát^* helyett egynehány exemplárt az el nem költekből,^* a’ többit a’ penzzel eggyütt vedd magadhoz, és valamelly alkalmatossággal kűldjed Aszalay János Urnak, Pozsonyba; lakik ez a’ Barátom Kochmeister vólt Patikárius házánál. Ha leveledet, a’ pénzt, és az el nem költ explumok csomóját Prof. Fábri Urhoz kűldöd, kezéhez jut Aszalayinknak bizonyosann.

A’ másik a’ mire kérlek az, hogy írj Sopronyba, és ott is az el nem kőlt Herdereket és Diogeneszeimet vétessd sőt vitessd által Aszalayhoz, azzal a’ pénzzel eggyütt a’ mi talám némelly explumokért begyűlt. – ’S ímé a’ Merkantilis K. elvégzette dolgát Veled.

Következik az Aesthetikus K. fecsegése. – Fogod talám tudni, tisztelt szeretett kedves Barát, hogy én az úgy nevezett Magyar skandálatlan Alexandrinusokat, sermóknak tartom; és hogy nem könnyen esem abba a’ poétai tentátzióba, hogy ollyakat írjak. – Nem tagadom én azt hogy azok szépek nem lehetnek, mert avagy nem elragadtatott örömmel olvastam é én az én KISem verseit Szgyörgyi Barátjához? de csak ugyan igaz az, hogy ez az Epistola, ez a’ kedves sermo sokkal hátrább van a’ Duna hátán írt Hagedorni szép dalnál, mellyet az én Barátom nem csak Reimokra, hanem poétai lábakra is szedett. – Most Váradon betegen feküdvén, midőn gyógyúlni kezdettem, Vice Ispán Bőthy erővel ebédre vitt magához. Az ebéd után olly gyenge vóltam, hogy székemről nem csak felkelni, hanem ott csak eggyet mozdúlni is lehetetlen^* vólt. Az Öcsém egy Göttingai 1786diki Musenalmanacchal jött felém, ’s ezt mondá: Nesze az orvosság! Szégyenlem ha társaságban arra emlékeztetnek, hogy valamit nyomtattattam: de az Öcsémnek ez a’ Complimentje tetszett. Valóban kedvesebb vólt nékem a’ Bürger, Matthisson és Salis verseit olvasni, mint az asszonyi ’s férfi Pagódák csevegését hallani. Egydarabnak olvasásán ragyogni kezdett képem mint a’ Mózesé mikor az Istennel való tanácskozás után leszállt a’ hegyről. Tudni akarták, mi az. Olvastattam.

Tändeley.^*

Salis.

Tetszett. Én a’ ki felette rossz könyvnélkűltanúló vagyok, ezt a’ szép darabocskát kétszeri elolvasás után megkaptam.^* Haza mentem, ’s gyengeségem ágyba vetett. Elaludtam. Két óra múlva megkönnyebbedve ébredtem-fel.^* Az Öcsém bálba ment. Én kaptam a’ pennát, ’s így írtam a’ Szálisz versét magyarúl.

Emlékezel é, édes Barátom, Höltynek erre a’ dalára: Mich träumts ich war ein Vögelein etc. o be mennyei édesség van ebben. Ki fogja ezt valaha fordítani közzűlünk? De illyenbe belé fogni nékem vakmerőség vólna. – Ezt a’ Szálisz versét mihelyt magyarúl le vala írva, utánna kűldöttem az Öcsémnek. Ő elragadtatva mutatta másoknak. Váradon, hidd-el, én vóltam az, talám csak magam, a’ ki vele legkevésbbé elégedett-meg. Mások igen szépnek tartották. Egynek, a’ kitől, úgy véltem, nem tagadták meg a’ Muzsák az igazabb érzést, mutattam Dunai dalodat, mutattam Kleistból tett fordításomat, de még ennek sem tetszett sem ez, sem az; csak a’ Tändeley fordítása tetszett.^* Illyenek az ízeveszettek! De a’ Rafaelek, a’ Corregiók nem kérnek tudatlanoktól tanácsot, ’s magokat követik ha a’ bámuló csoport munkáikat nem becsűli is. Én nem vagyok Rafael és Corregio: de a’ Váradiak csak bámúlók. Élj bóldogúl.